Minden idők legnagyobb gazdaságélénkítési akciótervét kell elindítani, mondta Orbán Viktor miniszterelnök a kormány és a gazdasági kamarák negyedik videókonferenciáján az Innovációs és Technológiai Minisztérium épületében. A rendezvényen Palkovics László innovációs és technológiai miniszter is ott volt.
A hercegi pár szóvivője annyit reagált Donald Trump kijelentésére, hogy a Harry és Meghan nem tervez ingyen védelmet kérni az Egyesült Államok kormányától.
A globális koronavírus-járvány miatt bevezetett beutazási tilalmak, határlezárások, nyitvatartási korlátozások és karanténok jelentős hatással bírhatnak a szerződéses kötelezettségek teljesítésére. Jogi szakértők az elmúlt időszakban a legtöbbet a vis maior kifejezéssel találkoztak ügyfeleik, partnereik részéről. Sok a félreértés ezzel kapcsolatban
Az operatív törzs mai tájékoztatóján bejelentették, hogy hazánk is csatlakozik a világjárvány miatt az Európai Unió polgárvédelmi programjához, és ma munkába álltak a kórházparancsnokok is.
A koronavírus miatt a korábbian tervezett 450 millió forinttal szemben nem javasolja osztalék kifizetését a Duna House igazgatósága, a Concorde által megfogalmazott elemzés szerint pedig ez negatív árfolyam reakcióval járhat.
Az MNB által vizsgált indikátorok továbbra sem jeleznek túlfűtöttséget a hitelezésben. A ciklikus pozíció megítélését jelentősen befolyásolja a koronavírus-járvány kapcsán kibontakozó, a pénzügyi ciklust is befolyásoló gazdasági helyzet. Mindezekre tekintettel az anticiklikus tőkepufferráta jelenlegi 0 százalékos mértékének fenntartása 2020. áprili
A koronavírushoz kapcsolódó korlátozó intézkedések nyomán az emberek mindennapjai a digitális térbe költöznek. Mindez rendkívül súlyos adatvédelmi és elektronikus információbiztonsági kockázatokkal jár a vállalatoknak és a magánszemélyeknek is – hívja fel a figyelmet a Hegymegi-Barakonyi és Társa Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda. A helyzetet külön ne
A K&H március 26-tól elkezdte a limitemelés bevezetését az érintős bankkártyás fizetéseknél. Ennek köszönhetően csak a 15 ezer forint feletti vásárlásoknál kell megadni a PIN kódot, szemben az eddigi 5 ezer forintos korláttal....
Az operatív törzs hétfői sajttájékoztatóján elhangzott, hogy a fertőzöttek száma egyenletesen eloszlik az országban, földrajzi gócpontok pedig nincsenek.
A 4iG 2020. április 29-én 10 órára hívta össze a társaság éves rendes közgyűlését, ami csak abban az esetben lesz a társaság alapszabályának megfelelően személyes megjelenéssel megtartható, amennyiben a koronavírus járvánnyal összefüggő tiltó jogszabályi rendelkezések a közgyűlés napján nem lesznek hatályban.
A Portfolio egy héttel ezelőtt közzétett piaci felmérésének számos szakmai javaslatára reagál az a 20 intézkedésből álló kormányzati csomag, amelyet ma jelentett be az Innovációs és Technológiai Minisztérium és akár több tízezer uniós pályázat végrehajtását is (eltérő mértékben) kedvezően érintheti. A legnagyobb horderejű változások között azonosít
A jövő évre olyan "lecsupaszított költségvetést" kell készíteni, amely minél nagyobb mozgásteret biztosít a válságkezelésre és a gazdaság újraindítására - mondta a miniszterelnök egy videós konferencián. Rövid videót...
A már kifizetett szállások és repülőjegyek mellett számos probléma megoldatlan még a tokiói olimpia halasztásával - mondta el az InfoRádóban Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség elnöke. A NOB-on óriási a nyomás, a 2021-es versenynaptárban torlódás várható.
A valaha regisztrált legnagyobb mértékben, bár a vártnál kevésbé romlott márciusban a gazdasági hangulat az euróövezetben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG EcFin) felmérésének hétfőn publikált eredménye szerint.
A Portfolio egy héttel ezelőtt közzétett piaci felmérésének számos szakmai javaslatára reagál az a 20 intézkedésből álló kormányzati csomag, amelyet ma jelentett be az Innovációs és Technológiai Minisztérium és akár több tízezer uniós pályázat végrehajtását is kedvezően érintheti - igaz eltérő mértékben. A legnagyobb horderejű változások között azo
Drámaian indult a 2020-as évtized, a hét napsütéses évre következő hét borúsabb év mindig nehezebb, a kockázatok erősebbek, a kihívások nagyobbak. Cserébe a lehetőségek is nagyra nőnek, aki nyer, az nagyot nyerhet versenytársaihoz képest - írta a növekedés.hu-n megjelent legújabb cikkében Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke.
Megváltoztatta szabályait hétfőn az ausztrál gyógyszer-engedélyezési hatóság, hogy lehetővé tegye a kézi sörfőzdéknek és lepárlóknak, hogy átálljanak kézfertőtlenítők gyártására a vidéki kórházak és idősotthonok számára a koronavírus-járvány elleni harcban.
A kormányfő szerint 2021-re olyan 'lecsupaszított költségvetést' kell készíteni, amely minél nagyobb mozgásteret biztosít a válságkezelésre és a gazdaság újraindítására.
A borvidék története a kezdetektől A szőlőtermesztés és borkészítés történelmi hagyományaival rendelkező, jó bortermőhelyként számon tartott Fejér megyei települések 1991-ben kaptak borvidéki besorolást. Az Etyeki borvidékhez Pest megye települései 1998-ban Budai körzetként csatlakoztak, így a borvidék neve Etyek-Budai borvidékre változott.
A roma diákokat mintegy százmillió forint illetné meg – a kifizetés ellen ódzkodó kormánypárt az összeg hetedét költötte el egy balatonfüredi hotelben.
Ez azt jelenti, hogy veszteségeik minimalizálása miatt egyes kistermelők inkább fizetnek azért, hogy elvigyék tőlük az olajat, mert még mindig így járnak jobban.
"A helyzet változatos képet mutat" - összegezte véleményét a digitális oktatásra való átállásról a Pénzcentrumnak adott interjújában Székely György, a Veres Péter Gimnázium igazgatója. A szakember lapunknak elmondta, a kollégák...
Összegyűjtötte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos tévhiteket. A szervezet többek között cáfolja, hogy a hideg elpusztítja a vírust, és hogy antibiotikummal gyógyítható a betegség.
Rövidített munkaidő bevezetésével, átmeneti bérkompenzációval, valamint az adózási kötelezettségek lazításával próbálják megakadályozni a munkahelyek elvesztését.
A lista szerint a vírus nem terjed szúnyogcsípéssel, az orr sóoldatos öblítése, a fokhagyma fogyasztása, a 15 percenkénti vízivás és az egész test alkohollal és klórral történő permetezése pedig nem véd a vírustól.
"A helyzet változatos képet mutat" - összegezte véleményét a digitális oktatásra való átállásról a Pénzcentrumnak adott interjújában Székely György, a Veres Péter Gimnázium igazgatója. A szakember lapunknak elmondta, a kollégák...