2020. március 26. csütörtök

márc. 26
19:30
Koronavírus: 662-en haltak meg Olaszországban az elmúlt 24 órában (ATV)
Hatszázhatvankettővel emelkedett Olaszországban az új típusú koronavírus-járványban elhunytak száma az elmúlt 24 órában, és így 8165-re nőtt a Covid-19 betegség eddigi áldozatainak a száma - közölte csütörtök esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság. Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma a szerdai 3491-hez képest csütörtökre mint
márc. 26
19:30
Irán semmit sem tud a 13 éve eltűnt amerikai ügynökről (444.hu)
Teherán szerint már rég elhagyta az országot.
márc. 26
19:30
Elhunyt Michel Hidalgo (Azenpenzem)
Az 1984-ben Európa-bajnokságot nyert francia labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát 87 éves korában érte a halál. Hidalgo játékosként támadó középpályás volt.
márc. 26
19:30
Az Ott-One 500 lélegeztetőgépet vehet Kínából (Igényesférfi.hu)
Az erről szóló megállapodást csütörtökön kötötték meg a Külgazdasági és Külügyminisztériummal (Kkm).
márc. 26
19:30
Koronavírus: Már több mint 510 ezren fertőződtek meg világszerte (SzMo)
A WHO szerint akadnak biztató jelek az új típusú koronavírus-járvány lassulását illetően Európában, de a járványnak koránt sincs vége.
márc. 26
19:32
A kijárási korlátozások bevezetése óta több mint 160 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma Ausztriában (444.hu)
Főleg a vendéglátást vágta földhöz a válsághelyzet.
márc. 26
19:36
Félmillió fertőzött - egy hét alatt nőtt duplájára az esetek száma (Portfolio)
A fertőzöttek száma elérte az 510 ezret a Johns Hopkins Egyetem adatai szerint. A kínai Vuhanból decemberben indult járvány mostanra elérte a világ legtöbb országát.
márc. 26
19:36
5 dolog, amiből egyértelműen látszik, hogy imád (Spabook)
Sok nőben merülhet fel a kérdés, honnan tudhatom, ha egy férfi igazán szeret. Azt hisszük abban kiegyezhetünk, hogy nem abból, ha Michael Bolton...
márc. 26
19:36
Ajánlat karanténra: csak a címében Erich Kästner – A repülő osztály (Promotions)
Ajánlat karanténra című cikksorozatunk következő részében az Erich Kästner műve nyomán készült tinifilmet, A repülő osztályt ajánljuk.
márc. 26
19:39
Szakszervezeti tiltakozás az újabb munkajogi lazítások ellen (Infostart)
Újabb munkajogi könnyítéséket kérnek a munkáltatók a veszélyhelyzet miatt, a szakszervezetek azonban hevesen bírálják a javaslatokat.
márc. 26
19:39
Hogy emelkedhetett ekkorát a tőzsde egy ilyen rossz hírre? (Privátbankár)
A nagyon rossz, történelmi ugrást mutató amerikai munkanélküliségi adat ellenére emelkednek a tőzsdék. A rossz hír ezúttal jó hírnek számít, vagy a várakozások voltak még lejjebb? A BUX index is javult, de jelentősen gyengült a forint.
márc. 26
19:39
Fontos felajánlás egészségügyi dolgozóknak - fodrászoktól (Infostart)
Szépségszalonok fognak össze, hogy a koronavírus-járvány frontvonalában dolgozó egészségügyisek mindennapjait valahogyan megkönnyítsék.
márc. 26
19:39
Vegyesen alakult a forint árfolyama (ProfitLine)
A forint a dollárral szemben erősödött, viszont az euróhoz és a frankhoz viszonyítva gyengül a bankközi piacon csütörtök kora este a reggeli szintekhez képest.
márc. 26
19:39
Maradj otthon áprilisban is: mutatjuk, milyen új sorozatok jönnek a streamingen (Pénzcentrum)
Egyelőre még csak becslések vannak azzal kapcsolatban, meddig tart még a veszélyhelyzet, a koronavírus járvány, az viszont biztosnak látszik, hogy egy darabig még szükség lesz olyan elfoglaltságokra, amelyek kellemesebbé tehetik a négy...
márc. 26
19:39
Visszavonul a világhírű síelő (Sport365)
Brandsdal 2005 óta versenyzett.
márc. 26
19:42
Milánóban az élet: nem látjuk a végét (Menedzsment Fórum)
A milánói karanténból rendszeresen számol be Facebook-oldalán Pécsvári Tünde étteremtulajdonos, de jó ideig nem jelentkezett. Aztán tegnap éjjel hosszú posztban számolt be a karantén sokadik napjairól. Lapunknak arról is beszámolt, hogy vannak, akik már most másokra vannak utalva anyagilag.
márc. 26
19:42
Több mint 500 ezren fertőződtek meg koronavírussal világszerte (ATV)
Március 26-án 500 ezer fölé nőtt a koronavírussal fertőzöttek száma világszerte. A járványból eddig több mint 121 ezren gyógyultak fel, a halottak száma pedig meghaladta a 22 300-at is.
