A járandóságuk emelésénél csaknem másfélszer jobban drágultak az általuk fogyasztott termékek és szolgáltatások, átlagosan 4,5 százalékos infláció sújtja az időseket.
Sebastian Kurz megköszönte Görögországnak, hogy védi Európa határait – az osztrák kancellár szerint a török elnök fegyverként használja a menedékkérőket
Budapestre látogat március 26-án az ukrán külügyminiszter – Magyarország kész javítani a kétoldalú kapcsolatokon, de Kijevnek vissza kell adnia az elvett kisebbségi jogokat
A legtöbben jól tudják, milyen ételek tesznek jót az egészségnek, és mik ártalmasak: sokszor halljuk, hogy fogyasszunk brokkolit, paprikát, sárgarépát, cukkinit, sok zöldséget és gyümölcsöt. De nem mindegy, hogyan készítjük el ezeket, mert például a könnyű és egészséges cukkini olajban kisütve egy kisebb kalóriabombává válhat.
Gond nélkül megadja a fakivágási engedélyt a polgármester a metróberuházásnál, miközben azt a református kollégium újjáépítésénél pontosan ugyanilyen helyzetben tagadta meg
Egyre több nagyvárosban mondják le a március 15-ei ünnepségeket a koronavírus miatt. Van olyan határátkelő, ahol orvosi vizsgálatot is végeznek, de van olyan is, ahol semmilyen egészségügyi ellenőrzés nincs. Több vidéki iskolába pedig még mindig nem érkezett meg a kézfertőtlenítő.
Az ABB a Covariant mesterséges intelligencia (MI) alapú technológiájával felgyorsítja a térnyerését a forgalmazási és az e-kereskedelmi ágazatokban. A Covariant volt a nyertese annak a világméretű pályázatnak, amit az ABB azért írt ki, hogy vezető MI-partnert keressen az intelligens robotikai technológiák közös fejlesztéséhez. Az ABB, mint az ipa
Megfigyelőként Gajda Péter szocialista polgármester is megjelent a korrupciós ügyek kivizsgálására alakult bizottság ülésén – A koalíció az Átlátszó újságíróját is bevetné
Így válik kerekké igazán egy városi autó, ami a Mini Cooperrel történt, az már nagyon hiányzott a modell palettájáról. Elektromos hajtása tökéletes városi divatautóvá varázsolta.
A K&H Bank vállalkozói és vállalati ügyfelei a nyílt bankolás keretén belül Magyarországon elsőként csatlakozhattak a Számlázz.hu autokassza rendszerébe. Az indulás óta több mint 1000, jellemzően Közép-Magyarországon bejegyzett, a szolgáltató szektorban működő cég szinkronizálta K&H bankszámláját a szolgáltatással. Ezzel a cégek talán legnagyobb ré
Elindult a Programozd a jövőd! projekt gyakornoki programja, amelynek célja, hogy az informatikai szakon tanuló egyetemi hallgatók – pénzkereset mellett – gyakornokként munkatapasztalatot szerezzenek, és ne hagyják félbe egyetemi tanulmányaikat — jelentette be Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkára.
Pusztít a koronavírus, legalábbis ami a gazdasági hatásait illeti. A legtöbb ország kilátásai sorra romlanak, és a hatás előbb-utóbb itthon is érezhető lesz. Ha a pánik reálgazdasági jelleget ölt, akkor munkahelyek szűnhetnek meg...
Nyugat felől megnövekszik, estétől meg is vastagszik a felhőzet, és éjszaka egyre több helyen várható kisebb eső, zápor. Szerdán kezdetben még sok lesz a felhő, majd északnyugat felől vékonyodik, szakadozik a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap.
Luxus volt, amikor épült és luxust ígért a jövőre a kormány, de jelenleg siralmas állapotban van a koronavírus elleni harc központjának számító Szent László kórház.
Folytatódik a drágulás a magyar boltokban. Az árak az előző év azonos időszakához, de az előző hónaphoz képest is megugrottak. A Privátbankar.hu főszerkesztője, Gáspár András azt mondta: sok oka van ennek, elsősorban a bérköltségek emelkedése.
Kifejezetten sötét képet vázolt fel kedden Orbán Viktor a világszerte terjedő koronavírus-járvány kapcsán: a miniszterelnök szerint hiú ábránd azt feltételezni, hogy rövidtávon elmúlik majd a vírus hatása. Emellett az idei és a jövő évi költségvetés áttervezéséről beszélt, illetve szóba hozta, hogy „sokmilliárd eurós” gazdaságélénkítő csomagokra le
Közös magyar–román érdeknek tartja a zsidó–keresztény gyökereinket tiszteletben tartó európai élet védelmét Teodor Baconschi volt román külügyminiszter.
A Korányi Intézet intenzív osztálya is fogadóképes szükség esetén a fővárosban, míg vidéken huszonkilenc infektológiai osztály áll készenlétben - mondta a kórházak vezetőinek tájékoztatásakor az emberi erőforrások minisztere.
Az egyelőre alacsonyabb jövedelmezősége ellenére az offshore, vagyis tengeri szélenergia piaca egyre vonzóbb beruházási célterületté válik az egyre inkább teret nyerő dekarbonizációs célú energiaátmenet során új lehetőségeket kereső olajtársaságok számára is. A szélenergiában megvalósuló beruházások Európa, Kína és Dél-Ázsia bizonyos érett, jól meg
Akadálytalanul tért haza tegnap Orsolya és családja abból az országból, amelyet saját kormánya helyezett karantén alá hétfő este a koronavírus miatt. Miközben a távolból végigkövettük utazásukat, megtudtuk, hogyan változott meg az élet Olaszországban az elmúlt hetekben. Orsolya szerint nincs pánik, de sokan aggódnak a jövő miatt.
Az Egyesült Államokban még nem érte el a csúcspontját az új koronavírus okozta járvány – jelentette ki Jerome Adams altengernagy, tisztifőorvos kedden a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatón.
A Café PR és a STRATLOG dolgozik a Liszt Ferenc Kamarazenekarral üzleti és kommunikációs stratégiájuk újratervezésén és arculatuk megújításán. A két cég közösen nyerte meg a kiírt közbeszerzési tendert. A komplex feladatok teljesítésében számos, részben a Café Csoporthoz tartozó alvállalkozó vesz részt. A több mint 50 éves Liszt Ferenc Kamarazene
Amennyiben idén nyáron az új koronavírus járványa miatt nem lehetne megtartani a tokiói olimpiát, úgy a játékok egy vagy két évvel való elhalasztása lenne a legreálisabb megoldás - jelentette ki a The Wall Street Journalnak Takahasi Harujuki, a mintegy 25 fős japán szervezőbizottság egyik tagja.