2020. március 4. szerda

márc. 4
18:54
Policy Agenda: 2010-től folyamatosan romlik az igazságszolgáltatás helyzete (ATV)
A sajtóban utóbbi időben kiemelt helyen szerepelt ügyek (Gyöngyöspata, bírósági ítéletek kormányzati felülbírálása) okán a Policy Agenda megnézte, hogy 2006-tól hogyan változott Magyarországon a jogrendszer és a kormányzat viszonya.
márc. 4
18:54
A Londoni Könyvvásár is elmarad a koronavírus-járvány miatt (USAracing)
.
márc. 4
18:57
Gőzerővel halad az egri gyorsforgalmi építése (Infostart)
Közvetlen kapcsolatot kap a maklári Bosch gyár az új 2x2 sávos M25-ös gyorsforgalmi úthoz. Az új gyorsforgalmi út Eger és Andornaktály közti szakasza csaknem teljesen készen van már, és jól haladnak a Füzesabonyig tartó résszel is.
márc. 4
18:57
Tizenhárom majom fulladt meg társuk mentése közben (Ripost)
Egymás után estek bele az esőtől felduzzadt mesterséges tóba.
márc. 4
18:57
Két koronavírusos beteg van Magyarországon (Igényesférfi.hu)
Két Magyarországon tanuló iráni diáknál mutatták ki a vírus jelenlétét.
márc. 4
18:59
"Le kéne lőni a gazdagok 1 százalékát" - mondta a szélsőbalos politikus (Ripost)
Őrült forradalmi fantáziálásba kezdett a Die Linke nevű német szélsőbaloldali párt képviselőnője. A politikus szerint az hozná el az igazi áttörést, ha a gazdag emberek egy százalékát lelőnék. A párt elnöke úgy véli, elég, ha kényszermunkára küldik őket.
márc. 4
19:00
Megjelent a koronavírus Magyarországon – Így kerülheted el a megbetegedést! (Portfolio)
Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be, hogy két iráni koronavírusos beteget diagnosztizáltak Magyarországon. Egyelőre magyar megbetegedés nincs. Most részletesen bemutatjuk, hogy milyen intézkedéseket kell tenni ahhoz, hogy nagy eséllyel kerüljük el a koronavírus-fertőzést. Válaszolunk a koronavírus terjedésével kapcsolatos legfontosabb kérdése
márc. 4
19:00
Bréking: betört Magyarországra a koronavírus (Pénzcentrum)
Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központ vezetője és dr. Szlávik János osztályvezető főorvos által tartott rendkívüli sajtótájékoztatón jelentették be a hírt. Orbán Viktor is szólt a magyarokhoz. Megvannak az első...
márc. 4
19:00
Magyarországon is megjelent a koronavírus, két fertőzött beteg van (Femcafe)
Fiatalokat szállítottak kórházba a járvány miatt.
márc. 4
19:03
Drasztikus döntésre számít a világ olajpiaca (Infostart)
Egyre nagyobb kitermeléscsökkentéssel kapcsolatos döntésre számítanak az OPEC csütörtöki ülését követően a piaci elemzők. Az olajkartell a koronavírus miatt hihetetlen mértékben visszaeső kereslet hatására idén már 25 százalékot zuhanó kőolajárakat próbálná stabilizálni, mivel a tagállamok költségvetési bevételeire is komoly hatása van.
márc. 4
19:03
Magyarországon is megjelent a koronavírus (Rakéta)
Orbán Viktor szerda délután a Facebookon jelentette be, hogy a hatóságok két COVID-19 vírussal fertőzött embert találtak, akiket a Szent László kórházban különítettek el.
márc. 4
19:06
Orbán: két koronavírusos fertőzött van Magyarországon (Alternatív Energia)
A miniszterelnök maga jelentette be a hírt. Két iráni diák betegedett meg.
márc. 4
19:06
Enyhe pluszban a BUX (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 26,53 pontos, 0,06 százalékos emelkedéssel, 43 327,92 ponton zárt szerdán.
márc. 4
19:06
Amerika 7 milliárd dolláros mentőcsomag indít a koronavírus ellen (Portfolio)
7,767 milliárd dolláros vészhelyzeti finanszírozási csomagot fogadott el az amerikai kongresszus, mellyel a koronavírus elleni harcot és a járvány gazdasági hatásainak mérséklését támogatnák. Az amerikaiak rövidesen azután hozták meg a döntést, hogy az IMF is hasonló csomagot jelentett be.
márc. 4
19:06
Borúlátóak a fejesek: nehéz év vár Magyarországra (Pénzcentrum)
2020-ra a gazdasági növekedés lassulását jósolja a magyar vezérigazgatók kétharmada. Amióta a kutatás készül, sosem várták ilyen sokan a gazdasági helyzet romlását - derül ki a PwC vezérigazgató-felméréséből. Míg...
