Végrehajtó segítségével jutott hozzá a DK pár olyan számlához, amelyek a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány költéseit mutatják be. Igaz, ez még mindig csak az összes dokumentum pár százalékát teszi ki – erről beszélt Varju László az ATV Start című műsorban. A DK parlamenti képviselője azt is elmondta – a Gyurcsány Ferenc szerint kilépésre v
Új kormányfője van Ukrajnának, jelentős átalakítás történt a kabineten belül is, de több tárca – például a kárpátaljai magyarság szempontjából sem mellékes oktatási – ideiglenesen betöltetlen maradt.
A Semmelweis Egyetem Hallgatói Önkormányzatának Facebook-oldalán arról írnak, hogy az egyik koronavírussal fertőződött iráni hallgató nem tartotta be az egyetem által kért kéthetes otthontartózkodást.
A SOTE Hallgatói Önkormányzata szerint a diák nem tartotta be az egyetem kérését és egy hétig járt gyakorlatokra, egy 16 fős angol évfolyamra, miután fertőzött országban járt.
Néhány nappal ezelőtt az összes magyarországi síterep bezárta kapuit, köztük a Mátraszentistváni Sípark előre deklaráltan csak ideiglenesen. Rövid szünet után csütörtöktől ismét lehet síelni a Mátrában.
A hit kultúrája, a kultúra hite mottóval zajlik március 16. és április 6-a között a 35. Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, amely tizenhárom helyszínen több mint ötven programot kínál – derült ki a programsorozat kecskeméti sajtótájékoztatóján szerdán.
A koronavírus gazdasági hatásai miatt aggódik jelenleg a legjobban az amerikai piac – derül ki a Fed legfrissebb, ma közzétett bézs-könyvéből. Az összefoglaló kitér arra is, hogy jelentős gazdasági hatásai lehetnek az amerikai elnökválasztásnak is.
A temérdek munka és egyéb tennivalók következtében sokszor vagyunk idegesek és feszültek, ilyenkor pedig sajnos hajlamosak vagyunk hirtelen felindulásból...
A Covid-19 fertőzés teremtette rendkívüli olaszországi helyzetben rendkívüli intézkedésekre van szükség - előlegezte meg az újabb óvintézkedések bejelentését Giuseppe Conte kormányfő az olaszokhoz szerda este intézett televíziós üzenetében.
Megválasztották szerdán a németországi Türingia tartomány miniszterelnökének Bodo Ramelow korábbi kormányfőt, ezzel véget ért a tartomány kormányozhatóságát fenyegető politikai válság.
Szerda este kihúzták a Skandináv lottó 2020/10. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten nem született telitalálat, így a jövő héten 111 millió forint lesz a várható főnyeremény. A gépi sorsolás nyerőszámai emelkedő...
A Covid-19 fertőzés teremtette rendkívüli olaszországi helyzetben rendkívüli intézkedésekre van szükség - előlegezte meg az újabb óvintézkedések bejelentését Giuseppe Conte kormányfő az olaszokhoz szerda este intézett televíziós üzenetében.
Az Európai Unió diplomatákat küldött Törökországba az újabb migránsválság fenyegetése miatt. Ausztria „zsarolással” vádolta meg Ankarát, amiért több ezer szíriai menekülőt engedett a görög határra.
A belügyminiszter emlékeztetett arra, hogy Görögország Törökországgal közös határán rendkívüli helyzet alakult ki, és a görög kormány segítséget kért az Európai Uniótól.
Átadták szerdán a kiscsőszi Hunyor Regionális Népi Kézműves Alkotóházat, az új táncházi épületet, a parasztállatkertet, a lakodalmi csárdát és pajtát magába foglaló Élő Forrás Hagyományfalu beruházást – közölték a szervezők az Mti-vel.
Nem előzmény nélküli a németországi Hanauban történt támadás, amely "az állítólagos idegenek ellen irányult, és emberekre sújtott le" - mondta a német szövetségi elnök a Hessen tartományi városban szerdán a februárban történt támadás tíz halálos áldozatának emlékére rendezett gyászünnepségen.
Az új koronavírus-fertőzéssel diagnosztizált két iráni diáknál is haladéktalanul megindult a járványügyi vizsgálat és a kontaktuskutatás - közölte szerda este az országos tisztifőorvos.
Két hete még Bernie Sanders népszerűségéről szólt minden, most nagyot ugrott előre Joe Biden. A 14 államban megtartott szuperkeddi előválasztás eredményeit Pálmai Zsolt, az Antall József Tudásközpont szakértője elemezte. Beszélt arról is, kinek lehet esélye Donald Trumppal szemben.
Két Budapesten tanuló, nemrég hazájában járt iráni diáknál kimutatták a fertőzést. Egyikük gyógyszerész hallgató, enyhe tünetekkel járt az orvosnál, aki indokoltnak látta a tesztet.
A labdarúgó Román Kupa elődöntőjébe jutott a székelyföldi Sepsi Osk, miután szerdán 1-0-ra legyőzte a másodosztályban szereplő Petrolul Ploiesti csapatát.
A mostani járvány 2018 augusztusában tört ki a közép-afrikai országban. Azóta mintegy 3310 ember fertőződött meg, közülük több mint 2200-an életüket vesztették.
Szerdán jelentették be, hogy két koronavírusos van Magyarországon. Mind a ketten iráni állampolgárok és Magyarországon tanulnak. Egyikük a Semmelweis Egyetem hallgatója.
Az Európai Bizottság szerdán azt javasolta, hogy 2021 a vasút európai éve legyen, ami támogatná az európai zöld megállapodás közlekedéssel kapcsolatos célkitűzéseinek megvalósítását.
Egy nap alatt elillant a koronavírus-pánik az amerikai tőzsdékről: a váratlan kamatvágás, a kongresszus nyolcmilliárd dolláros járványügyi csomagja és a piacbarátnak tartott Joe Biden, mint elnökjelölt előretörése megnyugtatta a befektetőket. Mindhárom fontosabb részvényindex nagyon durva, 4 és 5% közötti pluszban zárta a mai kereskedést.