Donald Trump elismerő szavakkal szólt a vírusfertőzések által leginkább érintett tagállamok – New York, Kalifornia, Washington és Florida – kormányzóinak a vírus megfékezése érdekében hozott intézkedéseiről.
A Gazdasági Versenyhivatal eljárást indított a www.shopolo.hu weboldalon, valamint a Facebook és Instagram posztokban az ’ANTISEPTIC’, illetve ’ANTIVIRUS’ elnevezésű terméket népszerűsítő vállalkozással szemben - írja a hivatal közleményben.
Folyamatos a teljes járműpark napi szintű fertőtlenítése - tudatta a Pénzcentrum szerkesztőségével a MÁV - ma reggelig már 2944 alkalommal végeztek permetezős fertőtlenítést. Az elővárosi járműveket követően országos szintre terjesztették...
A brazil szenátus pénteken jóváhagyta az országos vészhelyzet kihirdetéséről szóló elnöki rendeletet, amelynek értelmében a kormány forrásokat szabadíthat fel a költségvetésből a Covid-19 járvány ellen, amely miatt eddig heten vesztették életüket a dél-amerikai országban és 621-en fertőződtek meg.
Ilyet egyetlen ország sem tett még, Szerbia saját állampolgárai elől is lezárta a határt. Csak az áruszállító kamionok mehetnek át, a személyforgalmat teljesen megszüntették. Úgy tűnik azonban nem rekedtek tömegesen szerbek Magyarországon, ezért nincs szükség arra, hogy karanténsátrakat állítsanak fel számukra. A kamionsor viszont óriási a magyar t
A brexit miatt hazament vagy elvándorolt sok uniós kórházi szakember, orvos vagy nővér hiánya, valamint az elégtelen pénzügyi források miatt amúgy is megtépázott brit egészségügyi szolgáltatóhoz most felhívásban keresnek embereket.
120 milliárd riálos (32 milliárd dollár) stimulus-csomagot jelentett be a szaúdi kormány – írja a CNBC. Az ország gazdaságát egyszerre tépázza meg a koronavírus és a drámaian alacsony olajár.
Ilyet egyetlen ország sem tett még, Szerbia saját állampolgárai elől is lezárta a határt. Csak az áruszállító kamionok mehetnek át, a személyforgalmat teljesen megszüntették. Úgy tűnik azonban nem rekedtek tömegesen szerbek Magyarországon, ezért nincs szükség arra, hogy karanténsátrakat állítsanak fel számukra. A kamionsor viszont óriási a magyar t
Miként lehet egy felső tagozatosoktól egyetemistákig minden korosztállyal foglalkozó tehetséggondozó intézményben megszervezni a távoktatást? Hogyan működhet hatékonyan a digitális munkarend? A Mathias Corvinus Collegium a járvány idejére kiterjesztette e-learning-tevékenységét, amelyben számos nemzetközi jó gyakorlatot ötvöz.
Egy nap alatt 4500 új megbetegedést jeleztek az Egyesült Államokban – jelentette a Cnn hírtelevízió a Johns Hopkins Egyetem adataira hivatkozva pénteken.
Folyamatos a teljes járműpark napi szintű fertőtlenítése - tudatta a Pénzcentrum szerkesztőségével a MÁV - ma reggelig már 2944 alkalommal végeztek permetezős fertőtlenítést. Az elővárosi járműveket követően országos szintre terjesztették...
Az Eu bírósága szerint az uniós joggal ellentétes az a magyar szabályozás, amely nem ad menekültstátuszt azoknak a migránsoknak, akik korábban már áthaladtak biztonságos országon.
A Nokia 9 nem aratott túl nagy sikert a felhasználók körében, ezért a HMD Global visszatért a jól bevált stratégiához és egy megfizethető felső-középkategóriás telefonnal próbálkoznak, ami még 5G támogatást is kapott. Az újdonság, Nokia 8.3 5G néven érkezett, de nem csak a baráti árcédula lesz az egyetlen szerethető tulajdonsága. Az eszköznek egy h
Újabb, az idősekhez szóló kisfilmet jelentetett meg a kormány, de ezúttal nem egy tájékoztató filmet, hanem egy felhívást. A kormány azt kéri, hogy maradjanak otthon az idősek!