márc. 26
19:42
Riporterek Határok Nélkül: A magyar kormány veszélyhelyzeti törvénye teljesen felszámolná a sajtószabadságot (444.hu)
Nemcsak a járvány idejére.
márc. 26
19:42
Kezdetét veszi a Hagyományok Háza Erkély-koncertsorozata (autopro)
.
márc. 26
19:42
Majdnem tavasz: Átmenetileg melegszik az idő a hétvégén, akár 20 fok is lehet (Biztosító Magazin)
Átmenetileg melegszik az idő a hétvégén, helyenként 20 fok közeli meleg is lehet. Hétfőtől viszont ismét markáns lehűlés várható - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön.
márc. 26
19:42
WHO: a koronavírus minden korosztályt megfertőzhet (SzMo)
Számos tévhitet megcáfolt az Egészségügyi Világszervezet.
márc. 26
19:42
Koronavírus: Már több mint 510 ezren fertőződtek meg világszerte (SzMo)
A WHO szerint akadnak biztató jelek az új típusú koronavírus-járvány lassulását illetően Európában, de a járványnak koránt sincs vége.
márc. 26
19:44
Kína ideiglenesen megtiltja a külföldiek belépését az országba (Menedzsment Fórum)
Mert egyre többen hurcolják vissza a koronavírust.
márc. 26
19:45
Kína átmenetileg megtiltja a külföldiek belépését az országba (Privátbankár)
Mert egyre többen hurcolják vissza a koronavírust.
márc. 26
19:45
Újra megugrott a diagnosztizált fertőzöttek száma Olaszországban (HírTV)
Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma a szerdai 3491-hez képest csütörtökre mintegy 1000-rel növekedett.
márc. 26
19:46
39 milliárdot bukhat az OTP és jelzálogbankja a törlesztési moratóriumon (Menedzsment Fórum)
Ez több mint a háromnegyede annak az összegnek, amelyet a Magyar Nemzeti Bank becslése szerint az egész hazai bankrendszer veszíthet a közel 450 milliárd forintnyi kamat 2020 végéig való meg nem fizetése miatt.
márc. 26
19:48
Három Budapestről induló gép vette célba Kínát orvosi felszerelésekért (Infostart)
Arról, hogy várhatóan mikor térnek vissza, egyelőre nincs információ.
márc. 26
19:48
Kylie Jenner vadító bikinis fotója tűzforróvá varázsolja a március végi telet (Femcafe)
A modell perzselő kisugárzásával azonnal elűzi a rossz időt!
márc. 26
19:54
Ukrajna lezárja határait saját állampolgárai előtt is (Portfolio)
Ukrajna pénteken lezárja határait saját állampolgárai előtt is - jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a televízióban csütörtök este.
márc. 26
19:57
Az OTP-t és leánybankját terheli a moratórium miatti bankszektori veszteség háromnegyede (Privátbankár)
A legnagyobb hazai hitelintézet és jelzálogbankja 39 milliárdot számszerűsített, míg a Magyar Nemzeti Bank szerint az egész hazai bankrendszer 50 milliárdot bukhat a közel 450 milliárd forintnyi kamat 2020 végéig való meg nem fizetése miatt.
márc. 26
19:57
Karácsony rendszeresen egyeztet a Fidesszel (ATV)
Igyekszünk mindent megtenni, hogy akiknek muszáj dolgozniuk, azokat a főpolgármesteri hivatalban megóvjuk a járványtól – erről Karácsony Gergely főpolgármester beszélt az ATV Egyenes beszéd című műsorában, aki hozzátette: büszke azokra a kollégáira, akik ilyen helyzetben is helytállnak, például a hulladékgazdálkodás terén.
márc. 26
20:00
Véget érhet a patthelyzet Izraelben (Infostart)
Beni Ganz, az ellenzéki centrista Kék-fehér párt elnöke sajtóhírek szerint alkut kötött Benjámin Netanjahu ügyvivő miniszterelnökkel, a jobboldali Likud párt vezetőjével, és beszáll egy általa vezetett kormányba. Ganzot, aki több képviselővel kivált a Kék-Fehér pártból - csütörtök délután már meg is választották a törvényhozás elnökévé.
márc. 26
20:00
Így állnak át a színházak varróműhelyei az arcmaszkok készítésére (Igényesférfi.hu)
Több száz szájmaszkot varrnak hetente a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház szabászai a rászoruló szervezeteknek, Debrecenben pedig Varrjunk maszkot – összefogással néven indult mozgalom, amelyet a Modem képzőművészeti központ koordinál.
márc. 26
20:03
Csökkentette az alapkamatot a cseh jegybank (ProfitLine)
Csökkentette az alapkamatot csütörtökön a Cseh Nemzeti Bank (CNB). Az ülés utáni sajtóértekezleten elhangzott, hogy a jegybank az idén a gazdasági növekedés jelentős visszaesésére számít.
