2020. március 20. péntek

márc. 20
14:03
Újabb tananyagok segítik a digitális oktatást (ProfitLine)
Újabb tananyagok segítik a digitális oktatást: a Virtuális Erőmű Program (VEP) ingyenesen elérhetővé teszi az Oktatási Hivatal által is jóváhagyott alsós, felsős és középiskolai korosztálynak szóló tananyagait, oktatási segédanyagait.
márc. 20
14:03
Időjárás: Nem lesz túl kellemes az, amit szombaton kapunk (Háziállat)
ÉJSZAKA: Éjszaka eleinte derült lesz az égbolt, később fokozatosan beborulhat, az ország északi részén pedig esőre, záporokra lehet számítani. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 1 Celsius-fok között alakul, délnyugaton 8 fok is lehet. 10-30 km/órás északi szél várható, a széllökések ereje helyenként elérheti az 50 km/órát. SZOMBAT: Napközbe
márc. 20
14:03
Japánban a koronavírus ellenére is 500-an nézték meg az olimpiai lángot (444.hu)
Szépen égett.
márc. 20
14:03
Az irániak mintha teljesen elengedték volna ezt az egészet (444.hu)
Hiába könyörögnek a hatóságok, hogy mindenki maradjon otthon, majdnem ugyanannyian keltek útra megünnepelni a perzsa újévet, mint tavaly.
márc. 20
14:03
Segíti a fuvarozókat az egyes határátkelők megnyitása (AQUA)
.
márc. 20
14:03
Koronavírus - óriásit csökkent a légszennyezettség (NRGreport)
A légszennyező anyagok és üvegházhatású gázok légköri koncentrációjának jelentős csökkenését észlelték a világ bizonyos városai és régiói felett a koronavírus-járvány miatti intézkedések nyomán - írja az MTI.
márc. 20
14:03
Trianon századik évfordulóján rendezhetik a bolgár-magyart (Igényesférfi.hu)
Egy bolgár újságíró tudni véli, hogy június 4-én kerülhet sor a mérkőzésre.
márc. 20
14:09
Brexit - Rengeteg magyar maradna végleg Nagy-Britanniában - adatok (Infostart)
A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetett friss adatai szerint meghaladta a 3,3 milliót azoknak a külföldi EU-állampolgároknak a száma, akik tartós letelepedési engedélyért folyamodtak a brit hatóságokhoz, és több mint 3 millióan már megkapták a határidő nélküli tartózkodási jogosultságot.
márc. 20
14:09
Már csak Ausztria közelíthető meg vasúttal – Péntek déltől Szerbia is leállt (Alternatív Energia)
Az Európában kialakult járványügyi és veszélyhelyzetre való tekintettel néhány magyar-osztrák határállomás kivételével szinte teljesen leállt a nemzetközi vasúti személyszállítás.
márc. 20
14:09
COVID-19 - WHO: nincs értelme Magyarország teljes lakosságát szűrni (WebBeteg)
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) álláspontja szerint jelenleg nincs értelme Magyarország teljes lakosságát szűrni, a teszteket csak a gyanús esetekben érdemes elvégezni, vagyis azoknál, akik tüneteket mutatnak vagy találkoztak koronavírusos fertőzöttel - közölte a szervezet magyarországi irodavezetője pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyar
márc. 20
14:09
Ezt kell most foganatosítaniuk a szállásadóknak: így minimalizálhatják a károkat (Pénzcentrum)
A kialakult rendkívüli helyzetben rendkívüli összefogásra van szükség. A szállodai online marketing szakma három vezető szereplője összefogott, hogy közös erővel segítsék a szállodákat a koronavírus hatásainak csökkentésében....
márc. 20
14:09
Koronavírus: fizetésképtelenséget jelentett a Vapiano étteremlánc (ATV)
Fizetésképtelenséget jelentett pénteken a Vapiano étteremlánc. A német társaság a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak ellensúlyozására indított kormányzati programoktól reméli a csőd elkerülését.
