Magyarország harmadik éve tagja annak a 35 országot számláló elitklubnak, amely éves szinten 100 milliárd eurót meghaladó exportra képes - jelentette ki Szijjártó Péter kedden Taskentben, az üzbég-magyar üzleti fórum megnyitóján.
A megújuló energiatermelés növekedése új kihívások elé állítja a hazai rendszerirányítót, a Mavirt is. Biczók András, a Mavir vezérigazgatója interjút adott a Világgazdaságnak, melyből megtudhattuk, hogy az európai szintű árampiaci összeköttetés sok mindenre gyógyír tud lenne, azonban az ellátásbiztonság szempontjából előnyösebb, ha hazánkban épüln
Az EU-költségvetés nettó befizetői közül négyen kivívták maguknak a „fukar” becenevet azzal, hogy kitartanak a GNI-arányosan mindössze 1 százalékos uniós büdzsé mellett. A nagy költségvetési vitában a másik végletet a „kohézió barátai” képviselik, akik a brit kilépés után is a jelenlegi szinten (a GNI 1,16 százaléka) szeretnék tartani a felzárkózta
A tengerentúli tőzsdék hétfőn zárva tartottak az Elnökök Napja miatt, míg kedden a megszokott menetrend szerint folytatódik majd a kereskedés az Egyesült Államokban. A részvénypiaci hangulat elromlott, a befektetők a koronavírus gazdasági hatásai miatt aggódhattak, a hangultra az Apple bejelentése is rányomhatta bélyegét, miután a cég a koronavírus
Indulatosan reagáltak a német N26 ügyfelei a fintechcég brit piacról való kivonulására: „felháborítónak” tartják egyesek a döntést, míg mások egyenesen úgy érzik, hogy a startup "elárulta" őket – írja a CNBC.
Utalták a fővárosnak az első 10 milliárdot egészségügyi fejlesztésekre - Fürjes Balázs tegnap twittelte, hogy már pénteken “minden fillérről” megegyeztek Karácsony Gergely főpolgármesterrel.
15 százalékos, vagyis 35 ezer fős létszámleépítést tervez Európa egyik legnagyobb bankja, a brit HSBC. Egy 7,3 milliárd dolláros egyszeri ráfordítást és 4,5 milliárd dolláros költségcsökkentési tervet is bejelentettek. A bankot a koronavírus következményei is sújtják.
Az ügylet révén a világ második legnagyobb vasúti járműgyártó vállalata jön létre, amely a remények szerint képes lesz felvenni a versenyt a piacvezető kínai állami céggel.
London szerint nem kötnek kompromisszumot Brüsszellel alapvető kérdésekben, például nem hosszabbítják meg a decemberben lejáró átmeneti időszakot. Von der Leyen ugyanakkor lehetetlen decemberig megállapodni.
A munkaerő-kölcsönzés a legelterjedtebb atipikus foglalkoztatási forma; míg tipikus munkaviszony esetén egy munkáltatónál könnyen utcára kerülhet valaki, a munkaerő-kölcsönzésnél 50-100 partner jelent megoldást szakmán belül vagy új területen, versenyképes fizetésért történő továbbfoglalkoztatásra - hívta fel a figyelmet a Magyar Munkaerő-kölcsönző
Esnek az európai tőzsdék, a részvénypiaci hangulat elromlott, a befektetők a koronavírus gazdasági hatásai miatt aggódhattak, a hangultra az Apple bejelentése is rányomhatta bélyegét, miután a cég a koronavírus miatt nem tudja tartani a korábban tett árbevételi előrejelzését. A magyar tőzsde az irányt keresi, a blue chipek felemásan teljesítenek.
Orbán Viktor nélkül, Hadházy Ákos kitiltásával indult a Parlament tavaszi ülésszaka. A független képviselő akciója mellett Kocsis Máté a Fidesz frakcióvezetője sem ment el szó nélkül.
A hírességek folyamatosan repülőn ülnek, hiszen a munkájuk miatt rengeteget kell utazniuk. Vannak olyan sztárok, akiket baleset ért repülés közben, de túlélték!
Bár nem ez okozta, közvetlenül a svájci frank 2015. január 15-én történt váratlan, nagymértékű megerősödése és hogy ezt a tőkepiac nem tudta kezelni, indította el a magyar brókerbotrányokat is. A drámai események 2020 januárjában...
A CNN cikke szerint a kínai állami médiában mártírokként említik azokat az egészségügyi dolgozókat, akik maguk is megfertőződtek a koronavírussal és életüket vesztették - szúrta ki a 24.hu.