márc. 4
19:06
Budapesten a vívásé lesz a főszerep a hétvégén (Sport365)
Párbajtőr GP és férfi kard vk-t ismét a legkülönlegesebb helyszínen nézhetik meg az érdeklődők.
márc. 4
19:06
Már több mint száz áldozata van a koronavírusnak Olaszországban (444.hu)
Az iskolák mellett a múzeumokat és a mozikat is bezárják.
márc. 4
19:09
Az 5 legviccesebb nevű magyar település. Hallottál már róluk? (Spabook)
Karakószörcsögről jött, Hirtelengöröngyösig ment… A kitalált, vicces településnevekkel gyakran érzékeltetjük, hogy valami a világ végén,...
márc. 4
19:09
Megvan az első két koronavírusos beteg Magyarországon (Promotions)
Az első két fertőzött külföldi, iráni diákok, egyelőre tünetmentesek.
márc. 4
19:12
Kevésszer ad kegyelmet Áder János (Infostart)
Tavaly mindössze a kérelmezők 1,5 százaléka kapott kegyelmet Áder János köztársasági elnöktől.
márc. 4
19:12
Amerika 7 milliárd dolláros mentőcsomagot indít a koronavírus ellen (Portfolio)
7,767 milliárd dolláros vészhelyzeti finanszírozási csomagot fogadott el az amerikai kongresszus, mellyel a koronavírus elleni harcot és a járvány gazdasági hatásainak mérséklését támogatnák. Az amerikaiak rövidesen azután hozták meg a döntést, hogy az IMF is hasonló csomagot jelentett be.
márc. 4
19:12
Az új McLaren 765LT-n a rendszámtáblatartó is szénszálas (Autónavigátor)
A 720S szinte minden porcikáját fogyókúrára küldték, így született meg a versenyorientált, hosszított 765LT, amiben nem csak hallani, érezni is lehet a V8-as motort.
márc. 4
19:14
Koronavírus: Olaszországban már több mint százan meghaltak (Portfolio)
Száz fölé emelkedett az újfajta koronavírus halottjainak a száma Olaszországban a polgári védelmi hatóság szerda esti tájékoztatása szerint. A Covid-19 fertőzésnek már 107 halottja van. Bejelentették, hogy óvintézkedésként csütörtöktől leállítják az oktatást az egész országban.
márc. 4
19:15
Hosszú Katinka: Sportolók számára maga lenne a rémálom, ha lemondanák a tokiói olimpiát (BorsOnline)
Az AP hírügynökség több sportolót is megszólaltatott, miután kétségessé váltaz
márc. 4
19:18
Koronavírus - 107 halott Olaszországban, leállnak a gyermekintézmények (Infostart)
Csütörtöktől március 15-ig minden oktatási intézményben felfüggesztik a tanítást.
márc. 4
19:18
A szakértő szerint nem egyedi eset, ha bizonyos párton belüli változások átmeneti feszültséget okoznak (ATV)
Azokra az emberekre kell koncentrálni, akik maradtak – így reagált a Jobbik elnöke arra, hogy az utóbbi időben többen is elhagyták a pártot. Jakab Péter azt mondta: jelenleg strukturális átalakítás zajlik a Jobbikban, és vannak, akiknek ez nem tetszik, de a cél továbbra is az, hogy 2022-ben le lehessen váltani a Fideszt. Sneider Tamás volt pártelnö
márc. 4
19:18
Oroszország szerint visszafelé sült el szíriai felkelők vegyifegyver-próbálkozása (USAracing)
Vegyi fegyvert akartak bevetni a szíriai felkelők, de a próbálkozásuk visszafele sült el, az előkészületek közben véletlenül magukban tettek kárt – adta hírül az orosz védelmi minisztérium szerdán.
márc. 4
19:21
Nagy a baj, lebetegedett az Exatlon sztárja (Ripost)
Busa Gabriella szorult helyzetbe került az esti buli miatt.
márc. 4
19:24
Kinevezték az új ukrán miniszterelnököt (Portfolio)
Az ukrán parlament szerdán Denisz Smihal eddigi miniszterelnök-helyettest nevezte ki kormányfőnek, miután elfogadta az eddigi miniszterelnök, Olekszij Honcsaruk lemondását, és menesztette őt hivatalából.
márc. 4
19:24
A Semmelweis Egyetemen tanulhat a koronavírussal fertőzött két iráni diák (ATV)
Az ATV információi szerint elképzelhető, hogy a Semmelweis Egyetem gyógyszerész karának hallgatói a koronavírussal fertőzött diákok.
márc. 4
19:24
A koronavírusról kérdezték, durván reagált Jürgen Klopp (Ripost)
A Liverpool labdarúgócsapatának menedzsere őszintén reagált a koronavírust érintő kérdésre.
