Az idős embereknek nyújtott segítség fontosságára hívta fel a figyelmet a koronavírus-járvány közepette a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára az M1 csatornán. Dömötör Csaba elmondta: a kormány már korábban...
A Universal Pictures filmstúdió csütörtökön bejelentette, hogy egy évvel elhalasztja a Halálos iramban 9. részének bemutatóját, amelyet így csak 2021-ben tartanak meg.
Kakashere, tengerisün, vízibivaly – ilyen és hasonlóan izgalmas alapanyagokkal borzolja a kedélyeket a hazai gasztrovilág Thaiföldet is megjárt fenegyereke, Varga Dániel séf.
Az idős embereknek nyújtott segítség fontosságára hívta fel a figyelmet a koronavírus-járvány közepette a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.
Miután Donald Trump amerikai elnök ma elrendelte a beutazási tilalmat az európai országokból a koronavírus miatt, frissítette előrejelzését a Capital Economics. Most már azt mondják, hogy 4%-os lehet idén a második negyedévben a recesszió évesített negyedéves alapon, amit a harmadikban stagnálás követhet és mindez azt eredményezi, hogy az eddig mon
Évek óta nem voltak ekkora mélyponton a nagy tőzsdék, rengeteg részvény árfolyama zuhant be. a nagy európai tőzsdék százalékpontban kétszámjegyű esést hoztak össze, írja a Reuters. Azt lehet mondani, hogy egyelőre az Európai...
Évek óta nem voltak ekkora mélyponton a nagy tőzsdék, rengeteg részvény árfolyama zuhant be. a nagy európai tőzsdék százalékpontban kétszámjegyű esést hoztak össze, írja a Reuters. Azt lehet mondani, hogy egyelőre az Európai...
Szükségállapotot hirdettek az új koronavírus terjedése miatt csütörtökön Csehországban, a rendelkezés délután kettőkor lépett életbe, harminc napra - közölte a kormány rendkívüli ülése utáni sajtóértekezleten Andrej Babis miniszterelnök Prágában.
A Manchester United 5-0-ra, az FC Basel 3-0-ra győzött idegenben a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjének csütörtöki, első mérkőzésén, egyaránt zárt kapuk mögött.
Törökország, ahol hivatalosan eddig csak egy ember szervezetében mutatták ki az új típusú koronavírust, a fertőzés terjedésének megelőzése céljából március 16-tól három hétig szünetelteti az oktatást a felsőoktatási intézményekben - jelentette be Ibrahim Kalin török elnöki szóvivő csütörtökön Ankarában, miután a kormányzat közel öt órán át tanácsko