Soha nem titkoltuk, hogy imádunk újdonságokat felfedezni és kipróbálni a fővárosban. Budapest sokszínűségéről napokig lehetne beszélni, talán nem véletlen, hogy olykor nem csupán a külföldi turisták, de még az itt élők számára is tud meglepetéseket okozni - akár gasztronómia, akár szórakozás, pihenés terén. A közelmúltban alkalmunk volt ellátogatni
Miután a populáció majdnem megsemmisült, jelentős mennyiségű Délnyugat-atlanti (WSA) hosszúszárnyú, más néven púpos bálna jelent meg a semmiből Dél-Amerika partjainál.
A fintech forradalom - ugyan a mindennapi bankoláshoz képest pár éves késéssel - de elindult a vagyonkezelési, privátbanki szegmensben is, nagy piaci átalakulásra számíthatunk. A következő öt évben az inkumbenseknek bőven meggyűlhet a bajuk a bigtechekkel is. Nyugat-Európában és Amerikában már mainstreammé válik a környezettudatos befektetés (ESG)
A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség két vádiratot nyújtott be két férfival szemben, akik hamis aláírásokat tartalmazó ajánlóívekkel indultak a 2018-as országgyűlési választásokon.
Zácsik a közelmúltban elsősorban azzal hívta fel magára a figyelmet, amikor az Mtk játékosaként hét gólt dobott volt csapatának, a Ferencvárosnak, így hozzájárulva a váratlan döntetlenhez.
Malajzia, Dél-Korea és Vietnam is újabb koronavírusos megbetegedéseket jelentett kedden, Új-Zéland és Vietnam pedig folytatja állampolgárai evakuálását Kínából.
Közzétette az Eurostat a legfrissebb minimálbérre vonatkozó adatokat, ez alapján pedig a magyar bruttó minimálbér a 487 euróval a harmadik legkisebb volt az Európai Unióban. A legnagyobb a luxemburgi minimálbér összege: ott legalább...
Őszintén be kell vallanom, az elmúlt években hanyagoltam a különféle farmereket. Amikor várandós lettem, beleszerettem a kényelmes sztreccs nadrágokba,...
A Demokratikus Koalíció szerint a magyar miniszterelnök nem képviseli megfelelően az ország érdekét. A párt szerint a kormányfő példát vehetne Gyurcsány Ferenc korábbi tevékenységéből.
Állami hírcsatoronák jelentették be, hogy hétfőtől már fogadja a koronavírustól fertőzött betegeket az 1000 férőhelyes kínai szuperkórház, miközben a munkások még dolgoznak az épületen- írta a New York Times.
Bizalmatlansági indítványt nyújtott be a Ludovic Orban vezette román jobbközép kormány ellen az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (Psd) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (Rmdsz).
A több mint 60 éves múltra visszatekintő magyar gépgyártó, a Sokoró Kft. folyamatosan fejleszti termékeit. Ennek lehettem tanúja az idei AgromashExpo és AgrárgépShow kiállításon is, ahol a vállalat népszerű tárcsás boronájának legújabb változatát, valamint a jelentős módosításokon átesett rendsordóját járhattam körbe Gőcze Bálint műszaki igazgató t
Kíméletlen őszinteséggel mutatja be II. Erzsébet uralkodói időszakát a Netflix egyik legkedveltebb szériája. A Korona kitűnő szereplőgárdája és történetívelése sokakat a képernyő elé láncolt.
Országszerte viharos szélre kell készülni keddtől, több megyében heves zivatarokat is hoz a hidegfront. Az Országos Meteorológiai Szolgálat az Mti-hez hétfőn eljuttatott veszélyjelzésében azt írta: kedd reggel eleinte a délnyugati, nyugati szél erősödik meg.
A kínai termeléskiesés miatt hamarosan alkatrészhiány jöhet Magyarországon is, sok helyen akadozhat vagy leállhat a termelés. Nehéz döntés előtt állnak a kínai vezetők: vagy a koronavírust nyírják ki, vagy a gazdaságot.
Jobban van a budapesti Liszt Ferenc-repülőtérre hétfőn lázzal érkező kínai nő, akit a reptéri elkülönítés után a Szent László Kórházba vittek - közölte a Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa kedden az MTI-vel.
Merthogy az olajárak akkorát zuhantak azon félelem hatására, hogy a koronavírus visszavetheti a világgazdaság növekedését, emiatt a folyékony arany iránti kereslet is mérséklődhet, ami már a kőolajtermelő és exportáló cégek zsebét is érzékenyen érinti. Az árzuhanás megállításának hatékony eszköze lehet a kínálat szűkítése, kérdés, hogy ezt már a ma
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vegyipari laborjának fogyasztóvédelmi vizsgálatán átesett 19 mosószer mindegyike megfelelt az előírásoknak. A szakemberek azt is megnézték, hogy az ellenőrzött folyékony mosószerek...
Bővül a budapesti autómegosztó piac, negyedik szereplőként még az idén megkezdi működését ugyanis a WeShare, a Volkswagen csoport autómegosztó szolgáltatása – írja a Világgazdaság.
Jobban van a budapesti Liszt Ferenc-repülőtérre hétfőn lázzal érkező kínai nő, akit a reptéri elkülönítés után a Szent László Kórházba vittek - közölte a Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa kedden az MTI-vel.
Az Eu-nak szüksége van sikerekre, sikertörténetekre, és ilyen sikertörténet lehet a Keleti Partnerség, amelyben a Moldovai Köztársaságnak nagyon fontos szerepe van – mondta Szijjártó Péter.
A férfinél, aki más egészségügyi problémákkal is küzdött, január 31-én jelentkeztek a láz tünetei. Az egészségügyi dolgozók sztrájkolnak, hogy az anyaország és a város közötti teljes határzár lépjen életbe.
Egy kapcsolatban mindenki igyekszik a legjobb oldalát mutatni, de vajon milyen lehet valójában veled élni? Csillagjegyed árulkodik arról, hogy hogyan...
Kisiklott az Esztergomból Nyugati pályaudvarra tartó, Z72-es jelzésű vonat Rákosrendezőnél; a járművön utazó mintegy 150 ember közül senki sem sérült meg - közölte a Mávinform kedden az MTI-vel.
A vakbélgyulladás a lakosság mintegy 10 százalékát érinti élete folyamán, leggyakoribb a 10-30 éves korosztályban. Felismerése azonban nem egyszerű, mivel tünetei között számos olyan van, amely más betegségre is jellemző.
Megfelelt az előírásoknak mind a 19 mosószer, amely átesett az Innovációs és Technológiai Minisztérium (Itm) vegyipari laborjának fogyasztóvédelmi vizsgálatán.