2020. március 11. szerda

márc. 11
19:03
A Magyar Kupán még lehettek szurkolók, de jönnek az üres csarnokok (Infostart)
Több magyarországi nemzetközi sporteseményt is elhalasztanak, a női kézilabdázók olimpiai selejtezője pedig zárt kapus lesz.
márc. 11
19:03
Halálos baleset – Frontálisan ütközött két autó Sárosd és Seregélyes között (Grill Receptek)
Egy 25 éves férfi a balesetben olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
márc. 11
19:03
A Richter kivételével jelentősen gyengültek a vezető részvények (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1844,36 pontos, 4,81 százalékos csökkenéssel, 36 536,24 ponton zárt szerdán.
márc. 11
19:06
Légitársaságok jegyértékesítéseit ellenőrzi a fővárosi kormányhivatal (AQUA)
.
márc. 11
19:06
Origo: Több mint kétezer új beteg, majdnem 200 halott Olaszországban (Tiszta Jövő)
A polgári védelem vezetője szerint „úgy tűnik, hogy emelkednek az adatok, de ez az elmúlt napok trendje” – írja az olaszországi la Repubblica.
márc. 11
19:06
Ezért mondom le inkább a New York-i utamat (Hamu és Gyémánt)
Jelen pillanatban az óvatosság tűnik jó választásnak.
márc. 11
19:09
Koronavírus - Egy nap alatt majdnem kétszázzal nőtt a halottak száma Olaszországban (HírTV)
A gyógyultak száma valamivel több mint ezer.
márc. 11
19:09
MÁV: több nemzetközi járat menetideje megnőhet a határellenőrzés miatt (ATV)
Több nemzetközi járat menetideje megnőhet a koronavírus elleni védekezés miatti határellenőrzés miatt - közölte a MÁV szerdán az MTI-vel.
márc. 11
19:09
Fej-fej mellett az amerikai előválasztáson Biden és Sanders (USAracing)
.
márc. 11
19:12
Így pompázott smaragzöld ruhájában Meghan Markle - Diana stílusát is megidézte (Femcafe)
A 38 éves sussexi hercegné utolsó hivatalos megjelenésén mindenkit ámulatba ejtett.
márc. 11
19:12
23 ezer repülőjáratát törölte a Lufthansa csoport csak áprilisra (Biztosító Magazin)
Törölte 23 ezer áprilisi járatát a Lufthansa csoport a koronavírus-járvány miatt. A legnagyobb német légitársaság szerdai közleménye szerint a következő hetekben további járatritkítás következhet.
márc. 11
19:12
Ők az 5 legjobb házőrző kutyafajta. A tied rajta van a listán? (Spabook)
Azok, akik duplán szeretnék biztonságba tudni az értékeiket, a felszerelt riasztón kívül gyakran egy őrző-védő kutyát is beszereznek, így...
márc. 11
19:12
Európai csillagászok olyan bolygót találtak, ahol vaseső hullik az égből (Rakéta)
Az Európai Déli Obszervatórium Nagyon Nagy Teleszkópjával sikerült megfigyelni a nem mindennapi bolygót, ami 640 fényévre található a Földtől.
márc. 11
19:15
Utolsó útjára kísérték Székely Évát (Sport365)
Az egykori úszótól számos sportársa búcsúzott.
márc. 11
19:18
Orbán hivatalos látogatásra Moldovába utazott (Alternatív Energia)
A magyar kormányfő megbeszélést folytat Ion Chicuval, a Moldovai Köztársaság miniszterelnökével, valamint tárgyalni fog Igor Dodon köztársasági elnökkel és Zinaida Greceanîi parlamenti elnökkel is.
márc. 11
19:18
Így befolyásolja a nemi szerepek elosztása a szexuális életedet (Glamour)
Ki a kezdeményező?
márc. 11
19:18
Megtiltják a járvány elleni védekezéshez szükséges eszközök kivitelét (Igényesférfi.hu)
Akár egymilliárd forintra is büntethető az, aki megkísérli az ilyen eszközök exportálását.
márc. 11
19:20
10 mítosz a házasságról, amit figyelmen kívül kell hagyni (Glamour)
Nem kell mindent elhinni
márc. 11
19:24
Zárt kapus lesz az összes magyarországi focimeccs (444.hu)
A koronavírus-járvány miatt visszavonásig így lesz.
márc. 11
19:24
Tilos lesz a járvány elleni védekezéshez szükséges eszközök kivitele (AQUA)
.
