Távol Budapesttől, egy balatoni nyaralóban tölti a házi karantént családjával a Mol Fehérvár csapatkapitánya, Juhász Roland. Csak vásárolni járnak ki, azt is orvosi maszkban.
Lakhelyelhagyási tilalmat vezetnek be, a polgárok kizárólag élelmiszer- vagy gyógyszervásárlás céljából hagyhatják el otthonaikat, és csak a hatóságok engedélyével kereshetik fel a munkahelyeiket, a nyilvános terek látogatását pedig teljesen betiltották.
Az amerikai republikánusok csütörtök este beterjesztették a szenátusban a mintegy 1000 milliárd dolláros gazdaságélénkítő tervet, amely az új típusú koronavírus-járvány miatti gazdasági visszaesés következményeit próbálja enyhíteni.
Egy apró közlekedési incidens miatt rongálta meg az autóját egy Pest megyei családnak egy agresszív autós. A férfi ezután sem nyugodott, az éj leple alatt mindkét kocsijukat összefújta.
A szlovák és a magyar hatóságok újra megnyitották a komáromi határátkelőt a két ország állampolgárai számára, így nem kell mintegy száz kilométert kerülniük a térségben élőknek - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter péntek reggeli Facebook-bejegyzésében.
Az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma 244 523-ra nőtt péntek reggelre szerte a világon a Johns Hopkins Egyetem legfrissebb adatai szerint. A halálesetek száma 10 030, és 86 026 ember meggyógyult.
Nehéz hetekre készülünk. A boltokban hetek óta őrült felvásárlás folyik, kilószámra veszik a lisztet, cukrot. Miközben nagy eséllyel a következő hetekben nemcsak a mozgásterünk, hanem a napi mozgásadagunk is leszűkül, tehát egyáltalán nem mindegy, hogy mit és mennyit fogyasztunk, eltoljuk-e a táplálkozásunkat rossz irányba, amellyel nemcsak a súlyu
A spanyol kormány elrendelte az összes szálloda bezárását az országban az új típusú koronavírus okozta járvány miatt - idézték hírügynökségek a kabinet által kiadott rendeletet péntekre virradóra.
A DK EP-képviselője szerint muszáj megsegíteni azokat, akik a koronavírus miatt elveszítették a munkahelyüket. Dobrev Klára Facebook-videójában arról beszélt, hogy azonnal létre kell hozni egy állami bérgarancia alapot.
A koronavirus.gov.hu oldalon azt írják: járvány második szakaszához - a csoportos megbetegedések szakaszához - értünk, amikor közösségben, személyes érintkezések útján terjed a fertőzés.
Minden fontosabb agártermék ára emelkedett. A búza 5,2, a kukorica 2,6, a szójabab pedig 2,2 százalékkal lőtt ki Chicagóban. Párizsban drágultak a gabonák.
A járványügyi helyzettel visszaélő csalókra figyelmeztet a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács (NBT), amely egészséges gyanakvásra és észszerű óvatosságra szólítja fel a lakosságot - mondta a szervezet kommunikációs igazgatója telefonon adott interjújában az MTI-nek.
Magyarországnak foglalkoznia kell a digitális kereskedelem megadóztatásával – többek között erre hívja fel a figyelmet az Állami Számvevőszék (ÁSZ) legfrissebb elemzése, amely a digitális adózással kapcsolatos dilemmákat járja körül. Az ÁSZ elemzői rávilágítanak, hogy a jelenlegi adózási szabályok lehetőséget adnak a digitális szolgáltatást nyújtó
Ma reggel szokásos péntek reggeli élő rádióinterjúját adja Orbán Viktor kormányfő. A beszélgetést bizonyára dominálja a koronavírus elleni küzdelem és a 10 féle akciócsoporttól kapott információk megosztása. Az alábbi hírfolyamban a főbb információkat közöljük.
A napokban milliónyi ember kényszerül otthoni munkavégzésre és távoli ügyintézésre. Emiatt fontos tudni, hogy a hivatalos személyes ügyeink (beadványok, kérelmek, munkaügyi adminisztráció, magánszerződések) és a céges ügyek (szerződések, számlák, jelentések) egyaránt intézhetők távolról, elektronikusan - hívja fel a figyelmet a Magyar Elektronikus
Eszenyi Enikő Facebook-oldalán jelentette be, hogy visszavonja igazgatói pályázatát a Vígszínház éléről. Több ismert művész - köztük Stohl András is - egy közös nyilatkozatban azt írta, "személyes tapasztalataink alapján kijelentjük, hogy a jelenleg regnáló igazgató, Eszenyi Enikő által gyakorolt verbális erőszak és agresszív vezetői kommunikációja
A Magyar Államkincstár március 31-ig mintegy 14 milliárd forint kárenyhítő juttatást fog kifizetni annak a 6.855 károsult termelőnek, akik a 2019. kárenyhítési évben jelentős mezőgazdasági...
A boltok nyitva tartásával kapcsolatos korlátozások kapcsán országszerte 50 ezer bolt lehet bármikor nyitva, 86 ezer 15 órakor zár, köztük a nagykereskedések is. A blokkk.com összefoglalta, melyik üzletben mikor milyen tevékenység végezhető, illetve mit kell tudniuk a kereskedőknek a webáruház, mozgóbolt működéséről, és az utcai, piaci értékesítésr