Programozva vagyunk a túlfogyasztásra, minden sarkon, minden platformon azt sulykolják belénk, hogy minél többet vásárolunk, annál boldogabbak leszünk. Közben meg csak gyűjtjük azokat a termékeket, amelyekből hamar hulladék lesz, és teleszemeteljük velük a bolygót. A hulladékmentesség most óriási trend, nem is véletlenül – szerencsére az egyik ilye
Abban, hogy az Antarktiszra lassan tengerparti nyaralásokat lehet szervezni, mert olyan meleg van, semmi új nincs. Azt is tudomásul vettük, hogy körülbelül kettő Luxemburg elférne a nemrégiben leszakadt és útnak indult kisebb jéghegyen. Ha pedig láncreakcióként beindul az déli-sarki olvadás, akkor a tengerszint drasztikusan emelkedni fog, ami a szá
A büntetőperben múlt kedd óta három tárgyalást tartottak. Kedden Gyárfás többek között a Postabank egykori elnöke, Princz Gábor és Fenyő János közti ellentétről, valamint Princz és Portik kapcsolatáról.
A kórházak, iskolák és menekülttáborok elleni támadások gyakorisága már a háborús bűnök lehetőségét is felveti a szervezet emberi jogi szóvivője szerint.
A kormány a héten klímavédelmi akciótervet fogadott el, megalkották azt a programot, amellyel elérik, hogy 2030-ra a Magyarországon előállított villamosenergia 90 százalékban szén-dioxid-mentes legyen - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszédében, vasárnap Budapesten - jelenti az MTI.
Az iráni választásokon való részvétel „vallási kötelesség” az irániak számára, csak ezáltal lehet megerősíteni az iszlám köztársaságot az ellenségek „propagandájával” szemben – írta kedden hivatalos internetes oldalán Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője.
A büntetőperben múlt kedd óta három tárgyalást tartottak. Kedden Gyárfás többek között a Postabank egykori elnöke, Princz Gábor és Fenyő János közti ellentétről, valamint Princz és Portik kapcsolatáról beszélt.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (Mlsz) fegyelmi bizottsága összevont eljárás alapján ötmillió forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezte az Otp Bank Ligában címvédő és éllovas Ferencvárost.
Néhány nappal ezelőtt Vasvári Vivi lerántotta a leplet új szerelméről, most pedig 421 méter magasból poszolt Instagram oldalára. A malajziai utazásuk során ellátogattak a Kuala Lumpur-i toronyba, ahol a szőke szépség mezítláb, a párja kezét fogva lett megörökítve.
Simone Biles amerikai tornász folyton újabb és újabb elemekkel bővíti repertoárját, most azonban egy életveszélyes ugrásra készül, amivel korábban még egy nő sem próbálkozott.
Elindult hétfőn a Milla + Verda játékunkhoz kapcsolódó internetes Blikk rap kihívás, amelyen egy Apple Watch okosórát nyerhetnek olvasóink. Adunk egy kis segítséget, hogy nagyobb eséllyel vágj bele!
Internetes csalók, hamis cikkek áldozatává vált Makány Márta (50). A divattervező nemrégiben nyilatkozott lapunknak arról, hogy pár hónap alatt 45 kilót fogyott egy olyan, nemzetközi téren is bizonyított gyógynövénykapszulával, amelynek segítségével több híresség, köztük Bay Éva (67) is lefogyott.
Háborognak a környezetvédők: arra kötelezték a Teslát, hogy hagyja abba a fák kivágását azon a németországi területen, ahová az első autó- és akkumulátorgyárát tervezi építtetni.
A héten meg kell műteni Szon Hung Mint, a Bajnokok Ligájában-nyolcaddöntős Tottenham Hotspur labdarúgócsapatának dél-koreai válogatott támadóját, akinek eltört a jobb karja.
Tiszta szerelem volt Bazsarózsa és Benkő Dániel (†72) között. A decemberben elhunyt lantművész egy hosszú éveken keresztül formálódó szerelmet is hátrahagyott távozásával, amelyről most, az RTL Klub Fókusz című műsorában szólalt meg a másik fél, Bazsarózsa.
Nem szűkölködnek a magyar nagyvárosok első számú vezetői, akik a tavalyi választások után először tették közzé vagyonnyilatkozataikat. A hazai top százas listára ugyan még nem kerültek fel, de több értékes ingatlan, félszáz millió forintos tartalék vagy egy kisebb ménes éppen úgy megtalálható a vagyonelemek között, mint mondjuk egy matuzsálemi korú
Repülő póni már nemcsak a mesében létezik! Sok kisállattartónak nagy megkönnyebülést jelentett az USA közlekedési minisztériumának tavalyi rendelete, amely szerint az utazók a belföldi járatokra magukkal vihetik házi kedvenceiket, ha igazolják, hogy azokra az út alatt terápiás céllal van szükségük.
Hazatérhetett a múlt hét szerdán félbeszakadt Anaheim Ducks–St. Louis Blues észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL)-mérkőzésen a kispadon rosszul levő, majd összeeső kanadai játékos, Jay Bouwmeester (36). Szerencséjére a segítség rendkívül hamar érkezett, nem lett tragédia a rémisztő esetből. A gyors közbeavatkozásért a klub a Twitter-oldalán hálá
A Disney egy esküvői ruhákat gyártó céggel szerződött le, az együttműködés jegyében pedig hercegnős, esküvői ruhákat fognak készíteni a lelkes fanoknak.
Két amerikai zenakarral bővítette idei fellépőlistáját a FEZEN. A már korábban bejelentett Amon Amarth, Anthrax, Death Angel mellé érkezik a Danzig és a Cro-Mags is. A szervezők ígérik: a java még hátravan.
Hátborzongató balesettel zárult a NASCAR-sorozat idénynyitó futama, a Daytona 500-as viadal. Az Egyesült Államokban rendkívül népszerű autóverseny-sorozat legendás helyszínén rémisztő jelenetsornak lehettek szemtanúi a nézők: Ryan Newman (42) Fordja két ütközés után lángolva, fejtetőn állva csúszott át a célvonalon. A helyszínen és a tévéképernyők
A mindenhol izmos és végtelenül kopasz Vin Diesel leginkább az akciófilmekben nyújtott teljesítményéért él a köztudatban, pedig lehet, hogy pályát tévesztett, és a zenével kéne foglalkoznia.
Hargitai Bea (36) ma már szinte minden idejét a családjának és kisfiának, a négyéves Jasonnek szenteli, holott rajongói szeretnék, ha a jövőben láthatnák még kedvenc modelljüket a címlapon pózolni.
– Újabb hangfelvétel borzolja a kedélyeket a Jobbik soraiban. A hangfelvételen, amit az Index tette közzé, az hallatszik, ahogy a nemrégiben megválasztott elnök, Jakab Péter (39) arról beszél, kik szúrják majd hátba.