márc. 11
19:27
A Lufthansa törölte 23 ezer áprilisi járatát (ATV)
Törölte 23 ezer áprilisi járatát a Lufthansa csoport a koronavírus-járvány miatt. A legnagyobb német légitársaság szerdai közleménye szerint a következő hetekben további járatritkítás következhet.
márc. 11
19:30
Törölte 23 ezer áprilisi járatát a Lufthansa (Infostart)
A legnagyobb német légitársaság szerdai közleménye szerint a következő hetekben további járatritkítás következhet.
márc. 11
19:30
Az elmúlt öt év volt a Föld legmelegebb fél évtizede (Promotions)
2019-ben a globális átlaghőmérséklet 1,1 Celsius-fokkal volt magasabb a 19. század második felében mért átlaghőmérsékletnél.
márc. 11
19:33
Mínuszban zártak a tőzsdék (ProfitLine)
A milánói kivételével indexcsökkenéssel zártak szerdán pozitív kezdés után a főbb európai értékpapírpiacok.
márc. 11
19:36
Magyar diáklány: ijesztő feladatnak tűnik hazajutni Olaszországból (Infostart)
Rengeteg külföldi próbál hazajutni a lezárt Olaszországból – mondta az InfoRádiónak Lágler Júlia, a Műszaki Egyetem hallgatója, aki Erasmus-programban tanult a salernói egyetemen. A fiatal lány Rómában próbált feljutni egy Budapestre induló repülőgépre. Az országból egyébként szinte lehetetlenség kijutni, a repülő, busz és vonatközlekedést is leáll
márc. 11
19:36
Egy nap alatt majdnem kétszázzal nőtt a koronavírus halálos áldozatainak száma Olaszországban (Grill Receptek)
Ez az előző napi számhoz képest 31 százalékos növekedést jelent.
márc. 11
19:36
Koronavíruson nyerészkedők ellen indult eljárás (AQUA)
.
márc. 11
19:36
Rengeteg magyart kizárnak a véradásból: élesedett az új intézkedés (Pénzcentrum)
Az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) minden olyan véradót kizár 30 napra a véradásból, aki február 5-e után külföldön járt. A kiszűrés a külföldi terület elhagyásának időpontjától kezdődik. Az OVSZ szerdán, az MTI-hez...
márc. 11
19:36
Alapjogokért Központ: Veszélyhelyzet: alkotmányos rendkívüliség (Tiszta Jövő)
A közbizalmat roppantja meg az, aki emberi jogi fundamentalizmusra hivatkozva hiteltelenítené a szuverén döntéshozó intézkedését.
márc. 11
19:36
„Veletek vagyunk” - megható posztban üzentek a koronavírus-fertőzötteket gyógyító kollégáiknak a magyar orvosok és ápolók (SzMo)
A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet dolgozói szerettek volna csokit, kávét és gyümölcsöt is küldeni a Dél-pesti Centrumkórházban dolgozó kollégáiknak.
márc. 11
19:36
Nyolc film, ami furfangos csavarral ér véget (Spabook)
Mindig azok a legjobb filmek, amelyek végén néhány percig még meredten nézel a képernyőre, és próbálod feldolgozni a váratlan, ugyanakkor hihetetlenül...
márc. 11
19:39
A MNB visszavonta két pénzügyi vállalkozás engedélyét is (Infostart)
Szigorúan fellép a Magyar Nemzeti Bank azokkal a pénzügyi vállalkozásokkal szemben, amelyek nem küldik be adataikat az MNB-nek - mondta az InfoRádiónak Binder István, a Jegybank felügyeleti szóvivője. Tavaly negyedévente átlagosan 45 olyan, bankcsoporthoz nem tartozó pénzügyi vállalkozás működött Magyarországon, amely elmulasztotta az adatküldést v
márc. 11
19:39
„Ez megbocsájthatatlan" - megtörten nyilatkoztak a Hableány elhunyt matrózának rokonai (ATV)
Gyávának nevezte az ukrán hajóskapitányt a Hableány matrózának öccse, aki részt vett a hajóbaleset előkészítő ülésén. A 64 éves férfit halálos tömegszerencsétlenséget eredményező gondatlan veszélyeztetéssel, és segítségnyújtás elmulasztásával vádolja az ügyészség. A férfi nem ismerte el a bűnösségét, és nem tett vallomást.
márc. 11
19:42
A koronavírus szomorú apropó az orvosi bérek rendezéséhez (Menedzsment Fórum)
A háziorvosok több, mint fele 60 év feletti, ezzel ők maguk is veszélyeztetett korosztály, akik nem is rendelkeznek megfelelő védőfelszereléssel. Most, a járványt megelőző szakaszban még rájuk hárul a betegekkel való első lépés, de ha járványhelyzetet hírdetnek, akkor a Magyar Orvosi Kamara ígéretet kapott arra, hogy más megközelítésű protokoll les
márc. 11
19:42
Hosszan tartó betegség után, elhunyt Gyuricza József olimpiai bronzérmes tőrvívó (Azenpenzem)
.
