Nem hozott egyértelmű döntést, és ezzel a politikai patthelyzetet sem oldotta meg az izraeli parlamenti választás - értékelt a helyi média a szavazatok több mint 99 százalékának összeszámlálása után, szerdán.
A világ legnagyobb állami vagyonalapja tavaly jelentősen csökkentette a Tesla-kitettségét, így részben lemaradt az amerikai autógyártó papírjainak történelmi szárnyalásáról. A norvég alap azonban ezzel együtt is jó éven van túl, mivel korábban soha nem látott, 180 milliárd dolláros hozamot generált tavaly.
Tarpataki Tamás helyettes államtitkár elmondta, hogy a hazai sertéshúsfogyasztás jelentősen elmarad az európai uniós átlagtól, annak mintegy kétharmada.
Áll a bál a Milannál: Ivan Gazidis ügyvezető összebalhézott a legendás Boban, Maldini igazgatópárossal. A Juve elleni meccset a vírus ellenére legalább nézők előtt vívják.
Magyarországon 2015-ben építettük meg a kerítést és hirdettük meg azt a muszlimbevándorlás-ellenes politikát, amelyet azóta az egész európai közösség ismer és amelyet sikeresnek is tartok – jelentette ki a kormányfő.
A Reuters exkluzív riportja a kínai-amerikai CloudMinds esetén keresztül mutatja be, hogy a kereskedelmi és technológiai korlátozások hogyan húzhatják keresztbe a feltörekvő techcégek terveit.
Minden eddigi vírusnál gyorsabban terjed az új koronavírus, ami Magyarországon is előbb-utóbb megjelenik - közölte az InfoRádió Aréna című műsorában Jakab Ferenc virológus, a Pécsi Tudományegyetem tanára, aki szerint nem lehet párhuzamot vonni az influenza és a mostani fertőzés között.
Világszerte egyre elfogadottabb a home office, vagyis az otthoni munkavégzés. Segítünk, hogyan lehet a lehető leghatékonyabban otthonról dolgozni, hogyan érdemes kialakítani egy munkaállomást a lakásban akkor is, ha nem áll rendelkezésünkre...
A koronavírus-fertőzés lengyelországi megjelenése miatt törlik a március 15-ei budapesti ünnepségre készülő lengyelek különvonatát - jelentette be Tomasz Sakiewicz, a magyar Civil Összefogás Fórummal együttműködő Gazeta Polska konzervatív hetilap főszerkesztője szerdán.
A török államfő nehezményezte, hogy az unió tagállamai a mostani helyzetben anyagilag segítik egymást, miközben Törökországot az elmúlt években „nem támogatták”.
Jövő pénteken búcsúztatják a február 23-án, 80 éves korában elhunyt Göröcs Jánost, az Újpest legendás, olimpiai bronzérmes, 62-szeres válogatott labdarúgóját.
A Dacia is belép az elektromos autók piacára. Ha az árazást nézzük, nevezhetjük akár betoppanásnak is a Spring tanulmányautót, hiszen gyakorlatilag a Kínában még tavaly bemutatott Renault City K-ZE átcímkézett változatát kaphatjuk meg a román gyártótól.
Hála az orvostudománynak, napról napra közelebb kerülünk nemcsak az egyes betegségek, de az emberi szervezet alaposabb megismeréséhez is. Ám az talán eszünkbe sem jut, milyen extrém, sőt gyomorforgató kísérleteknek vetették alá magukat a tudósok, hogy bebizonyítsák elméletük helyességét, vagy csupán megfigyeljék, mennyit bír el a test.
Hiába csökkentett a várakozásoknál nagyobbat legutóbbi decemberi ülésén az OPEC+, a koronavírus rendesen keresztülhúzta a kartell számításait. Ráadásul kisebb feszültség is kialakult Szaúd-Arábia és Oroszország között, mivel az utóbbiaknak kevésbé fáj az alacsonyabb olajár, így rendkívüli OPEC+ ülésre nem is került sor, holott szó volt róla. Nagyob
Talán nincs is annál lehangolóbb, mint mikor az ember egy olyan településrészen sétál végig, ahol egymásra épültek, épülnek a nagy beton-üveg tömegeket mozgató, jellemzően lapostetős házak.
Jövő pénteken búcsúztatják a február 23-án, 80 éves korában elhunyt Göröcs Jánost, az Újpest legendás, olimpiai bronzérmes, 62-szeres válogatott labdarúgóját.
Az Eu Legfelsőbb Bírósága helyben hagyta a távközlési és kereskedelmi cégekre kirótt magyar szektorális különadókat. Az uniós bíróság kedden kimondta, hogy a magyar szabályozás az európai uniós elvekkel összhangban áll.
Közzétette legfrissebb számait a Lego Csoport, 2019-ben nőtt az értékesítés, a bevétel, és az adózott eredmény is, a vállalat piacai közül Kínában volt a legmagasabb a bevételek növekedése. Bár a marzsok tovább csökkentek, még így is sok szektor vállalatai irigykedhetnek a Lego profitabilitására.
Elindult az operatív törzs tájékoztatási honlapja a koronavírus kapcsán. Eközben a fővárosban fokozott ellenőrzéseket rendeltek el. Elindult a kormányzat tájékoztató honlapja: a koronavirus.gov.hu címen nyomon követhető többek...
A magyarországi cégvezetők többsége a globális és a magyar gazdaság növekedésének egyértelmű lassulására számít 2020-ban – derül ki a PwC magyarországi Vezérigazgató Felméréséből.