márc. 20
14:09
Az újrafertőzések harmada Pekingben történik (USAracing)
Miközben világszerte 200 ezer fölé emelkedett a koronavírussal megfertőzöttek száma, a kínai fővárosnak azzal kell szembenéznie, hogy lassan a külföldről származó visszafertőzések gócpontja lesz.
márc. 20
14:09
Halálra rémült a nő, amikor rájött, mivel mosott kezet szappan helyett (Femcafe)
Kissé megkésve döbbent rá, mekkora hibát is vétett!
márc. 20
14:09
Mutatjuk, mit tesz a szervezeteddel a csodálatos vírusölő gyógy- és fűszernövény (Spabook)
Van, aki minden nap imádja, és van, aki csak Húsvétkor veszi elő, pedig számtalan pozitív tulajdonsággal rendelkezik, amely sokat segíthet szervezetünknek...
márc. 20
14:09
Bezárnak a magyar IKEA áruházak (Promotions)
Hivatalos közleményben indokolták meg a döntést.
márc. 20
14:09
Benkő: A járőrözés megelőző jellegű (Magyar Hírlap)
A katonáknak joga van a közterületen tetten ért bűncselekmény elkövetőjét visszatartani
márc. 20
14:09
Alapjogokért: Végzetes harc indulhat az unió és a tagállamok között (Bank360 blog)
Az uniós bíróság döntése előrevetíti, hogy a jogászi elit akár az alkotmányokat is felülbírálhatja
márc. 20
14:11
OGYÉI: Csak azt a gyógyszert váltsák ki, ami tényleg kell, és csak a szükséges mennyiségben (Alternatív Energia)
Az országos tisztifőgyógyszerész közölte, hogy folyamatos lesz az ország gyógyszerellátása.
márc. 20
14:15
Az élet megállt Szerbiában (USAracing)
Korábban, még a vírus szerbiai megjelenése előtt, viccet csináltak a járványból.
márc. 20
14:15
Amikor egy férfi szerelmes - Ben Affleck intim képeket készített új szerelméről (Joy)
Szerelem a korona idején, Ben Affleck módra!
márc. 20
14:21
A határok nyitva tartását kérik a fuvarozók (Infostart)
Egyben üdvözlik, hogy a korábbi zár után legalább nekik megnyitottak néhány átkelőt, de azt szeretnék, ha ez így is maradna.
márc. 20
14:21
Lefékezte a gépjárműpiacot a koronavírus: a leállástól nem kell félni (Pénzcentrum)
Az gépjárműpiacon rövidtávú, a koronavírus-járvány megakadályozása érdekében hozott intézkedések negatív gazdasági hatásaira számítanak, de az autóipar jelenlegi értékelése alapján a krízist követően megnyíló akvizíciós...
márc. 20
14:21
Elhalasztották a budapesti vizes Európa-bajnokságot (Sport365)
A jegyek árát visszatérítik.
márc. 20
14:21
New Yorkban bevetik a világ legnagyobb mobil kórházát (ATV)
A 69 ezer tonna vízkiszorítású úszó kórház nem a koronavírus okozta megbetegedéstől szenvedők számára érkezik, hanem az egészségügyi rendszert tehermentesíti.
márc. 20
14:21
Felfüggeszti a fogyasztásmérők leolvasását az NKM (AQUA)
A koronavírus-járvány miatt átmenetileg felfüggesztik fogyasztásmérők személyes leolvasását a Nemzeti Közművek (Nkm) elosztó társaságai, az Nkm Földgázhálózati Kft., az Nkm Áramhálózati Kft. és az Nkm Észak-Dél Földgázhálózati Zrt. – közölték az Mti-vel pénteken.
márc. 20
14:21
Ambrózy Áron: Játék korlátok nélkül (Tiszta Jövő)
Nincs értelme, és az egész világon nincs annyi vírusteszt és laborkapacitás, amivel belátható időn belül letesztelhető lenne Magyarország lakossága.
