Felsorakoztak a fekete szavazók Barack Obama volt alelnöke mellett, aki a szuperkedd után felzárkózott Bernie Sandershez a demokrata elnökjelöltségért folyó küzdelemben
Erős kezdés a kiskereskedelemben: januárban 7,6 százalékkal nőtt a forgalom, elsősorban a tartós fogyasztási cikkek iránti kiugró kereslet miatt. Az idén 5-6 százalékos forgalomemelkedéssel lehet számolni.
Van, amikor még azok is elszomorodnak, akik másoknak számtalan vidám pillanatot szereztek és szereznek... Wichmann Tamás (†72) kivételes pályafutása, személyisége miatt sokak számára volt példakép.
A von Willebrand-szindróma a leggyakoribb alvadási zavar, a hemofíliához hasonló kóros vérzékenységgel járó állapot: átlagosan 100 lakosra jut egy ilyen megbetegedés.
Nyomkövetővel a lábán, házi őrizetben is eltalálta Ámor nyila B. Lászlót. A VV Fanni meggyilkolásával vádolt férfinak sok erőt ad barátnője bizalma és szeretete.
Csendes vidéki utca, helyes kis házikó, igaz, víz és gáz nincs bevezetve, csak a villany – de legalább van kút. A kitűnő énekes, Éliás Gyula Junior (44) mégis szerencsésnek érzi magát. Pedig Budapesten képzelte el az életét feleségével és két kisfiával, most mégis vidékre kellett költöznie, egyedül, de legalább a kilakoltatást megúszta, miután tönk
Veled is megesett már, hogy mindenhol kerested a házi kedvencedet, majd kiderült, hogy bundájának köszönhetően szépen beolvadt a környezetébe? Nem vagy egyedül!
Ez nem maradhat így – zokogja Csenge édesapja a sírkőre borulva. Roland, aki a lányt a vízgyűjtő aknába dobta, tudja, nem tanácsos hazatérnie a faluba. Budapesten húzhatta meg magát.
Az OTP március 6-án, péntek hajnalban teszi közzé negyedik negyedéves gyorsjelentését. A bankcsoport ismét erős negyedévet zárhatott, így a 2019-es év egészében mintegy 411,5 milliárd forintos adózott eredményt érhetett el.
Pár éves háttérbe vonulás után újra aktivizálta magát Gyurcsány Ferenc (58) DK-elnök, aki egyre gyakoribb nyilvános szerepléseiben már-már az ellenzék vezetőjeként tekint magára, a pártját pedig az ellenzék legerősebb pártjaként hirdeti, amelyhez a többi ellenzéki szervezetnek kell igazodnia.
1987-ben került a mozikba a Három férfi és egy bébi című romantikus vígjáték, amelyben három gondtalan agglegény lakótárs élete alaposan felfordul, mikor egyikük valamelyik régi barátnője egy csecsemő...
Súlyos döntést hozott Aján Tamás (81), a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) elnöke: lemondott tiszteletbeli tagságáról a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban (NOB), amit el is fogadtak.
A magyarországi cégvezetők többsége a globális és a magyar gazdaság növekedésének egyértelmű lassulására számít 2020-ban – derül ki a PwC magyarországi Vezérigazgató Felméréséből. Miközben saját vállalatuk helyzetét illetően magabiztosak a vezérigazgatók, a tervezésben a borúlátó gazdasági kilátások jelei mutatkoznak: a globális eredményekkel össze
Legutóbb 2008-ban, a nagy pénzügyi válság idején történt meg, hogy az amerikai jegybank, a FED rendkívüli (előre nem tervezett ülésen) kamatcsökkentésről döntött. Tegnap viszont 0,5%-kal mérsékelték az amerikai alapkamatot. És bizony ennek komoly hatása lehet a magyar hitelfelvevőkre és a forintra is. A Bankmonitor.hu gyors helyzetértékelése.
Ép és sajátos nevelési igényű tanulóknak rendez integrált országos számítógépesírás- és szövegszerkesztési versenyt az Addetur Baptista Gimnázium, Szakgimnázium és Szakiskola. Mint írták, a mozgássérült gyermek beszéde sokszor nehezen érthető, kézírása nehezen olvasható, ilyenkor a számítógép ad egy – társadalmilag leginkább elfogadott – kommunikác
Az elmúlt években a termésmennyiség étkezési paprikából nem csökkent (~ 200 000-220 000 t/év), ami annak köszönhető, hogy a gyakorlatilag megszűnő szabadföldi termesztés mellett az üvegházakban és a fóliák alatt – köszönhető a technológiai fejlődésnek – a termésátlagok jelentősen javultak.
Rögös utat tett meg Az új mutánsok mire biztosra vehetően kitűzték a film hivatalos premierdátumát. Az elő előzetes még 2017 októberében látott napvilágot, jóval a Disney és Fox egyesülése előtt, most...
Az ország bármely egyeteméről várják egyetemista csapatok jelentkezését a március végén induló Startup Campus x BME powered by Hiventures inkubációs program szervezői. A program során az egyetemisták nem csak a startupvilágba nyernek betekintést, üzleti képzést és egyéni mentorálást kapnak, de lehetőségük nyílik 15 millió forintos kezdőbefektetésre
Az immunrendszer a barátunk. Megvédi testünket a fertőzésektől, de még a daganat elleni védekezésben is részt vesz. Teljes körű támogatást nyújt és számíthatunk rá, ahogyan a barátokra is.
A Dreher kiszélesíti az alkoholmentes sörpiacot: a vállalat szakemberei egy Vörös Sörrel nyújtanak új alternatívát a fogyasztóknak. Az egyedi eljárással készülő főzet sötétebb színével és markánsabb ízével eltér mindentől, amit eddig az alkoholmentes sörök piacán megszokhattunk. A jellegzetes ízű alkoholmentes sör március elején kerül a boltokba. A
Késlelteti a gyerekek nyelvi fejlődését a mobilozás és a tévénézés. Erre hívják fel a figyelmet a szakemberek a logopédia európai napján. A kutatások azt bizonyítják, hogy azoknál a gyerekeknél, akik rendszeresen sok időt töltenek a képernyők előtt, kimaradnak azok az élethelyzetek, ahol a kommunikációs készségeket elsajátíthatnák.
A víziközlekedésről szóló törvény módosítását kezdeményezi egy civil egyesület a jetskik és a hyperjet megjelenése miatt, céljuk, hogy kitiltsák a Balatonról ezeket a járműveket.a Balatonon.
A Covivio és a Värde Partners még az év elején egyeztek meg a nyolc luxusszálloda eladásáról. A nyolc hotel eladási értéke összesen 537 millió euró. A felvásárolt nyolc luxushotel között szerepelnek a Budapest VII. kerületében található rangos New York Residence és New York Palace hotelek is. Az utóbbi - amely tavaly ünnepelte a 125. születésnapját