márc. 4
19:24
Orbán Viktor: Két koronavírussal fertőzött diák van Magyarországon (Ripost)
Orbán Viktor miniszterelnök Facebook oldalán jelentette be, hogy két, hazánkban tanuló iráni diák fertőződött meg koronavírussal.
márc. 4
19:27
Véget ért a kormányválság Türingiában (Képmás)
Ismét Bodo Ramelow áll a tartományi kormány élén.
márc. 4
19:27
Hugh Jackman a Logan 3. születésnapját ünnepelte (Promotions)
Ryan Reynolds meg széttrollkodta az egészet.
márc. 4
19:30
Koronavírus - 107 halott Olaszországban, leállnak a gyermekintézmények (Infostart)
Csütörtöktől március 15-ig minden oktatási intézményben felfüggesztik a tanítást.
márc. 4
19:30
Somogy népi kultúráját mutatják be a Hagyományok Házában (autopro)
Interaktív kézműves foglalkozás, viseletkiállítás és gasztronómiai bemutató is várja a közönséget szombaton a Barangolás Somogyországban című tematikus napon a budapesti Hagyományok Házában.
márc. 4
19:30
Brutálisan legyőzte a koronavírus James Bondot (Infostart)
Az MGM, a Universal és a Bond-producerek bejelentették, hogy a 007 Nincs idő meghalni áprilisi bemutatását 2020 novemberéig elhalasztják.
márc. 4
19:33
Magyarországon is megjelent a koronavírus (Menedzsment Fórum)
Ma este az Operatív Törzs rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy ma délután két fertőzött iráni diákot tettek karanténba a Szent László Kórházban.
márc. 4
19:33
Két koronavírusos beteg van Magyarországon (HírTV)
Két Magyarországon tanuló iráni diákról van szó - jelentette be a kormányfő, miután részt vett az operatív törzs ülésén. A Semmelweis Egyetem hallgatója az egyik fertőzött fiatalember.
márc. 4
19:33
A Semmelweisen tanul az egyik fertőzött hallgató (Igényesférfi.hu)
A másikuk Győrben. Enyhe tüneteik vannak.
márc. 4
19:36
Emelkednek a bérek a Budapest Airportnál (ProfitLine)
Átlagosan 8,2 százalékkal emeli mintegy 1400 dolgozója bérét a Budapest Airport márciustól, minden munkakörben emelkednek a fizetések.
márc. 4
19:36
Egy gól döntött Dorogon, a másodosztályú mérkőzésen (Sport365)
Az Mtk idegenben szerzett előnyt.
márc. 4
19:39
Megbecsült ingatlanoktól szabadulna az MNV (Menedzsment Fórum)
Bankok által is kedvelt, régi, jól bevált értékbecslő partnereivel becsülteti fel ismét termőföldek, laktanyák, stadionok, kórházak, szállodák értékét az MNV, amely most is számos állami ingatlantól szeretne megszabadulni. Eladó például milliárdokért a balatonőszödi kormányüdülő és az Andrássy úti MÁV-székház is.
márc. 4
19:39
Viccesnek találta, ahogyan az emberek rémülten ugranak el a motorja elől, de most jó darabog nem fog röhögni (BorsOnline)
A 21 éves Jordan Roberts jó heccnek gondolta, hogy motorral megy be egy walesi gyorsétt
márc. 4
19:39
Fél évszázados, országos melegrekord dőlt meg Pécsen (Alternatív Energia)
30-nál több állomáson mértek ráadásul magasabb hőmérsékletet éjjel az előző rekordnál.
márc. 4
19:39
Hont András: Kérdés (Tiszta Jövő)
„Iszom”
márc. 4
19:39
Kijutott a háborús zónából a szír kislány, aki nevet a bombarobbanásokon az apukájával (SzMo)
A kislányt még az apukája tanította meg, hogy nevessen, ha bombarobbanást hall, így próbálta megnyugtatni a gyermeket.
márc. 4
19:39
5 ember típus, aki a pszichológusok szerint nagyon hajlamos a megcsalásra (Spabook)
Valami nincs rendjén, ha egyáltalán felmerül benned, hogy egy monogám kapcsolatban többen vagytok, mint kellene. Akár kettőtökkel nem stimmel...
márc. 4
19:42
Van két koronavírusos beteg Magyarországon (444.hu)
Itt tanuló iráni diákok fertőződtek meg.
márc. 4
19:42
Havazást is hoz egy mediterrán ciklon – mutatjuk, hol fehéredhet ki a táj (Háziállat)
Egy mediterrán ciklon ér hazánk fölé pénteken, és kiadós csapadékot hoz – írja az Időkép. Fotó: Pixabay Sokfelé esőre kell számítani, több tájegységünkön is kiadósabb mennyiségben, viszont az Északi-középhegység és esetleg a Bakony magasabb részein átmenetileg havas eső, havazás válthatja az esőt. A legmagasabb északi hegycsúcsainkon így pár ce

Keresés