Egyre többen utaznak a világban, és ami még érdekesebb, hogy sokan döntenek úgy, egyedül vágnak neki a kalandnak. Hála a széleskörű internet elérésnek és a tapasztalt utazók beszámolóinak, ma már pontosan tudjuk, hova érdemes,...
A „Bossanova” fedőnevű nemzetközi akció során Szlovákiában, Németországban, Franciaországban, Lengyelországban és Csehországban is razziázott a rendőrség.
A Canal Grande csatornáján rendezett hajós felvonulással vette kezdetét az idei velencei karnevál szombat este, amely Játék, szerelem, bolondság címmel több százezer látogatót vár február 25-ig.
Jelentősen visszaesett a magyar közúti fuvarozók piaci részaránya az uniós piacon az elmúlt öt évben, a tavalyi év második felében pedig már a belföldi piacon is csökkent az szállított áruk mennyisége.
Idén egy 90 éves, kaposvári kocsányos tölggyel igyekszik elnyerni Magyarország az Európai Év Fája címet. Február végig lehet szavazni. Tavaly egyébként a magyar fa lett a győztes, a megmérettetés történetében immár negyedjére.
A főváros XVIII. kerületében működő Kapocs Magyar-Angol Két Tannyelvű Általános Iskola tanári kara a szülői munkaközösség tagjaival karöltve szembeszállt a tankerülettel, a központ ugyanis megfelezné a jövő tanévben indítható magyar-angol osztályok számát. A szakminisztérium szerint ez „helyi ügy”, így nem foglalnak állást.
Gyurcsány Ferenc kormányzása idején a duplájára emelkedett a villamos energia ára, miközben a saját cégének kedvezményt adott az áram árából - mondta Böröcz László, a Fidesz országgyűlési képviselője vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.
Sok nő és még több fiatal lány törekszik modellalkat elérésére. Azonban a karcsúságnak számos hátránya is van. A hiányos táplálkozás felborítja a hormonháztartást, aminek negatív következményei még évtizedekkel később is érződnek: A sovány nők és mindazok, akiknek testsúlya tinédzserként vagy harmincas éveikben a normál érték alatt volt, gyakran ko
Gond van a szlovákiai boltok polcain található magyar és olasz borokkal – állítja a szlovák Állami Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Felügyelet.
Rehab adó csökkenése, szocho kedvezmény, szakképzési hozzájárulás alóli mentesség, kommunikálható társadalmi felelősségvállalás, erősebb csapatszellem, megújuló szervezeti kultúra, érzékenyebb munkavállalók. Csak pár a vállalatok...
Vasárnap este - közép-európai idő szerint hétfőn hajnalban - 92. alkalommal adják át az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) kitüntetéseit, közismert nevükön az Oscar-díjakat Los Angelesben.
Egyre népszerűbb a Magyar Államkincstár ingyenes állampapír szolgáltatása, amellyel tavaly több mint háromszor annyian vásároltak állampapírt, mint 2013-ban. Ez idő alatt a kincstári ügyfelek állampapír állománya a négyszeresére nőtt - tájékoztatta az MTI-t Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes.
A jövő héten kezdődik egyszerre két felülvizsgálattal a magyar államadós-osztályzatok idei hitelminősítői vizsgálatsorozata. A három piacvezető nemzetközi hitelminősítő a tavalyi gyakorlathoz hasonlóan 2020-ban is összesen hatszor - egyenként két-két alkalommal - veszi napirendre a magyar szuverén besorolásokat.
Damu Rolandot gyermekét nevelő sógornője perelte be, ugyanis állítása szerint a színész évek óta nem fizet gyerektartást. A tartásdíról elmondható, hogy minden gyermektartási per más és más, de általában a fizetendő összeget...