márc. 20
14:24
Operatív törzs: enyhe tünetekkel maradjon otthon! (Ripost)
A koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs arra kér mindenkit: ha csak enyhe tünetei vannak, először a háziorvost hívja telefonon.
márc. 20
14:27
Amerikában megőrült a koronavírus, 64 év alattiak veszélyben (Infostart)
A betegek több mint fele ebből a korosztályból kerül ki.
márc. 20
14:27
Két albán férfi autóval tört be a barcelonai repülőtérre (HírTV)
Jelentések szerint iszlamista jellegű jelszavakat kiabáltak.
márc. 20
14:27
Nagy változás a földhivatalokban: nincs mától személyes ügyintézés (Portfolio)
A COVID-19 járvány terjedésének megelőzése érdekében a papír alapú ügyintézés egyik utolsó bástyájának számító földhivatalok is úgy döntöttek a mai nappal, hogy a személyes ügyfélfogadás helyett a bejárat előtt elhelyezett és felügyelt ládákban fogadják a kérelmeket. Az érdemi ügyintézés és a kérelmek elbírálása továbbra is folyamatos, tulajdoni la
márc. 20
14:27
Itt van, miért járőröznek a katonák (ATV)
A katonai rendész járőr feladatai során nem cél az intézkedés, fő cél a lakosság biztonságérzetének növelése - írta pénteken a honvedelem.hu.
márc. 20
14:27
Osztrák kancellár: Eredményesek a koronavírus terjedésével szembeni óvintézkedések (ATV)
Eredményesek a koronavírus terjedésének megfékezésére irányuló óvintézkedések Ausztriában, de továbbra is ki kell tartani - közölte Sebastian Kurz kancellár péntek délelőtt, az eddigi intézkedések hatékonyságáról, illetve a további szükséges lépésekről tartott tájékoztatón.
márc. 20
14:27
„Egy pszichológiai gát átszakadt” (USAracing)
A koronavírus miatt a szolidaritás egy teljesen új típusú próbáját látjuk Európában – nyilatkozta Feledy Botond, Brüsszelben élő külpolitikai elemző.
márc. 20
14:27
Koronavírus: Visszaesik a globális napelempiac is (NRGreport)
Miközben több kínai napelempanel-gyár felvette a termelést, s így a fotovoltaikus elemek elérhetőségével kapcsolatos aggodalmak idővel enyhülhetnek, a termelés korábbi leállása, a világon végigsöprő korlátozási hullámok is káros hatással lesznek a globális napenergia-piacra. A Bloomberg úgy látja, hogy egyes projekteket valószínűleg el kell halaszt
márc. 20
14:27
Új tünetei vannak a koronavírusnak egy kínai kutatás szerint (SzMo)
Hasmenés, étvágytalanság. Ezeknél a pácienseknél több idő telt el a panaszok jelentkezése és a kórházi fogadás között, mint a légzőszervi tünetekről beszámolóknál, és kisebb arányban is gyógyultak meg.
márc. 20
14:29
Koronavírus - óriásit csökkent a légszennyezettség (NRGreport)
A légszennyező anyagok és üvegházhatású gázok légköri koncentrációjának jelentős csökkenését észlelték a világ bizonyos városai és régiói felett a koronavírus-járvány miatti intézkedések nyomán - írja az MTI.
márc. 20
14:33
255 milliárd forint az államháztartás központi alrendszerének hiánya (Menedzsment Fórum)
Ez még a január-februári időszakra vonatkozik. Az uniós kifizetések felgyorsították a kiadások növekedését.
márc. 20
14:33
67 milliárd forintnyi pluszból 255 milliárdnyi mínuszba váltott az államháztartás központi alrendszere (Privátbankár)
Éves összevetésben, a január-februári időszakban. Az uniós kifizetések felgyorsították a kiadások növekedését.
