2020. március 27. péntek

márc. 27
17:39
Szalai Ádám üzent, gáláns felajánlást tett a válogatott és a szövetség (Infostart)
30 millió forintos adománnyal segítik a Gyermekétkeztetési Alapítvány, az Országos Mentőszolgálat és a Szent László Kórház munkáját.
márc. 27
17:39
Mourinho újjáépítené a Tottenham csapatát (Sport365)
Mindez Kane eladásából jöhetne létre.
márc. 27
17:39
Hamarosan nem marad szabad ágy az ír kórházak intenzív osztályain (ATV)
Írországban a kórházak intenzív osztályain pár nap múlva nem lesz szabad ágy a koronavírus-járvány terjedésének jelenlegi intenzitása alapján - közölte Leo Varadkar ír miniszterelnök pénteken sajtótájékoztatón.
márc. 27
17:39
Egy repülőpilóta a maga módján fejezte ki háláját az egészségügyi dolgozóknak (Player)
Gigalájk Kaposvártól a Kiskunságig.
márc. 27
17:39
Nielsen elemzés: 57 milliárdot szórtunk el a boltokban egy hét alatt (Biztosító Magazin)
A koronavírus kirobbanásának hetében (10. hét) a magyarok 98%-a már hallott a járványról, és 10-ből hatan már a fertőzés megjelenése előtt aggódtak miatta.
márc. 27
17:39
Alig van már hely az intenzív osztályokon Írországban (Képmás)
Pár nap múlva várhatóan az összes ágy foglalt lesz.
márc. 27
17:39
Drónfelvételeken tekinthetjük meg a kiürült világvárosokat (Tiszta Jövő)
A Euronews videójában többek közt Budapest is szerepel.
márc. 27
17:39
11 ezerért árul három darab egyedi maszkot a magyar divattervező (SzMo)
Tomcsányi Dórát többen támadták azért, mert szerintük drágán kínálja a terméket, míg voltak akik kiálltak mellette, mert szerintük támogatni kell a magyar alkotókat.
márc. 27
17:39
Meghalt Kovács Zsuzsa Jászai Mari-díjas színésznő (SzMo)
Számtalan emlékezetes szerepe volt színházban és filmen is. Életének 75. évében hunyt el.
márc. 27
17:39
Az igazi férfi 5+1 ismertetőjele, amiben minden nő egyetért (Spabook)
Nem csak a férfiaknak vannak elvárásaik a nők felé, hanem fordítva is igaz: a nőknek is vannak elvárásaik egy férfi irányában. Komoly elvárások....
márc. 27
17:39
Csodálatos: taxisok köszönték meg az orvosok, ápolók munkáját (Promotions)
Az eseményről drónfelvétel is készült.
márc. 27
17:41
A sarkvidék felé menekülnek a tengeri állatok (Player)
Aggodalomra adhat okot.
márc. 27
17:42
Az ír kórházak intenzív osztályain hamarosan nem marad szabad ágy (HírTV)
Írországban mintegy félezer ágy van az intenzív osztályokon.
márc. 27
17:42
A krónikus alváshiány növeli az elhízás rizikóját (WebBeteg)
A kevesebbet alvó felnőttek és gyerekek esetében jelentősen magasabb testtömegindexet tapasztaltak amerikai kutatók, és az elhízáson kívül számos anyagcsere-betegség is nagyobb arányban volt észlelhető náluk.
márc. 27
17:42
Hamarosan duplázódhat a magyar munkanélküliség a koronavírus-járvány miatt (Portfolio)
A ma megjelent adatok alapján elmondhatjuk, hogy csúcsára ért a magyar munkaerőpiac, a következő hónapokban kedvezőtlen tendencia várható. Az, hogy mennyire romlik a helyzet, a koronavírus-járvány hosszától függ.
márc. 27
17:44
Megszólalt az IMF-vezér: a világ már recesszióban van (Portfolio)
A koronavírusnak köszönhetően a világgazdaság már most is recesszióban van – figyelmeztetett pénteken Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója. A szakember szerint nem szabad minimális intézkedésektől várni a javulást akkor, amikor tudjuk, hogy egy gigantikus válságban vagyunk.
márc. 27
17:45
Nem engedélyezett gyógyszerek is bevethetők a koronavírus ellen (Menedzsment Fórum)
A legfrissebb Magyar Közlöny azokról a nem engedélyezett gyógyszerekről rendelkezik, melyek szükség esetén a koronavírus-járvány miatt a magyar betegek édekében mégis felhasználhatóak.
márc. 27
17:45
Eddig 6414 egészségügyi dolgozó fertőződött meg Olaszországban (444.hu)
Átlagéletkoruk 49 év. A legtöbben továbbra is a hetvenesek, nyolcvanasok közül halnak meg.