márc. 11
19:42
Eötvös Károly Közpolitikai Intézet: Koronavírus: a veszélyhelyzet bevezetésének kockázatai (Tiszta Jövő)
Különleges jogrend esetén a Kormány olyan jogokat is korlátozhat, amik nincsenek kapcsolatban a helyzet kezelésével.
márc. 11
19:42
Eltusolták a koronavírusról szóló korai jeleket a vuhani hatóságok – állítja egy helyi doktornő (SzMo)
Aj Fen azt mondja, még decemberben több páciensnél észlelte a SARS-jellegű vírust, de amikor figyelmeztette a feletteseit, rendreutasították.
márc. 11
19:45
Megvan a Dunaújváros női kézicsapatának új edzője (Sport365)
Jelentősen átalakul a kerete a Kohásznak.
márc. 11
19:48
A vonatközlekedésben is változások jöhetnek (Infostart)
Több nemzetközi járat menetideje megnőhet a koronavírus elleni védekezés miatti határellenőrzés miatt - közölte a MÁV.
márc. 11
19:48
Rengeteg magyart kizárnak a véradásból: élesedett az új intézkedés (Pénzcentrum)
Az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) minden olyan véradót kizár 30 napra a véradásból, aki február 5-e után külföldön járt. A kiszűrés a külföldi terület elhagyásának időpontjától kezdődik. Az OVSZ szerdán, az MTI-hez...
márc. 11
19:48
Zárt kapus lesz az összes focimeccs Magyarországon (Igényesférfi.hu)
De közvetítések azért lesznek.
márc. 11
19:51
Megtiltotta hat hónapra a kormány a vírus elleni védőeszközök exportálását (Alternatív Energia)
A NAV megbírságolja azt, aki megszegi a rendeletet.
márc. 11
19:53
Előrehozott tavaszi szünet lesz jövő héten az egyetemeken (Alternatív Energia)
Több felsőoktatási intézményt is váratlanul ért Gulyás Gergely szerdai bejelentése.
márc. 11
19:57
Rákaptak az azonnali utalásra - az első tapasztalatok (Infostart)
Népszerű az azonnali átutalás, csak az Erste Bank körülbelül 800 ezer ilyen tranzakciót bonyolított le hétfő éjfélig. A szolgáltatás bevezetése nagy informatikai erőfeszítést igényelt a lakossági bankok részéről, ugyanakkor új szolgáltatási lehetőségek, mint a fizetési kérelem előtt nyitott utat.
márc. 11
19:57
Zárt kapus lesz az összes focimeccs az országban (Privátbankár)
A Magyar Labdarúgó Szövetség a ma kihirdetett veszélyhelyzet miatt hozta meg a döntést, mely holnaptól van érvényben, és meghatározatlan időre szól.
márc. 11
19:57
A koronavírus-járvány az olajkeresletre is hatással van (USAracing)
A koronavírus-járvány gazdasági aktivitást fékező hatása miatt alig fog növekedni idén a világ olajkereslete a tavalyihoz képest a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete, az Opec szerdán kiadott havi rendszeres világpiaci felmérése szerint.
márc. 11
20:00
Holnaptól zárt kapus lesz minden focimeccs Magyarországon (Menedzsment Fórum)
A Magyar Labdarúgó Szövetség a ma kihirdetett veszélyhelyzet miatt hozta meg a döntést, mely meghatározatlan időre szól.
márc. 11
20:00
MLSZ: minden magyar focimeccs zárt kapus lesz csütörtöktől (Pénzcentrum)
Csütörtöktől kezdve minden magyarországi futballmérkőzést zárt kapuk mögött kell megrendezni a koronavírus-járvány terjedése miatt. Ezt Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó Szövetség szóvivője jelentette be szerda este, hozzátéve...
márc. 11
20:00
Chuck Norris megfertőzte a koronavírust: 80 éves a legenda (Promotions)
Mi mással is ünnepelhetnénk vele, mint klasszikus Norris-viccekkel.
márc. 11
20:02
Megszólalt a református egyház: ez vár a híveikre a veszélyhelyzet alatt (Pénzcentrum)
A Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinatának elnöksége arra kéri a híveket, hogy száznál többen ne tartózkodjanak egy-egy istentiszteleten. A református egyház vezetése azt követően adta ki az MTI-hez is eljuttatott, szerdai felhívást...

Keresés