2020. március 24. kedd

márc. 24
6:30
Védőmaszkokat vásárolnak, varratnak az önkormányzatok - vidéki körkép (SzMo)
Több önkormányzat igyekszik segíteni a rászorulóknak segélyalapok létrehozásával, bérlakások lakbérének átmeneti elengedésével, tartós élelmiszerekkel, tisztítószerekkel, és van, ahol szállodákat ajánlanak fel a házi karanténba vonulóknak.
márc. 24
6:30
Ismét megugrott az új esetek száma Kínában (Bank360 blog)
Egy nap alatt 78 új koronavírussal fertőzöttet diagnosztizáltak, akiknek a többsége külföldről érkezett az országba
márc. 24
6:33
Érden is regisztráltak koronavírus-fertőzötteket (Infostart)
A város polgármestere a Facebookon jelentette be, hogy két helyi lakos koronavírus-fertőzéséről kaptak hírt.
márc. 24
6:33
Miniszterelnöki vírusleltár, kérdésekkel (Alternatív Energia)
Érkeztek lélegeztetőgépek, maszkok, és elkészült a számba vett 25 ezer orvos vezénylési terve arra az esetre, ha súlyosbodik a járvány. A szakma mégsem teljesen nyugodt.
márc. 24
6:33
A vártnál kevésbé romlott a fogyasztók bizalma az euróövezetben (ProfitLine)
Elemzők által vártnál kevésbé romlott a fogyasztói bizalom az euróövezetben márciusban - derült ki az Európai Bizottság hétfőn közzétett előzetes gyorsbecsléséből.
márc. 24
6:36
Koronavírus: egy nap alatt duplázódott a kínai új fertőzöttek száma (Portfolio)
Úgy tűnik, hogy Kína egyelőre nem bír a külföldről hazatérők által behozott koronavírusos esetekkel az egyre szigorúbb karantén szabályok ellenére sem, hiszen vasárnapról hétfőre 39-ről 78-ra ugrott az újonnan koronavírussal azonosított betegek száma az ország szárazföldi részén és a 78 esetből 74 ember külföldről érkezett, míg négyen belföldön fer
márc. 24
6:36
Veszélyhelyzet: Ebben a körben nem kell adót fizetni (AQUA)
Itt elolvashatja az újabb gazdasági csomag részleteit, amelyek a Magyar Közlönyben jelentek meg.
márc. 24
6:36
Egymilliárddal kevesebb dollárt kap Afganisztán ezentúl (Képmás)
Nem tetszik Washingtonnak az afgán belpolitikai perpatvar.
márc. 24
6:36
A 4 leggyakoribb ok, amiért fáj a szeretkezés (Spabook)
A fájdalmas szex hátterében sokszor sejtünk lelki okokat, pedig a fizikai tényezők éppúgy befolyásolják az együttlétek minőségét. Most 4...
márc. 24
6:42
Kiderültek Orbán Viktor újabb gazdaságvédelmi csomagjának részletei (Privátbankár)
Az Operatív Törzs hétfői tájékoztatóján Orbán Viktor hat ponttal bővítette a koronavírus hatásainak enyhítése érdekében az előző héten meghirdetett gazdaságvédelmi csomagját. Éjfél előtt pedig a Magyar Közlönyben megjelent a részleteket tartalmazó kormányrendelet.
márc. 24
6:42
Ma megint vitázik a magyar parlament a koronavírus elleni védekezés törvényjavaslatáról (Portfolio)
Az Országgyűlés ma sürgős eljárásban tárgyal a kormány koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatáról, miután az ellenzék hétfőn nem járult hozzá annak házszabálytól eltérő elfogadásához, mivel az indítványban nem volt meghatározva a veszélyhelyzet határideje. A sürgősségi eljárással tárgyalás azt jelenti, hogy a javaslatot a parlament l
márc. 24
6:42
A digitális oktatás „szét fogja húzni a mezőnyt" (ATV)
Az eddig is kísérletező intézmények jobbak lesznek, a frontális, egyoldalú ismereteket átadók viszont nehéz helyzetbe kerülnek – egyebek mellett erről beszélt az oktatáskutató az ATV Start című műsorban. Radó Péter szerint a szülőknek partneri viszonyt kell kialakítani a pedagógusokkal.