Bárki ingyenesen letöltheti a Hogyan dolgozz otthon? című kézikönyvet, amely a hibrid modellben működő e-kereskedő saját tapasztalatain alapul, és gyakorlati tippekkel szolgál az otthonról dolgozni kényszerülő magánembereket és vállalkozások...
Mobilappot fejleszt egy magyar csapat, amely megmondja, hogy találkoztunk-e koronavírusos beteggel az elmúlt 14 napban, mikor, mennyire volt közel hozzánk és mennyi ideig tartózkodtunk egymás közelében – jelentette be a szóban forgó cég alapítója. A cég az app elindításához egészségügyi szervezet partnert keres, akár a WHO-nak is odaadnák a nyílt f
A koronavírus-járvány mindeddig keveset hangoztatott hatása, hogy újra felértékelődött az államhatárok szerepe. A járvány következtében előállt szituáció igazolja, hogy miközben az államok a szükséghelyzet következtében bezárkózni kényszerülnek, a szolidaritás és az egymás iránti figyelem továbbra is megmaradt - ez pedig a vészhelyzet elmúltával ak
Ritkán látható kilengések jellemezték a héten a forint piacát: a nemzetközi pénzügyi viharban előbb 335-ről 360-ig ugrott az euró árfolyama, majd pénteken jött a fellélegzés, és egészen 350-ig pattant vissza a jegyzés. A korábban sosem látott szinteknél megkérdeztük az elemzőket, mit gondolnak. Van olyan, aki rövidtávon a 400-as jegyzést sem tartja
Bulgáriában a parlament pénteken megszavazta, hogy a hadsereg segíthessen a koronavírus-járvány elleni intézkedések betartatásában, végszükség esetén akár fizikai erővel is.
A teljes előadó-művészeti ágazat veszít a járvány okozta rendezvény és közösségi élmény-stopon, a színházak és a koncerttermek az elsők között zártak be a veszélyhelyzet nyilvánosságra hozása napján.
Vannak olyan fajtatiszta kutyafajták, amelyek messze híresek arról, hogy nagyon sok pénzbe kerülnek. Ugyanakkor tévhit lenne azt gondolni, hogy mindegyik...
A fizikai kapcsolatok számának csökkentése érdekében az érintéses fizetési kártyás vásárlások esetében a PIN kód kötelező használatára vonatkozó 5 ezer forintos értékhatár 15 ezer forintra történő emelésére szólítja fel a bankokat és a kártyatársaságokat a Magyar Nemzeti Bank. A mielőbbi alkalmazhatóság érdekében a jegybank a vonatkozó jogszabályok
A koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet alatt is szükséges annak biztosítása, hogy a lakosság a létfenntartáshoz szükséges alapvető szolgáltatásokhoz és termékekhez hozzáférjen.
Nemzetközi partnereivel közösen figyeli új koronavírussal összefüggő online támadásokat és fenyegetési trendeket a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet - összeszedték a legfontosabb csalásokat és az óvintézkedéseket.
Aki csak teheti, tartson távolságot a másiktól, maradjon otthon - szólított fel az országos tisztifőorvos a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján.
A WHO egyik igazgatója arra figyelmeztet, hogy hibás megközelítés a koronavírus-járványt „csak egy rosszabb influenzaként” kezelni, hiszen a világ országainak egészségügyi rendszereit mindössze pár hét alatt teljesen leterhelte – írja a CNBC.
A fizikai kapcsolatok számának csökkentése érdekében az érintéses fizetési kártyás vásárlások esetében a PIN kód kötelező használatára vonatkozó 5 ezer forintos értékhatár 15 ezer forintra történő emelésére szólítja fel...
Egy 53 éves magyar férfi hunyt el, aki többszörös krónikus betegségben szenvedett. Ezzel négyre nőtt az elhunytak száma - közölte a kormány hivatalos oldalán.