A Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) tagállamait és az olajkartellen kívüli szövetségeseket, köztük Oroszországot tömörítő, OPEC+ néven emlegetett csoport a termelés további csökkentéséről dönthet a Bécsben március 5-én kezdődő kétnapos ülésén.
Emmanuel Macron francia államfő kedden bejelentette, hogy az állam lefoglalja az egészségügyi dolgozók számára az országban rendelkezésre álló teljes egészségügyi maszkkészletet és a gyártás alatt lévő maszkokat is, miután négyre emelkedett az új koronavírus okozta megbetegedésben elhunytak és kétszáz fölé a fertőzöttek száma.
Tavaly júniusi indulása óta az eddigi leggyengébb havi értékesítési adatát produkálta februárban a Magyar Állampapír Plusz 214 milliárd forintos jegyzéssel.
Akár több millió forintos bírságra is számíthatnak azok a videós megfigyelőrendszereket alkalmazó cégek és intézmények, amelyek nem ügyelnek a személyes adatok megfelelő kezelésére. Az idei évtől új uniós iránymutatás segíti a magyar jogalkalmazókat a vonatkozó jogszabályok értelmezésében és alkalmazásában – hívja fel a figyelmet a Hegymegi-Barakon
Az USA nem tervezi, hogy csökkentse a kínai termékekre kivetett vámokat a koronavírus miatt – mondta kedden Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter. Ugyanakkor a politikus nyitva hagyta az ajtót, hiszen kijelentette, hogy minden lehetőséget megvizsgálnak a járvány további terjedése esetén.
Karácsony Gergely főpolgármester a Szabad Tér Színházról való megállapodásról, a kormányzati iparűzési adó csökkentési tervekről valamint az ellenzéki térfélen tapasztalható átigazolásokról beszélt az ATV Egyenes Beszéd műsorában.
Harcsa Zoltán kedden bokszolt volna Bacskai Balázzsal az olimpiai selejtezőn történő indulás jogáért, de nem állt ki, egyszersmind bejelentette visszavonulását.
Egy jogvita tisztázását várták tegnap a versegyházi Gyermekliget lakópark lakói. A csaknem száz lakástulajdonos évek óta bizonytalanságban él. Részben vagy egészben kifizették ingatlanjuk vételárát, a lakások mégsem az övék. Az építtető lemondta a meghirdetett találkozót.
Magyarországon a közkiadások hagyományosan erősen központosítottak, és az utóbbi években ez tovább nőtt azáltal, hogy az önkormányzatok még kevesebb forrás felett rendelkeznek. Eközben a kormányzat kivonta a pénzt az egészségügyből...
Éjszaka folytatódik a túlnyomóan borult, csapadékos idő, de hajnalban nyugaton már felszakadozik a felhőzet. Szerdán a Dunántúlon egyre több helyen felszakadozik, csökken a felhőzet, számottevő csapadék már nem valószínű.
Patai Mihály kifejtette: az új rendszer bevezetésének egyik célja az volt, hogy csökkenjen a készpénzhasználat, mert a készpénznél nincs drágább, és az a legkevésbé biztonságos.
Nemcsak a koronavírus-járvány miatt tartja némileg eltérőnek a jelenlegi migrációs fenyegetést az Európai Unió számára a Bruxinfo elemzője. Az Európai Tanács, a Bizottság és a Parlament elnöke együtt tárgyalt a helyzet megoldásáról a görög kormányfővel.
Az endometriózis kezelése általában gyógyszeresen vagy műtéti úton történhet. Az ideális stratégiát a tünetek súlyossága és a teherbe esés szándéka határozza meg.
Az IMF és a Világbank a világon gyorsan terjedő koronavírus miatt úgy döntött, hogy a tavaszi szokásos közös ülésszakot virtuálisan, telekonferencia keretében tartja meg - áll a két szervezet együttes közleményében, amelyet kedden este hoztak nyilvánosságra.
A héten elkezdődhetnek a bértárgyalások az állami közszolgáltató vállalatoknál, miután a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter képviselője erre felhatalmazást adott a társaságok vezetői számára a kedden tartott egyeztetésen - közölte a Stratégiai és Közszolgáltató Társaságok Országos Szövetsége (Stratosz).
Az Európai Bíróság ma hozta meg az ítéleteit két magyarországi különadó perben, a 2010 és 2012 között hatályos kiskereskedelmi és távközlési különadó ügyekben. Az egyik ügyben a Tesco, a másikban a Vodafone perelte a Magyar Államot azzal, hogy ezen adók az európai uniós jogba ütközően, indokolatlanul hátrányosan különböztették meg a külföldi tulajd