50 milliárd dolláros támogatást nyújt az IMF a koronavírus és a járvány gazdasági hatásainak megfékezésére – jelentette be Kristalina Georgieva, a szervezet elnöke, amivel elsősorban a feltörekvő gazdaságokat akarják támogatni, a támogatás kamatmentes és azonnal lehívható lesz. Nem szükséges az sem, hogy a támogatást felvevő ország korábbi partnere
Döbbenetes mennyiségű csomagolóanyagot dobunk ki nap mint nap: csak ebből évente 80,1 millió tonna szilárd hulladék keletkezik az Egyesült Államokban, ami az ottani teljes hulladék mennyiségének csaknem 30%-a. A vásárlók azonban akár többet is fizetnének egy-egy termékért, ha azt környezetbarát csomagolással vehetnék meg.
A Covivio és a Värde Partners még az év elején egyeztek meg a nyolc luxusszálloda eladásáról. A nyolc hotel eladási értéke összesen 537 millió euró. A felvásárolt nyolc luxushotel között szerepelnek a Budapest VII. kerületében található rangos New York Residence és New York Palace hotelek is. Az utóbbi – amely tavaly ünnepelte a 125. születésnapját
Megalakult az MSZP-ből korábban távozott Szanyi Tibor új pártja, az Igen Szolidaritás. Az alapítók azt mondják, részt kívánnak venni a baloldali előválasztáson. Az elemzők véleménye megoszlik azzal kapcsolatban, hogy mekkora a társadalmi igény egy újonnan alakult pártra.
Ajánlom, ha:__GA__- Szereti az ember a jókislány-rosszfiú párosítást, még akkor is, ha mindkét karakter kissé erőltetett és elcsépelt tud lenni.- Odavan a klasszikus, nyálas tiniromantikáért.- Szereti...
A tavalyi utolsó negyedévben 406,64 millió okostelefont értékesítettek világszerte, ami 0,4 százalékos csökkenés 2018 azonos időszakához képest. A Gartner amerikai piackutató cég kimutatása szerint tavaly összesen 1 milliárd 540 millió 657 ezer okostelefont értékesítettek globálisan, egy százalékkal kevesebbet a megelőző évhez képest. A december vé
A versenyek kedvelői ismét örülhetnek, hiszen ismét a közelben rendeznek majd egy rangos nemzetközi síversenyt. A legjobb női szlalomosok pontosan egy év múlva a szlovákiai Jasná-Chopok síterepén versenyeznek.
Sokan visszamondták külföldi útjukat és a belföldi turizmusban is megtorpant az egyébként lendületes utazókedv idehaza. A vidéki, fővárosi szálláshelyeken alapvetően érezhető a bizalom.
Nemcsak kereteket szabhat az állam a digitális világcégek tevékenységének, de rászoríthatók arra is, hogy részt vegyenek az adózásban. Ellenkező esetben akár vaskos bírsággal is meg lehet büntetni őket.
A legfrissebb közúti balesetes statisztikák szerint 2019 utolsó negyedévében az M1-es autópályán történt a legtöbb szerencsétlenség Magyarországon. Ezen felül az adatokból kiolvasható az is, hogy tízezer bejegyzett gépjárműre Budapesten...
A magyar vezérigazgatók nem bíznak abban, hogy megáll a magyar népesség fogyása, annak ellenére sem, hogy a kormányzat az elmúlt években komoly családtámogatási intézkedéseket vezetett be – derült ki a PwC felméréséből.
Alighogy sátrat vertek, el is szállítottak több száz Európába vágyó embert a török-görög határnál lévő Edirne közeléből. Azokkal a buszokkal vitték, amikkel hozták őket.
Ma már nincs hazánknak olyan szomszédja, ahol ne jelentkezett volna a Covid-19. A koronavírus Szlovákiában is megjelent, a fertőzést elsőként egy pozsonyi kórházban kezelt férfinál mutatták ki.