márc. 24
6:42
Nem árt a tavaszi hó a szántóföldi vetésnek (Háziállat)
Nem árt a szántóföldi kultúráknak a napokban jellemző néhol havazással járó hideg időjárás, sőt növényvédelmi szempontból még előnyös is, mert gyéríti a kártevőket – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (Nak) hétfőn az Mti érdeklődésére.
márc. 24
6:42
A cseh miniszterelnök nyilvánosan bocsánatot kért a járvány kezelése alatt elkövetett hibákért (444.hu)
Andrej Babis szerint senki nem volt felkészülve egy ilyen helyzetre, az egész világ még csak most tanulja, hogyan reagáljon a kihívásra.
márc. 24
6:42
A hét végén már volt elegendő sertéshús a boltokban (AQUA)
Az elmúlt napokban csökkent az élő sertés átvételi ára, amely az afrikai sertéspestis miatt korábban csúcsokat döntött. Eközben a húspiacon normalizálódott a helyzet, a kiskereskedelmi láncok üzleteinek többségében a korábbi nagy felvásárlások után, a hét végén már volt elegendő sertéshús – írta a Világgazdaság kedden.
márc. 24
6:42
Pánikszerűen veszik a napelemeket a csapásokat egymás után elszenvedő Ausztráliában (NRGreport)
A koronavírus-világjárvány terjedése sokakból a józan megfontolásokon túlmutató pánikvásárlásokat vált ki, amelyek során hatalmas mennyiségű élelmiszert, fertőtlenítőszereket, WC-papírt és egyéb terméket igyekeznek beszerezni a boltokat megrohamozó vásárlók. A bizonytalan időkre jellemző pánikvásárlások célpontjai tehát jellemzően a nem tartós fogy
márc. 24
6:42
Gajdics Ottó: Önző felelőtlenség (Tiszta Jövő)
Nem más célja volt mérhetetlen gonoszsággal átitatott szómenésüknek, mint az, hogy szájukra vehették gyűlöletük tárgyát, Orbán Viktort.
márc. 24
6:42
Karácsony Gergely: ingyen parkolhatnak Budapesten a kórházi dolgozók (SzMo)
A főpolgármester hétfő este azt is bejelentette, hogy 35 ezer védőmaszkot osztanak szét a szociális ágazatban dolgozóknak.
márc. 24
6:42
Rá se lehet ismerni Liptai Claudiára: így fog kinézni A Tanárban – kép (Promotions)
Sokan meg fognak lepődni, az biztos!
márc. 24
6:48
A spanyol katonák magukra hagyott, idős emberek holttesteit fedezik fel, ahogy járják végig az otthonokat (444.hu)
A védelmi miniszter szerint keményen fel fognak lépni azokkal szemben, akik elhanyagolják kötelességeiket.
márc. 24
6:48
Gőzerővel folytatják a kármentést (USAracing)
Most, hogy egyre nagyobb sebességre kapcsol a koronavírus terjedése Európában, az unió tagországai sorra hozzák meg gazdasági válságintézkedéseiket.
márc. 24
6:48
Hangulatos téli képek – márciusból (Tiszta Jövő)
Pécs is hólepel alá került az éj leple alatt. Az Mti fotói.