márc. 26
20:03
Másodlagos kérdés az, hogy nézők előtt játszunk-e - Markus Krösche (Sport365)
"Az üres stadionokban játszott meccsek nem jók, de a mai és valószínűleg a májusi állás szerint is elkerülhetetlenek"
márc. 26
20:06
Rövidíti nyitva tartását a Tesco (AQUA)
A vásárlók és a bolti munkavállalók érdekében hozott friss döntés szerint az új működési rendről az áruházak bejáratánál és a cég weboldalán tájékoztat az áruházlánc.
márc. 26
20:06
Olaszország: Újra megugrott a diagnosztizált fertőzöttek száma, 662-en haltak meg egy nap alatt (SzMo)
Már több mint 80 ezer igazolt koronavírusos van, a szakértők nem zárják ki, hogy elérkezett a 'tetőzés', amelyet a WHO ezekben a napokban várt.
márc. 26
20:06
Csillagjegyek, akik mindig rossz emberbe zúgnak bele. Eláruljuk miért! (Spabook)
Nem mindig a véletlen műve, hogy olyan pasiba zúgsz bele, akibe nagyon nem kellene. Persze, a hozott minták, amiket tudat alatt másolunk, a korábbi...
márc. 26
20:06
Eladó az óra, amely megjárta a világűrt (Hamu és Gyémánt)
Nyikolaj Budarin egy Omegával a csuklóján járt a világűrben. Hamarosan elárverezik az űrjáró karórát.
márc. 26
20:09
Koronavírus: újabb ágazatot küldött padlóra a járvány (Pénzcentrum)
A koronavírus-járvány csaknem 174 milliárd forint veszteséget okozhat a dísznövényágazatnak a kereskedelmi egységek nyitvatartásának korlátozása és a csökkenő kereslet miatt. Ez a dísznövénytermesztéssel foglalkozó kertészetek...
márc. 26
20:09
Sem Polgáron, sem Sződligeten nem vonják vissza a részleges kijárási tilalmat, jogi megoldást keresnek (ATV)
A polgármesterek nem rendelhetnek el kijárási tilalmat a koronavírus miatt. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint erre semmilyen jogalapjuk nincs a településeknek, ezt csak a kormány rendelheti el. Az elmúlt napokban két településen: Sződligeten és Polgáron döntöttek úgy a település vezetői, hogy részleges kijárási tilalmat vezetnek be.
márc. 26
20:12
Gigantikus magyar szarvascsordán ámulnak a netezők (Infostart)
Csak úgy ömlött át az úton a rudli, a leállt autók egyikéből felvették a nem mindennapi látványt.
márc. 26
20:12
Lát biztató jeleket a WHO, de továbbra is súlyos a helyzet: félmilliónál több a fertőzött, 23 ezernél a halálos áldozat (Kripto Akadémia)
Messze még a járvány vége, a világnak jó időre a mostani különleges helyzetre kell berendezkednie.
márc. 26
20:12
Itt vannak az első körös 5,9 százalékos hitelek: a bankok úgy félnek a rossz ügyfelektől, mint ördög a tömjénfüsttől (Portfolio)
Az Orbán Viktor által bejelentett fogyasztói hitel kamatmutatók rögzítésére reagálva, már napokon belül megkezdték gőzerővel átalakítani kínálatukat a hazai bankok. Az eddig megjelent 5,9 százalékos kiemelkedően kedvező THM-ű hitelekhez azonban a szigorúbb feltételek miatt, kevesebb ügyfél juthat majd hozzá.
márc. 26
20:12
Mnb matek: A jegybank szakértői a moratórium kihasználása mellett érvelnek (Biztosító Magazin)
Az adósok szemszögéből nézve, fontos megérteni, hogy a pénznek időértéke van, ez tükröződik a kamatban, azaz a mostani 1 forint többet ér, mint a 10 év múlva ugyanannyi, hiszen a mostanit be lehet fektetni, kamatoztatni lehet és a kapott kamattal is ugyanez a helyzet.
márc. 26
20:14
Oroszországból szeretettel: használhatatlan az Olaszországba küldött segélyszállítmány 80 százaléka (Kripto Akadémia)
Magas rangú római kormányzati körök állították ezt.
márc. 26
20:16
Ukrajna pénteken még saját polgárai előtt is lezárja határait (Kripto Akadémia)
Zelenszkij már két hete szólt, hogy minden ukrán térjen haza.
márc. 26
20:18
Netanjahu alkut kötött az ellenzék vezérével, még másfél évig miniszterelnök maradhat (444.hu)
Az egyezség miatt a Kék-fehér párt gyakorlatilag szétesett.
márc. 26
20:18
A fokhagyma a vámpíroktól véd meg, nem a koronavírustól (Igényesférfi.hu)
Tévhiteket cáfol a Who.
márc. 26
20:18
Online Dobbantó Program (KKV Magazin)
A Budapest Bank és a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány együttműködésén alapuló Dobbantó Program a nők vállalkozói ismereteinek és készségeinek fejlesztését tűzte ki célul immár 10 éve. A koronavírus-járvány nyomán kialakult helyzetben a program szervezői még fontosabbnak tartják a vállalkozónők támogatását, ezért online képzést és klubokat

Keresés