márc. 27
17:45
Estig nagy roham jön a boltokban (AQUA)
Megélénkült az üzletek forgalma a ma reggeli bejelentést követően, amikor a kormányfő közölte: idősávos vásárlási korlátozás lép életbe szombattól.
márc. 27
17:51
Bezárja üzleteit a Decathlon (Infostart)
Aki sportszereket szeretne venni a karanténba, már nem teheti meg.
márc. 27
17:51
A "mi kudarcunk"- Navracsics a hétfői parlamenti szavazásról (ATV)
Fiala János Keljfel Jancsi! című műsorának Navracsics Tibor volt a vendége, akivel a koronavírusról és a magyar pártpolitika kudarcáról beszélgetett a műsorvezető.
márc. 27
17:51
Szél Bernadett: Magyarországon járvány idején sincs szabad rablás (Tiszta Jövő)
Az Európai Bizottsághoz fordulok!
márc. 27
17:51
Két órával korábban zár be a Tesco áprilistól (SzMo)
Április 2-ától érvényes az új nyitvatartási rend, a megváltozott vásárlói szokásokra hivatkoznak.
márc. 27
17:54
Meghalt Kovács Zsuzsa (Infostart)
A Budapesti Operettszínház Jászai Mari-díjas színművésze 75 évet élt.
márc. 27
17:54
Ez nem a légitársaságok mentőcsomagja: részletek az amerikai gigasegítségről (Portfolio)
Pénteken szavaznak az Egyesült Államokban a kormányzat 2000 milliárd dolláros mentőcsomagjáról, a pénzügyminiszter elmondta, hogy a csomag nem direkt a légitársaságok megmentésére jött létre - írja a Reuters.
márc. 27
17:57
Ők állnak a dél-koreai járványstratégia mögött (Alternatív Energia)
Többféle módszer létezik egy járvány megfékezésére, Dél-Korea azt a stratégiát választotta, hogy mindenkit tesztelnek, aki csak kicsit is bizonytalan az egészségi állapotában. Ehhez sok egyéb körülmény mellett az kell, hogy rendelkezésre álljon nagyon sok olyan gyorsteszt, amivel az első szűrést akár otthon is el lehet végezni. A Cshongdzsuban műkö
márc. 27
17:57
Vasárnap egy órával előbbre kell állítani az órákat (Tiszta Jövő)
Az óraállítás érinti néhány vonat és busz menetrendjét is.
márc. 27
17:57
Április közepe és május közepe közé jósolják Ausztriában a koronavírus-járvány tetőpontját (SzMo)
Az osztrák egészségügyi miniszter húsvétig egy számjegyűre akarja csökkenteni a koronavírusos esetek számának növekedését.
márc. 27
17:57
Maradj otthon, mélyedj el a Boros Korokban! (WMN)
Egy népet legkönnyebben konyhaművészete tanulmányozásával lehet megismerni. Amint ezt az állítást elfogadjuk és kiterjesztjük a múltra, majd leporoljuk történelmi ismereteinket, feltehetjük a kérdést: mit tudunk...
márc. 27
17:59
Mutatjuk, hol lehet vásárolni: piac igen, butik nem (Alternatív Energia)
Piacra vagy a gazdaboltba a kijárási korlátozás alatt is el lehet majd menni, persze csak ha feltétlen szükséges, egy ékszerüzletnek azonban meg kell fontolnia, érdemes-e még nyitva tartania.
márc. 27
18:03
Normális? Szándékosan leköhögte a bolti élelmiszereket – 11 milliós kár okozott (BorsOnline)
A normálisnak nem nevezhető hölgy jó viccnek gondolta a tettét, ám most az is lehet, hogy börtönbe megy miatta.
márc. 27
18:03
2:1 arányban inkább jó a magyar atlétikának az olimpia halasztása (Infostart)
Egy jó kalapácsvetővel és egy gátfutóval jobbak lehetünk jövőre, mint idén lettünk volna, azonban súlylökőnagyságunk a nyári visszavonulásra készült már.
márc. 27
18:03
Végre egy gyógyult! Legyőzte a koronavírust a Premier League első fertőzöttje (Sport365)
Az Arsenal edzője túl van a nehezén.
márc. 27
18:03
969-en haltak meg egy nap alatt Olaszországban (ATV)
969-en haltak meg egy nap alatt Olaszországban, ezzel 9134-re nőtt a koronavírus-járványban elhunytak száma.
márc. 27
18:03
Orbán Viktor: Nem lehet elégszer elmondani (BorsOnline)
Orbán Viktor arra hívta fel a figyelmet, hogy vigyázzunk egymásra.