márc. 20
14:33
Kína az elsők között heverheti ki a koronavírust (Portfolio)
A kínai vállalatoknak nagyon jó esélyük van arra, hogy a leghamarabb és a legkisebb károkat elszenvedve kerüljenek ki a globális koronavírus-járványból – ez derült ki a Fidelity International 152 részvény- és kötvényelemzőjének körében elvégzett hangulatfelmérő (pulse-) körkérdésére adott válaszokból.
márc. 20
14:33
Minden perc számít: most már bármikor megjelenhetnek a kártevők a gyümölcsösökben (Háziállat)
Az elmúlt időszak időjárását a kettősség jellemezte. Míg napközben általában 10 Celsius fok körüli hőmérséklet uralkodott, éjszakánként rendre fagypont alá süllyedt a hőmérő higanyszála. Az éjszakai hideg ellenére a növények fejlődése töretlenül folytatódott, a mandula és a kajszi virágzik, az őszibarack virágzásának kezdete is már csak napok kérdé
márc. 20
14:33
Ezek a dolgok mindenképp legyenek az otthonodban a karantén idején (Femcafe)
Ha egyszer esetleg vesztegzár alá kerülnénk, akkor jó, ha ezek mind-mind megtalálhatóak az otthonunkban.
márc. 20
14:33
Karácsony Gergely: Az emberéletek védelme mindent felülír (Tiszta Jövő)
Szükségünk van annyi maszkra, hogy tudjunk adni a budapestieknek, akik a tömegközlekedést használják.
márc. 20
14:39
Drákói szigor: akár több mint egymillió forintba is fájhat az egy méter be nem tartása Ausztriában (Infostart)
Az osztrák kancellár szerint eredményesek a koronavírus terjedésével szembeni óvintézkedések, ezért meghosszabbítják azokat, és nem enyhítenek: akár több mint egymillió forintnyi euróba is fájhat például az egy méteres távolság be nem tartása.
márc. 20
14:39
CSI: Koronavírus – baleseti helyszínelők a világgazdaságnál (Portfolio)
Van egy autónk, ami az autópályán száguld és egyszer csak a semmiből elé ugrott egy őz - írja le a jelenlegi helyzetet Pintér András, a Budapest Alapkezelő befektetési vezetője. A koronavírus-járvány gazdasági lefutása alapvetően attól függ, hogy ez az ütközés egy elszigetelt baleset marad-e, vagy pedig továbbgyűrűző hatásként tömegbalesetet eredmé
márc. 20
14:39
Kijárási tilalmat vezetnek be Bajorországban (444.hu)
Munkába, gyógyszertárba, boltba menni, kutyát sétáltatni vagy sportolni azért még lehet.
márc. 20
14:39
Felfüggesztették a személyes ügyfélfogadást a földhivatalok is (AQUA)
A Covid-19 járvány terjedésének megelőzése érdekében a papír alapú ügyintézés egyik utolsó bástyájának számító földhivatalok is úgy döntöttek, hogy a személyes ügyfélfogadás helyett a bejárat előtt elhelyezett és felügyelt ládákban fogadják a kérelmeket – adták hírül közleményükben. – Az érdemi ügyintézés és a kérelmek elbírálása továbbra is folyam
márc. 20
14:39
Teljesen lezárják Bajorországot, megszűnik a hétköznapi élet (Képmás)
A német tagállamok közül elsőként vezetnek be drasztikus lépéseket.
márc. 20
14:41
Szerbiába sem utazhatunk már vonattal (AQUA)
Déltől a szerb vasút a kelebiai határállomásnál felfüggesztette a személyszállítást – közölte a koronavírus-járvánnyal összefüggésben a Mávinform pénteken az Mti-vel.
márc. 20
14:42
Koronavírus - komoly előrelépés szájmaszk-ügyben (Infostart)
Több százezer szájmaszkot vásárol Magyarország Kínától - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón. Első körben az orvosok kapják meg ezeket az eszközöket, a veszélyeztetettség alapján az operatív törzs dönt a sorrendről. Müller Cecília országos tisztifőorvos pedig a háziorvosok szájmaszk-ellátottságáról beszé

Keresés