A 33 éves szélsőtől a napokban vált meg korábbi klubja, az al-Ittihad Kalba, amely helyi beszámolók szerint szakmai okokra hivatkozva hozta meg döntését.
Február 11-én lesz az új Samsung csúcsmobilok bemutatója, egy friss Tweet-ből kiderült, hogy a Google is ott lesz a shown, sőt, közösen lepleznek le valamit a dél-koreaiakkal. A februári Unpacked-en több érdekes készülékkel is megismerkedhetünk, egyrészt jön a Galaxy S20 széria, illetve a Samsung második hajlítható mobilja a Galaxy Z Flip is. Valós
Van olyan biztosító Magyarországon, amelynél kedvezmény jár futásért, kerékpározásért, és olyan is, amelynél megtett kilométerek alapján fizethetjük a cascót. Automatikusan kárrendező, blockchain-alapú sípálya-biztosításra is akad már példa a magyar biztosítási piacon. Nemcsak külföldön, itthon is izgalmas insurtech fejlesztések hódítanak, a házon
Az egyre összetettebb és felgyorsuló világban egyre fontosabb a hatékony és gyors üzletvitelt támogató innovációk megvalósítása, és mindezek nemcsak az üzleti oldalon, hanem a kockázatkezelésnél is kulcsfontosságúak lettek, lesznek. A KPMG ezekről a kockázatokról kérdezte a bankok, biztosítók és a befektetésialap-kezelők kockázati vezetőit (CRO-it)
Magyarországon a halálozási okok második helyén a daganatos megbetegedések állnak. Évente több mint 70 ezer új daganatos beteget fedeznek fel. A leggyakoribb és a legpusztítóbb daganat még mindig a tüdőrák. Férfiaknál a prosztata és a fej-nyak rákos betegségei, míg nőknél a vastagbélrák, a tüdőrák, valamint az emlőrák száma mutat némi emelkedést.
Mintegy 27 millió forint értékű adózatlan cigarettát találtak egy teherautóban az M3-as autópályán - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken. A közlemény szerint a pénzügyőrök az M3-as autópálya egyik pihenőjében...
A LES-1 műholdat 1967-ben lőtték fel az űrbe, de különböző technikai okok miatt nem tudott pályára állni. A NASA le is írta elveszett műholdként. 2013-ban a LES-1 azonban újra jeleket kezdett sugározni.
A megbeszélés középpontjában a kétoldalú kapcsolatok, valamint Európa-politikai és nemzetközi témák állnak – közölte pénteken a német szövetségi kormány helyettes szóvivője.
Tavaly szeptemberben olyan dolog történt a repopiacon, amire még nem volt példa és aminek statisztikai szempontból 3 milliárd évente egyszer kellene csak előfordulnia: a kamatlábak hirtelen a többszrösére ugrottak. Ez teljesen meglepte a Fedet és nem is tudott megfelelő magyarázattal szolgálni az eseményre. A hirtelen pánik okát fejtegeti írásában
A nemzetközi szinten kialakult koronavírus-járvánnyal kapcsolatban adott ki tájékoztatót az Európai Utazási Biztosító Zrt. A közlemény szerint az Eub továbbra is a biztosítási szerződésben foglalt feltételek szerint jár el.
A kelebiaihoz hasonló akciókra számít Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő, aki az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában beszélt a határátkelőhelynél történtekről.
A 49 éves Kirsten White-nak eszébe sincs egy hatalmas családi banzájjal ünnepelni az 5. ikszet, de méregdrága ékszerekkel sem tervezi meglepni magát - a terve 12 hónap alatt rengeteg futás. De tényeg Rengeteg!
A PortfoLion 2,4 millió dolláros befektetést biztosít a felhőalapú contact center szoftvert fejlesztő VCC Live részére szolgáltatásfejlesztésre és nemzetközi növekedés gyorsítására - közölte az OTP pénteken az MTI-vel.
Második világháborús robbanótestet találtak Ferencvárosban - tájékoztatta a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje péntek kora délután az MTI-t.
Az európai indexek esnek pénteken, a légitársaságok és az autógyártók szenvedik meg ma a legjobban a koronavírus globális hatásait. A magyar tőzsde is lejjebb került a nyitás után, a nap egyedi sztorija a Richter, ami nagyot esett a hajnali gyorsjelentés után.
A "Csiszolatlan gyémánt" már úgy érkezett meg a magyarországi bemutatójára, hogy egyfajta Oscaros hype és elégedetlenség előzte meg. Sokan vitatták és kérték számon a főszereplő, Adam Sandler jelölésé...
Második világháborús robbanótestet találtak Ferencvárosban - tájékoztatta a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje péntek kora délután az MTI-t.
Nagyot fordult a világ: a visszaváltható csomagolást propagálja az egyik legnagyobb sörgyártó. Az újratöltés, illetve a csomagolóanyag visszavétele a legkisebb ökológiai lábnyomú csomagolási megoldások közé tartozik, a szélesebb körű hazai használatát eddig jobbára a gyártók és a kereskedők ellenállása akadályozta.
A PDSZ szerint olyan plusz munkaterheket róna a heti 55-56 órát dolgozó pedagógusokra az új NAT-nak a bevezetése, amely munkajogilag és érdekvédelmi szempontból is aggályos. Ezt a plusz terhet nem szabad rázúdítani a tanárokra – fogalmazott Szűcs Tamás az ATV Start című műsorában.
A Duna egész magyarországi szakaszán többméteres vízszintemelkedésre számítanak a szakemberek a következő napok során. Mohácsnál várhatóan vasárnap tetőzik a folyó, megközelítve az elsőfokú árvízvédelmi készültség szintjét. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság közlése szerint a Duna a teljes magyarországi szakaszán árad, árvízvédelmi készültség elr
Az európai indexek esnek pénteken, a légitársaságok és az autógyártók szenvedik meg ma a legjobban a koronavírus globális hatásait. A magyar tőzsde is lejjebb került a nyitás után, a nap egyedi sztorija a Richter, ami nagyot esett a hajnali gyorsjelentés után.
Klaus Iohannis román államfő újabb kormányalakítási megbízást adott csütörtökön Ludovic Orbannak, a jobbközép Nemzeti Liberális Párt elnökének, miután a parlament előző nap megvonta az általa vezetett kisebbségi kormánytól a bizalmat. Elhúzódó kormányválságot valószínűsít Pászkán Zsolt, a Külügyi és Külgazdasági Intézet külső szakértője
A hazai cégvilág tavaly 827 milliárd forint iparűzési adót fizetett be, miközben a társasági adó címén befolyt összeg alig haladta meg a háromszázmilliárd forintot.