márc. 24
6:54
Óvatosan a távmunkával! Megnőtt a biztonsági kockázat (Piac és Profit)
Világszerte egyre gyakoribbak és sokrétűbbek a kibertámadások, amelyek felismerésével és kivédésével alig birkóznak meg a cégek – derül ki az EY 1300 kiberbiztonsági vezető részvételével végzett globális felméréséből. A jelenlegi helyzetben az otthoni munkavégzés bevezetése megnövekedett biztonsági kockázatot jelent a vállalatok számára, ha ez nem
márc. 24
6:54
Varga Judit: az ellenzék álságos és felelőtlen (ATV)
Érthetetlennek nevezte az ellenzék "álságos" és "felelőtlen" magatartását Varga Judit igazságügyi miniszter hétfő este az M1 aktuális csatornán azzal kapcsolatban, hogy az ellenzék nem járult hozzá a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslat házszabálytól eltérő tárgyalásához
márc. 24
6:54
Te mibe tankolnál szívesen, ha már ilyen olcsó a benzin? (Autónavigátor)
Az a szomorú helyzet állt elő, hogy még egy tetemes fogyasztású autó esetén is hónapokig kitarthat most egy tankolás, hiszen
márc. 24
6:54
Váratlan bejelentés: válik férjétől a magyar szépségkirálynő (Femcafe)
Leszögezte, hogy nem harmadik személy miatt döntöttek így két gyermeke apjával.
márc. 24
6:54
A legegyszerűbb maszk is megakadályozza a fertőzés terjedését: ezért (Life)
A legegyszerűbb maszk is megakadályozza a fertőzés terjedését: ezért
márc. 24
7:00
Minden bajra van megoldás (autopro)
Hogy mit jelent a vidéki nyugalom, legalábbis mit ért azon az elmúlt évtizedben középkorúvá öregedett városi, abban nincs vita. Mindannyian kertre vágynak, vidéki csendre, illetve az ezt a csendet megtörő gyerekzsivajra.
márc. 24
7:00
Marad a télies idő: hideg, viharos szél és hó is jöhet (SzMo)
Péntektől viszont ismét melegszik az időjárás, vasárnapra már visszatérhet a 20 fok is.
márc. 24
7:03
Nem lesz BL-döntő sem (Infostart)
Legalábbis az eredeti, májusi időpontban nem.
márc. 24
7:03
Ez az online kérdőív segíthet a járvány terjedésének modellezésében (ProfitLine)
Egy országos epidemiológiai előrejelzési rendszert fejleszt a Szegedi Tudományegyetem több hazai felsőoktatási intézmény és kutatócsoport bevonásával - közölte az az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) hétfőn az MTI-vel.
márc. 24
7:06
Megint van helyi koronavírus-fertőzött Kínában (Infostart)
Ismét megugrott a napi új koronavírusos esetek száma Kínában hétfőn, az új fertőzöttek többsége külföldről érkezett az országba.
márc. 24
7:06
Átszervezik a háziorvosi ellátást (Alternatív Energia)
Az úgynevezett akut beteg ellátóközpontokba kell irányítani azokat a pácienseket, akiknek csak enyhe légúti tünetei vannak, de még nem lázasok és nincs nehéz légzésük.
márc. 24
7:06
Így nézhet ki a világ a koronavíurs után: 4 forgatókönyv, amelyből kettő nagyon fájdalmas lesz (Portfolio)
Nagy kérdés, hogy a koronavírus mennyi ideig marad velünk, és milyen nyomokat hagy majd maga után a gazdaságban, ha egyszer lecseng. A legjobb forgatókönyv szerint 5 és 10% között lehet a recesszió, megvan az esély azonban egy 30%-os visszaesésre is. Az UniCreditben vezető közgazdásza, Erik F. Nielsen szerint ebben az esetben egy generáció kell maj
márc. 24
7:06
Szatmári András fejében meg sem fordult a bojkott gondolata (Sport365)
A kardvívó szeretné ha megtartanák az olimpiát, de fél tőle, hogy nem így lesz.
márc. 24
7:06
Marad a télies idő: hideg, viharos szél és hó is jöhet (Háziállat)
Péntektől viszont ismét melegszik az időjárás, vasárnapra már visszatérhet a 20 fok is.
márc. 24
7:06
Suzy: Jolly egy éve nem törődik a gyerekkel (BorsOnline)
Megint áll a bál Suzy és Jolly között, a hétvégén a mulatós zenész és barátnője egy élő videóban azt mondta Suzyról, hogy az apja ellen neveli a közös kislányukat. Az énekesnő kiborult.