Nagy-Britannia január 31-én lépett ki az Eu-ból. A távozás pillanatától érvényben lévő 11 hónapos átmeneti időszak legfontosabb célja az, hogy időt biztosítson Londonnak és az Eu-nak a megállapodásra a jövőbeni kétoldalú kapcsolatrendszer szabályairól.
Abban, hogy az Antarktiszra lassan tengerparti nyaralásokat lehet szervezni, mert olyan meleg van, semmi új nincs. Azt is tudomásul vettük, hogy körülbelül kettő Luxemburg elférne a nemrégiben leszakadt és útnak indult kisebb jéghegyen. Ha pedig láncreakcióként beindul az déli-sarki olvadás, akkor a tengerszint drasztikusan emelkedni fog, ami a szá
A budapesti közgyűlés módosíthat azon a rendeleten, amely megszabja a zónákat, a parkolódíjakat és azokat a napokat, amikor fizetni kell a parkolásért Budapesten - írja a Világgazdaság a VI. kerületi önkormányzat közlésére hivatkozva. Mindeközben több kerületi önkormányzatnál is hamarosan életbe lépnek a szigorítások a jelenlegi parkolási rendszerb
Egy új teszt használatával az ujjlenyomat is elegendő annak megállapításához, hogy valaki fogyasztott-e kokaint. Egyetlen ujjlenyomat arról is árulkodik majd, hogy valaki nemrégiben pusztán hozzáért-e kokainhoz, vagy ténylegesen a szervezetébe is juttatta azt.
Mark Zuckerbergnek be kellene fejeznie a ködösítést, amikor jámbor módon a kormányzati szabályozás mellett érvel – írja Soros György a Financial Timesban megjelent olvasói levelében. Rövid véleménycikke végén megismétli javaslatát: távolítsák el Mark Zuckerberget és Sheryl Sandberget a Facebook vezetéséből.
December eleje óta nem állt színpadra a Pokolgép, s mindez aggodalommal tölti el a rajongókat. A zenekar harmincesztendős történetében olyan ugyanis még nem fordult elő, hogy elmaradt volna a nagy évadzáró Metálkarácsony. Tavaly azonban ez is megesett, ugyanis a zenekar frontembere, Tóth Attila ugyanis sztrókot kapott, így kórházba került - adta hí
A magyar gazdaság versenyképességét világosan mutatja az a tény, hogy míg a 94. helyen áll lakosság szempontjából, addig a 34. legnagyobb exportteljesítményt tudja felmutatni – mondta a tárcavezető.
Nagyon kilógott a szlovál leánybank az OTP Csoportból, talán az egyetlen olan pénzintézet volt, amit nem sikerült megerősíteni, és amelynek piaci részesedése olyan alacsony volt, hogy már nem volt értelme önmagában működtetni, ezért az OTP úgy döntött, hogy eladja. Utoljára több mint egy évtizede került sor nagyobb eszközeladásra az OTP-nél, akkor
Moszkva a múlt héten küldte el kemény figyelmeztetéseket tartalmazó levelét a norvég külügyminisztériumnak. A Vardø szigetén fekvő amerikai állomás – amelyet együtt működtetnek a norvég hírszerzéssel – az orosz tengeralattjárókat figyeli, hogy egy esetleges konfliktusnak már a kezdetén hatástalanítani tudják ezeket. Káncz Csaba jegyzete.
Ma este a labdarúgó Bajnokok Ligája tavaszi nyitányán a címvédő visszatér tavalyi diadala színhelyére. A Liverpool FC a 2019-es, Tottenham elleni döntő stadionjában, a Wanda Metropolitanóban játszik az Atlético ellen.
Nagyon kilógott a szlovák leánybank az OTP Csoportból, talán az egyetlen olyan pénzintézet volt, amit nem sikerült megerősíteni, és amelynek piaci részesedése olyan alacsony volt, hogy már nem volt értelme önmagában működtetni, ezért az OTP úgy döntött, hogy eladja. Utoljára több mint egy évtizede került sor nagyobb eszközeladásra az OTP-nél, akkor
2020. január 1-jétől a Wavemaker Hungary felel a SIÓ-Eckes Kft. médiakommunikációjáért A Wavemaker nyerte a gyümölcslé-gyártó vállalat márkáinak médiastratégia, médiatervezés és vásárlási feladataira kiírt meghívásos tenderét. A megbízás határozatlan időre szól. Habár a tendert még nyáron írták ki, az ügynökség az idei évtől vette át a feladatoka
Már a magyar lakosság 66%-a rendelkezik valamilyen megtakarítással, ez 13 százalékponttal magasabb érték, mint a legutóbbi, 2017-es adat – derül ki a Budapest Alapkezelő friss felméréséből. A legnépszerűbb megtakarítási forma továbbra is a folyószámla és az állampapír.