Az elmúlt években gyökeres változás ment végbe a daganatok diagnosztikájának és kezelésének tekintetében. Egyre nagyobb teret kapnak az úgynevezett célzott terápiás módszerek, melyek a daganatok molekuláris szintű diagnosztikáján alapuló személyre szabott daganatterápiát tesznek lehetővé.
„A migránsokat nem szabad arra bátorítani, hogy szárazföldön vagy tengeren illegális határátlépést kíséreljenek meg” – áll a külügyminiszterek nyilatkozatában.
Donald Trump amerikai elnök pénteken a Fehér Házban aláírta azt a kongresszus által megszavazott törvényt, amely 8,3 milliárd dollárt irányzott elő a koronavírus elleni küzdelemre.
Nem könnyű mindennek megfelelni, de az idei Femcafe Gálán is azokat a nőket díjaztuk, akik kimagasló teljesítményt tudnak nyújtani az élet számos területén.
A Pannon Egyetem és konzorciumi parnerei, köztük a MOL, 4,775 milliárd forintos támogatást nyertek a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól, amelynek keretén belül a következő három évben létrehozzák a „Körforgásos gazdasági alapokon nyugvó fenntarthatóság” kompetencia központot Veszprémben és Nagykanizsán. Az erről szóló szerződést
A nemzeti konzultáció napirenden szerepel, de most a koronavírussal szembeni védekezés az elsődleges. Ezért a következő napokban a kormány a koronavírus megelőzésével kapcsolatos teendőkről indít tájékoztató kampányt - közölte Kovács Zoltán nemzetközi kormányszóvivő az atv.hu-nak adott nagyinterjúban.
A rendőrség tovább neveli a hazai autós társadalmat, ám közben a rengeteg gázolásos baleset miatt már a gyalogosok szabálytalanságaira is jobban odafigyelnek.
Az országoknak együtt kell fellépni a koronavírus ellen ahelyett, hogy utazási korlátozásokat vezetnének be egymással szemben - szögezte le pénteken Genfben Mike Ryan, az Egészségügyi Világszervezet
Magyarországon eddig négy külföldi állampolgárt diagnosztizáltak koronavírus-fertőzéssel, egyedi esetekről van szó, a cél a csoportos megbetegedések kialakulásának megakadályozása - jelentette be a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki budapesti ülése utáni sajtótájékoztatón a törzs vezetője.
Recep Tayyip Erdogan török elnök pénteken telefonon a 2016-os EU-török migrációs megállapodás felülvizsgálatát kérte Angela Merkel német kancellártól, miután az abban foglaltak szerinte nem működnek - közölte a török elnöki hivatal kommunikációs igazgatósága.
Azzal, hogy Athén jelezte, nem veszi figyelembe az Európai Unió alapító szerződését és a genfi egyezményt, nyíltan megsérti a nemzetközi jogot és az unió alapító szerződésébe foglalt értékeket - közölte a török elnök
A kormány felfüggeszti azoknak a bírósági ítéleteknek a teljesítését, amik kártérítés kifizetésére kötelezik a magyar államot a nemzetközi egyezményekkel ellentétes börtönviszonyok miatt.
Informális megbeszélést folytatott Orbán Viktor miniszterelnök és David Cornstein, az Egyesült Államok budapesti nagykövete péntek este, feleségeik társaságában.
A görög hatóságok bejelentése szöges ellentétben áll a nemzetközi sajtóban megjelentekkel. Egy friss statisztika szerint ugyanis a török-görög határt illegálisan átlépők között alig akad szíriai menedékkérő. Helyettük főként afgán és pakisztáni migránsok próbálkoznak.
Az iparűzési adó az egyik, amelyik rossz irányba torzítja a hazai vállalati szektor fejlődését és bünteti az innovációt - véli Oszkó Péter volt pénzügyminiszter, aki a koronavírust egyszeri, átmeneti kihívásnak tartja.
A legtöbb fertőzést Bécsben és Alsó-Ausztriában diagnosztizálták. Egy bécsi iskolában egy egész osztály számára karantént rendeltek el, miután az egyik diák megfertőződött.
Informális megbeszélést folytatott Orbán Viktor miniszterelnök és David Cornstein, az Egyesült Államok budapesti nagykövete péntek este, feleségeik társaságában - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
A casco szerződés megszüntetése több ok miatt is történhet: egy másik biztosító kedvezőbb díjszabása; a tény, hogy járművünk értéke az idők folyamán olyannyira lecsökken, hogy egyszerűen nem gazdaságos casco-t kötni rá, vagy a (remélhetőleg nem túlzott) optimizmus, hogy egyszerűen nem lesz rá szükségünk - írta a D.A.S. Jogszervíz.
Az elmúlt huszonnégy órában csaknem ötvennel nőtt a halottak száma Olaszországban - Franciaországban már kilenc halottja és közel hatszáz fertőzöttje van a járványnak
Szinte biztosra veszik a magyarországi cégvezetők, hogy 2030-ra 70 évre emelkedik a nyugdíjkorhatár - derült ki egy friss felméréséből. A hazai cégvezetők 89 százaléka gondolja úgy, hogy a nyugdíjkorhatár 5 évvel 70 évre...
Az oroszországi atomerőművekben megtermelt villamos energia tavaly 2,2 százalékkal több volt az egy évvel korábbinál, összesen 208,8 milliárd kilowattóra volt – közölte a Roszenergoatom.
Erős, 3-4 százalékos mínuszokban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek pénteken, az irányt továbbra is az új koronavírus által okozott járvány gyors terjedése miatti félelmek határozzák meg.