márc. 24
7:06
10 fiatalító frizura, ami éveket csal el a korodból (Spabook)
Ha azt hitted, a fiatalítás csak a bőrápoláson múlik, akkor tévedsz, hiszen a frizuráddal is sikeresen fiatalíthatod magad! Egy megfelelő hosszúságú...
márc. 24
7:06
Ezek a leginspirálóbb hazai összefogások a koronavírus idején (Hamu és Gyémánt)
Vannak, akik a bajban is azt nézik, hogyan tudnak segíteni.
márc. 24
7:08
Koronavírus: hamis remények (Alternatív Energia)
A kérdezettek 77 százaléka szerint szükséges a kijárási tilalom, és majd ilyen indokoltnak tartják az idősek kötelező karanténját – derül ki egy friss Publicus-felmérésből.
márc. 24
7:09
Donald Trump: Hamarosan megkezdődik a vírusellenes szer klinikai tesztelése (HírTV)
Trump leszögezte: nem engedi, hogy ez a vírus hosszú távú gazdasági-pénzügyi problémává váljon az Egyesült Államok számára.
márc. 24
7:12
Itt a teljes lista, kiknek nem kell katát fizetni a koronavírus-járvány miatt (Portfolio)
Rendeletben tette közzé a kormány azon tevékenységi körök listáját, amelyek mentesülnek a kata megfizetése alól az első fél évben. A lista jóval hosszabb, mint amit Orbán Viktor miniszterelnök a tegnapi tájékoztatója során ismertetett.
márc. 24
7:12
187-re nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma (ATV)
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 187-re nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma - számolt be róla a kormányzati koronavirus.gov.hu portál.
márc. 24
7:12
Ismét jelentősen megugrott a napi új esetek száma Kínában (ATV)
Ismét megugrott a napi új koronavírusos esetek száma Kínában hétfőn, az új fertőzöttek többsége külföldről érkezett az országba.
márc. 24
7:12
A járvány miatt azonnal jóval több lett a kiadó albérlet Budapest belvárosában (444.hu)
Az Airbnb összeomlása után sok lakásba újra állandó bérlőket keresnek inkább. És ez elkezdte lefelé nyomni az árakat.
márc. 24
7:12
Bahreinben mégis elkezdték (Azenpenzem)
Tovább tolódik a Formula-1-es szezonnyitás, tegnap eldőlt, hogy a versenynaptárban nyolcadik állomásnak betervezett Azeri Nagydíjat sem rendezik meg június 7-én.
márc. 24
7:12
Vodafone: technológiánkkal továbbra is Magyarország szolgálatában (Márkamonitor)
A Vodafone Magyarország ötpontos tervet készített arról, hogy miként segíti Magyarországot a koronavírus miatt kialakult helyzetben. A szolgáltató a vészhelyzet elrendelése óta folyamatosan alakítja ki azokat a szolgáltatásokat és kedvezményeket, amelyekkel a lakosságot, a vállalkozásokat és a hatóságokat szeretné támogatni a következő időszakban.
márc. 24
7:12
Bemutatták a Redmi Note 9S-t és nem is lett olyan drága (GSMring)
Egy online eseményen leplezték le a Redmi Note 9S-t, ami valójában a Redmi Note 9 Pro nemzetközi piacra szánt változata. Sajnos jóval drágábban kerül forgalomba a mobil mint Kínában, de a konkurencia hasonló tudású készülékeihez képest még így is olcsónak mondható. A megjelenést követő hetekben egyébként sem érdemes rögtön lecsapni rá, hiszen rövid
márc. 24
7:15
A koronavírus elleni védekezésről tárgyalnak a képviselők (Infostart)
Az Országgyűlés ma sürgős eljárásban tárgyal a kormány koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatáról, miután az ellenzék hétfőn nem járult hozzá annak házszabálytól eltérő elfogadásához.
márc. 24
7:15
WHO főigazgató-helyettese: A jövőt a mi válaszunk szabja meg (Kripto Akadémia)
Sokhónapos megpróbáltatásokra kell felkészülni, miközben Afrikában és az Indiai félszigeten csak most kezdődik a baj – hangsúlyozta Bruce Aylward.

Keresés