Elefántcsontpart, Seychelle-szigetek, Togo, Líbia – a Hajdú grillsajtjai már nemcsak a Közel-Keleten hódítanak, Afrikába is betörtek. A Kőröstej Csoport tizedik alkalommal mutatta be legnépszerűbb sajtjait Dubajban a 25. Gulfood kiállításon. Látogatók ezrei találkozhattak Dubajban, a „Sheikh Saeed” csarnokban a magyar Kőröstej Csoport immár világ
A számlázás és a katás vállalkozás életében is alapvető változást hoz az idei év. A cégeknek és a kisadózóknak fel kell készülnie, különben akár 500 ezres büntetést kockáztatnak. Utánajártunk, mégis mi várható 2020-ban, hogy vajon van-e jövője a kézi számlatömbnek, és hogy miért ódzkodnak még mindig sokan az online számlázástól.
Donald Trump amerikai elnök kormányzata hétfőn elrendelte az Egyesült Államokban a központi kínai médiának dolgozó kínai újságírók létszámának korlátozását – tudatta közleményében az amerikai külügyminiszter.
Balázs Attila megtörte Fucsovics Márton hegemóniáját. A legfrissebb világranglistán a hetvenhatodik helyen álló harmincegy éves játékos Magyarország első számú férfi teniszezője.
Gander-t 1935-ben választották ki egy tranzit-repülőtér építéséhez, mert nagyon közel van a New York és London közötti nagy körhöz. 1936-ban megkezdődött a bázis építése, és a város fejlődni kezdett. A második világháború alatt 10 000 kanadai, brit és amerikai katonai személyzet lakott Ganderben. A térség a Királyi Légierő Légitársaságok Parancs
Bár még mindig a férfiak vannak többségben a hazai cégtulajdonosok és cégvezetők körében, de a tisztán hölgyekből álló vállalkozások aránya folyamatosan növekszik.
Nem optimista alkat, talán ebből adódik, hogy az évekkel a színpadra állást övező teher is nő Kern András vállán. A Kossuth-díjas színművész a Húzós című műsorban arról is beszélt, hogy miért nem ment el vidéki színházhoz, miért nem szereti a bulvárlapokat, de arról is mesélt, mit szeret szabadidejében csinálni.
A lengyel szejm rendkívüli ülésén, gyorsított eljárásban elfogadták hétfő éjjel azt a törvényt, amely az új koronavírus és más fertőzések okozta járvány megelőzéséről és kezeléséről szól.
A közel három évtizede működő Magyar PR Szövetség 2019 végén új elnököt és vezető tisztségviselőket választott. A szövetség számára a szervezeti megújulás stratégiai fontosságú, melynek része az arculat megújítása is, ebben pedig a Brightly Kommunikációs Ügynökség nyújtott kreatív támogatást.
Az Egyesült Államok megkezdi a részleges csapatkivonást Afganisztánból – jelentette be Mark Esper amerikai védelmi miniszter hétfőn a Pentagonban tartott sajtókonferencián.
Nem lőttek éles lőszerrel illegális bevándorlókra a görög határvédelmi alakulatok a görög-török határon - jelentette ki Sztéliosz Pecasz görög kormányszóvivő hétfőn este, tagadva Recep Tayyip Erdogan török elnök korábbi állítását, miszerint görög katonák megöltek két menekültet, és súlyosan megsebesítettek egy harmadikat. Pecasz a török államf
Feloldotta a madárinfluenza megjelenése miatt hozott korlátozásokat a Nébih, így belföldre és az Európai Unióba is az egész ország területéről szabadon szállítható a baromfi.
Számos kutatásból tudjuk, hogy a 65+ korosztályon belül rohamosan terjed a social media használata.* Egyes felmérések szerint 2020-ra legalább 50 millió szenior korú lesz jelen a közösségi média platformokon, és a növekedés töretlen. Nem szabad tehát alábecsülnünk az idősebb korosztály nyitottságát a technológiai újdonságok iránt. És miért maradna
Az átutalási rendszert működtető GIRO Zrt. vezérigazgatója a sajtótájékoztatón közölte, hogy hétfőn 14 óráig több mint 230 ezer átutalás jutott el azonnal, legfeljebb öt másodperc alatt a címzettekhez. A leállások nélkül működő rendszer ötszáznál is több tranzakciót képes egyetlen másodperc alatt, biztonságosan feldolgozni – tette hozzá Selmeczi-Ko
Nem lőttek éles lőszerrel illegális bevándorlókra a görög határvédelmi alakulatok a görög-török határon - jelentette ki Sztéliosz Pecasz görög kormányszóvivő hétfőn este.
A tudósok dolgoznak a koronavírus elleni vakcinán, „talán lesz gyógymód” – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök hétfőn Washingtonban, a Fehér Házban újságíróknak.
D. Katalin kérdése: Van egy borókasorunk, ahol egyes nővények szépen fejlődnek, míg mások csak vegetálnak. Bár hoznak némi új hajtást, a belső levelek teljesen elszáradnak, lesodorhatók a növényről. Úgy vettem észre, hogy az egyik eddig szépen növekvő példány is egyre több száraz résszel rendelkezik. Visszafordítható ez a folyamat? Kell aggódni a m
A Visa globális fizetési technológiai társaság által készített új kutatás* szerint növekszik a fogyasztói igény a biometrikus fizetések iránt, mivel ezeket a hagyományos módszerekhez képest már biztonságosabbnak tartják. A megkérdezettek 90%-a az ujjlenyomat-felismerést tartja a legbiztonságosabb hitelesítési formának, amelyet szorosan követ a reti
Ha a hét napból legalább négyszer, ötször farmert hordasz, akkor ez a cikk neked szól! Skinny, boyfriend, szakadt vagy egyenes szabású? Mi segítünk!...
A világ egyik leghíresebb franciája megreformálta a férfidivatot, és a maradiság félredobásával elegánsabbá, testhezállóbbá tette a nőit, miközben végig megőrizte függetlenségét. Ő Pierre Cardin.