Az Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke által bejelentett gazdasági intézkedések alapjául szolgáló egyes javaslatokat a gazdaság újraindításáért felelős akciócsoport dolgozta ki. Az akciócsoport célja, hogy a magyar gazdaság...
Az új koronavírus okozta Covid-19 betegségben a fertőzöttek 1,4 százaléka halt meg Vuhanban, a járvány kínai epicentrumában kínai kutatók új tanulmánya szerint. A kutatók most nyolc adatbázist tanulmányoztak át, erre alapozzák a fenti megállapítást.
Az elnök a malária ellen alkalmazott generikus gyógyszert, a Hidroxiklorokint említette, leszögezve, hogy az Egyesült Államok csaknem azonnal képes hozzáférhetővé tenni a szert.
Energetikai innovációs mintaprojekteket támogató pályázati kiírások jelentek meg szerdán, négy témakörben, 12 milliárd forintos keretösszeggel - jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.(MTI)
Még mindig van olyan határátkelő, ahol több órát kell várakozni a kamionoknak és a személyautóknak. Van olyan sofőr, aki 15 órája vesztegel Ártándnál. Szlovéniában mindenkit egészségügy vizsgálatnak vetnek alá, ezért hosszú sorok várakoznak a belépésre. Hegyeshalomnál viszont megszűnt a több tíz kilométeres dugó.
A pénzügyminiszter szerint bizonyos termékeknél indokolt lehet az árak rögzítése. Azt is mondta, hogy jó esetben pozitív nulla lehet idén a GDP növekedése.
Minden magyarországi üzletét bezárja az IKEA, csak a webshop üzemel tovább. A kialakult helyzet miatt - megelőzésképp - lemondja a 30 éves évforduló megünneplésével kapcsolatos összes nyilvános rendezvényt az IKEA - közölték....
Idén további 2,2 milliárd köbméternyi földgázt tud Magyarország vásárolni a Gazpromtól, ezáltal az ország gázellátása erre az évre teljes mértékben megoldódott - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel szerdán Moszkvában közösen tartott sajtótájékoztatóján - írja az MTI.
Vannak, akik a figyelmeztetés ellenére piacra vagy gyógyszertárba mennek. Pedig már nemcsak az önkormányzatok, hanem önkéntesek is segítik azokat az időseket, akik nem mehetnek el otthonról.
Ugyan a március 18-án bejelentett adó- és járulékfizetési könnyítések sokak számára jelenthetnek hosszabb távon megoldást a válságkezelésre, de a legégetőbb és időben is legsürgetőbb probléma az áfafizetés a vállalkozások számára, mely jelen szabályok szerint a március 20-án esedékes a februári kiszámlázott bevétel alapján. „E határidő betartása a
Minden magyarországi üzletét bezárja az IKEA, csak a webshop üzemel tovább. A kialakult helyzet miatt - megelőzésképp - lemondja a 30 éves évforduló megünneplésével kapcsolatos összes nyilvános rendezvényt az IKEA - közölték....
Korábban ezer dolláros támogatásról lehetett hallani, most azonban az egyik republikánus szenátor 1200 dolláros támogatásról beszélt. Ezt az összeget minden amerikai állampolgár megkapná, akinek évi 75 ezer dollárnál kevesebb jövedelme van.
A pénzügyminiszter elmondta: heteken belül elkészül az új, 2020-as költségvetés. A tárcavezető szerint a koronavírus-járvány miatti helyzet nagyjából háromezer milliárd forintot érint a költségvetésben, és további forrásokra lesz szükség a gazdaság újraindításához.
A maga eszközeivel Hungexpo Zrt. is részt kíván vállalni a járvány okozta terhekből és a közösség érdekében cselekedni - közölte a cég, ezért szükség esetén felajánlotta az Operációs Törzsnek 9000 négyzetméteres, legmodernebb kiállítási csarnokát
Boris Johnson brit miniszterelnök szerint a következő tizenkét hétben bizonyosra vehető a fordulat az új típusú koronavírus okozta nagy-britanniai járvány elleni harcban.
Bárki által kipróbálható verzióban is közzétették a StatusApp nevű szoftvert - egy olyan, napi visszajelzések küldésén alapuló HR-eszközt, ami támogatja a vezetői döntéshozatalt és a belső kommunikációt is. A szoftvert a következő két hónapban a nagyobb cégek is licenc mennyiségi korlátozás nélkül szabadon használhatják - tájékoztatta a Portfolio-t
A koronavírus-járvány várható következményeinek tükrében létkérdésként kezelik a romániai futball résztvevői a bajnokság befejezését. Érdekütközések közepette keresik a megoldást Bukarestben.
Az operatív törzs ülésével kezdték a napot, az akciócsoportok ülésével zárják a napot – mondja Orbán Viktor Facebook-videójában. A miniszterelnök szerint a megbeszélés hosszú lesz, belenyúlik az éjszakába, reggel pedig kezdik elölről.
JP Morgan szakemberei szerint az eddiginél is erősebb kormányzati lépésekre van szükség a válság miatt, mivel csak a tengerentúlon munkahelyek milliói vannak veszélyben – írja a Portfolio.
Az Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke által bejelentett gazdasági intézkedések alapjául szolgáló egyes javaslatokat a gazdaság újraindításáért felelős akciócsoport dolgozta ki.
Az ingatlanpiac a közelmúltban, 2008 és 2013 között már átvészelt egy elhúzódó válságot, sikeresen felépült és tanult belőle, miközben megerősödött az immunrendszere. Az OTP Ingatlanpont vezető elemzője ezért a jelenlegi helyzet ismeretében nem tart a korábbihoz hasonló mélységű, elhúzódó krízis megismétlődésétől a koronavírus miatt. Bár sok a bizo
Nincs biztonságban az ember még akkor sem, ha dobta a készpénzt, hiszen a PIN-kódot ugyanúgy be kell írni. Mutatjuk, hogy lehet elkerülni a fertőzésveszélyt! Arról már a Pénzcentrum is írt, hogy a készpénz potenciális vírushordozó...
Jelentősen visszaesett az ipari termelés és a kiskereskedelmi forgalom Kínában az év első két hónapjában az országot sújtó új típusú koronavírus-járvány miatt életbe léptetett óvintézkedések következtében, amelyek a feldolgozóipar tevékenységének széles körű leállásához vezettek.