Nyakunkon a nemzetközi nőnap, április végén pedig ezt követi a „lányok az informatikában” világnap, melynek célja felhívni a terület iránt érdeklődő fiatal lányok figyelmét arra, hogy ők is építhetnek sikeres karriert a techvilágban. Az üzenet hazánkban továbbra is aktuális, ugyanis az Eurostat munkaerőpiaci adatai szerint 8,5%-kal Magyarországon m
A Xiaomi Mi 10 Pro-nak nem sokáig sikerül kiélveznie a egyedüliként a DxOMark első helyét, mutatjuk melyik mobil az amivel most osztoznia kell a Xiaomi csúcsmobiljának. A Xiaomi Mi 10 Pro a múlt hónapban vette át a DxOMark első helyét a Huawei Mate 30 Pro 5G-től. Úgy tűnik, hogy osztoznia kell az első helyen, mivel
Hogyan indult a SpaceX vállalat története? Mikor szerződött le velük a NASA? Mit visz a Cargo Dragon a fedélzetén? Tekintsünk vissza a kezdetekre, ami útjára indította a kereskedelmi űrhajózást.
Fiala János Navracsics Tibor volt igazságügyi minisztert és uniós biztost a koronavírusról és a menekülthelyzetről kérdezte a Keljfel Jancsi! című műsorában.
Mozgalmas, változékony idő érkezik a jövő hétre. Felhős és napos időszakok váltják egymást, többször eleredhet az eső, és a szél is megerősödik. A hét közepére melegedés várható.
Irán készen áll az Európával való együttműködésre és a földgáz Európába való exportjára – jelentette ki a Magyar Nemzetnek adott exkluzív interjújában az iráni külügyminisztérium szóvivője.
Korlátozhatja-e és nyilvántarthatja-e a munkáltató a munkavállalók utazásait? Előírhatja-e egyoldalúan a cég az otthoni munkavégzést? Megtagadhatja-e a munkavállaló a munkát vagy a céges utazásokat? Mely esetekben lehet és kell mentesíteni a munkavállalókat a munka alól? A legfontosabb tudnivalókat dr Fehérváry Ákos, a Baker McKenzie munkajogi csop
A DC mentségére legyen mondva: ha nem megy, tudni kell újratervezni! A stúdió minden univerzumépítéssel próbálkozó lépése csúfosan megbukott, s nem lett más, csak gagyi másolása mindannak, amit a Marv...
Ha a kormány és a főváros az év végéig nem tud megegyezni az új Duna-hídról levezető utakról, akkor ez is a semmibe vezethet, ahogy kezdetben a Rákóczi híd.
A Forma–1 világbajnoki sorozat 2020-ban ünnepli fennállása 70. évfordulóját. Ebből az alkalomból jelent meg a G-ADAM sportkiadó gondozásában, Simon István autósport-szakíró szerkesztésében a FORMA–1 RAJT 2020 magazin, amely 68 oldalon és egy bónusz kitölthető versenynaptárral mutatja be a szezon újdonságait. A magazin különleges lehetőséget is tart
Kétszázezer oldallal és 16 újságcímmel bővült az erdélyi digitális tudománytár, a Digitéka, amelynek célja hozzáférhetővé tenni a széles közönség számára is a XIX. és XX. századi erdélyi magyar sajtótermékeket és könyvkülönlegességeket. A tudománytár olyan magyar nyelvű napi- és hetilapokat, valamint folyóiratokat akar közkinccsé tenni, amelyek az
A nemzeti konzultáció napirenden szerepel, de most a koronavírussal szembeni védekezés az elsődleges. Ezért a következő napokban a kormány a koronavírus megelőzésével kapcsolatos teendőkről indít tájékoztató kampányt - közölte Kovács Zoltán nemzetközi kormányszóvivő az atv.hunak adott nagyinterjúban. Ő kezet fogna Merkel kancellárral, Erdogannak ne