márc. 27
18:03
Klippremier a BorsOnline-on: Hallgassa meg elsőként Demeter Erik új dalát! videó (BorsOnline)
Hétfői Curtis-klippremierünk után most újabb exkluzív dallal kedveskedünk a BorsOnl
márc. 27
18:06
25 százalékkal nőtt 2019-ben az Appeninn Nyrt. ingatlaneszközeinek értéke (ProfitLine)
Közzétette éves rendes közgyűlésének előterjesztéseit és határozati javaslatait, valamint a tavalyi évre vonatkozó eredménykimutatásait az Appeninn Nyrt. A Budapesti Értéktőzsde Prémium Kategóriájában jegyzett ingatlanpiaci társaság 2019-ben 25 százalékkal növelte ingatlaneszközeinek értékét, amely mintegy 30 millió eurós növekedést jelent. A válla
márc. 27
18:09
Fekete péntek: egy nap alatt 185-en haltak meg Nagy-Britanniában a koronavírus miatt (BorsOnline)
Egy nap alatt 185-tel emelkedett az új típusú koronavírus okozta járvány nagy-britanniai halálos áldozatainak száma.
márc. 27
18:09
A 3 legfontosabb tudnivaló a kijárási korlátozásról: ezt minden munkavállalónak tudnia kell (Pénzcentrum)
A kormány kijárási korlátozást vezet be Magyarország egész területére március 28. és április 12. között. Mutatjuk a munkavállalókat érintő legfontosabb tudnivalókat. Jelenleg a legfontosabb dolog a dolgozók, kollégák egészségének...
márc. 27
18:09
Halasztanák az önkormányzati választásokat Romániában (USAracing)
A román állandó választási hatóság a június végére tervezett romániai önkormányzati választások halasztását javasolta pénteken egy dokumentumban, amelyet eljuttatott az állam- és a kormányfőnek, illetve a parlament vezetőségének.
márc. 27
18:09
A Rammstein énekese is koronavírusos, az intenzíven ápolják (Femcafe)
Till Lindemann lélegeztetőgépre került.
márc. 27
18:09
Nato-tag lett Észak-Macedónia (Képmás)
A nyugat-balkáni ország lett az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének legújabb tagja.
márc. 27
18:09
10 játékos jógapóz gyerekeknek, hogy könnyebben menjen a tanulás (SzMo)
A jóga rengeteget tud segíteni abban, hogy egy kicsit leállítsuk a gondolatainkat, kitisztuljon a fejünk, erősödjünk fizikálisan és mentálisan is.
márc. 27
18:09
5+1 trükk, amit nagyon is érdemes eltanulnod a sminkesektől (Spabook)
Pár hónappal ezelőtt írtam egy sminkes trükkökről szóló cikket, amit rengetegen elolvastatok (tényleg, szinte felfoghatatlanul sokan), sőt jó...
márc. 27
18:09
Hétfőtől alsós oktatási műsorokat is indít az M5 csatorna (Promotions)
Az M5 kulturális csatorna oktatási tartalmaival igyekszik segíteni az otthon tanuló diákokat.
márc. 27
18:12
Rövidített útvonalon fog járni három villamos is (Infostart)
Megjavítják a fűvel borított pályaszakaszon az öntözőberendezést.
márc. 27
18:12
Hetven javaslat a koronavírus gazdasági pusztítása ellen - Mi lehet az új gazdaságújraindító csomagokban? (Portfolio)
Több mint hetven konkrét intézkedésre tett eddig javaslatot a Magyar Közgazdasági Társaság a gazdaság újraindításáért felelős kormányzati akciócsoportnak a koronavírus okozta gazdasági károk kiküszöbölésére. A társaság elnöke ugyanis tagja az akciócsoportnak. A Portfolio úgy tudja, hogy a javaslatok között szerepel a bérköltségek részbeni megtéríté
márc. 27
18:15
A legrosszabb, hogy mind egyedül halnak meg – egy frontvonalban küzdő doktornő a koronavírusról (SzMo)
Daniela J. Lamas egy bostoni kórház intenzív osztályán küzd nap mint nap a betegek életéért. Amit lát, az lassan őt is felőrli.
márc. 27
18:17
Buborékfújással tesztelheted, mennyit számít, hogy van-e rajtad maszk (SzMo)
A videón jól látszik, hogy mi történik akkor, ha valaki a száján át fújja ki a levegőt vagy köhög maszk nélkül és a különféle maszkokkal.
márc. 27
18:18
Kreml: Az elnöki apparátusban is van fertőzött (HírTV)
A Kreml apparátusában is vannak koronavírus-fertőzöttek - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője pénteken Moszkvában.

Keresés