Korábban a Concept 4 tanulmányautó próbálta beadagolni a még nagyobb BMW-veséket, ám ha akkor nem hitted el, hogy tényleg meglépik ennek a dizájncsemegének az alkalmazását, akkor most már biztos lehetsz benne.
A Huawei Technologies szabadalmi jogsértésért pert indít az egyik legnagyobb amerikai technológiai és kommunikációs szolgáltató, a Verizon ellen egy texasi kerületi bíróságon - tájékoztatta csütörtökön az MTI-t a Huawei Technologies Hungary Kft.
A BIF csütörtöki tájékoztatása szerint a MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt. 8 622 900 eurónak megfelelő forint összegű ingatlanvásárlási célú, tízéves futamidejű, fix kamatozású forint kölcsönt nyújt a társaság részére.
A bojkottot politikai akciónak véli Balatoni József, szakmailag azonban fontosnak tartja elmondani, miért nem ért egyet a múlt héten nyilvánosságra hozott NAT-tal. A közösségi térben csak „Jocó bácsiként” emlegetett pedagógus az ATV Start című műsorban azt is elmondta, hogy a dokumentummal a szakmaiatlanság a legnagyobb probléma, és az, hogy a tana
Péntekig marad a szeles idő, az azt kísérő melegfront pedig fejfájást, migrént, ingadozó vérnyomást válthat ki az érzékenyeknél. Aznap még hózápor, zápor is lehet. A hétvégén viszont enyhe, napos időre van kilátás. Vasárnap már 10 foknál is melegebb lehet.
A probiotikumok bizonyítottan hasznosak az olyan antibiotikumhasználat okozta mellékhatások megelőzésére és kezelésére, mint a hasmenés vagy hüvelyi fertőzések.
Vagy az intelligencia csökkenti a veganizmust? Egyes jelek szerint, ha csak növényt eszünk, nem fog olyan jól az agyunk. De a helyzet ennél valójában sokkal bonyolultabb.
A második legtöbb lakásbiztosítási szerződést kezelő biztosítótársasághoz a hazánkon kedden és szerdán átvonuló vihar után több mint 800 lakásbiztosítási kárbejelentés érkezett a legfrissebb, csütörtök reggeli adatok szerint...
A Mi Hazánk elnökhelyettese a Facebookon írt arról, hogy bár a szakmai vita indokolt lenne, szerinte nem Wass Albert vagy Nyírő József személyén kell vitatkozni.
A német ipari termelést és GDP-növekedést a többi euróövezeti országénál sokkal hátrányosabban érinti a kínai gazdasági növekedés visszaesése a vírusjárvány megfékezésére bevezetett korlátozások miatt - tájékoztatta közleményben az MTI-t csütörtökön a müncheni ifo gazdaságkutató intézet.
Bár a Fidesz és az Európai Néppárt kapcsolata még beláthatatlan ideig (legalább a jövő év eleji Epp- kongresszusig) rendezetlen marad, a tagpártokat is megosztja az ügy, illetve annak kezelési módja.
Donald Trump megerősödve jött ki a kudarcos impeachment eljárásból, és pártja is nagyobb egységet és erőt mutat most, mint a vádeljárást megindító Demokrata Párt. Az InfoRádiónak Magyarics Tamás Amerika-szakértő elemezte az Egyesült Államokban kialakult politikai helyzetet.
Az integrált építőipari szolgáltatások területén piacvezető DVM group pénzügyi osztályának vezetésével Szarka Istvánt bízta meg, aki a cégcsoport vállalati pénzügyeinek kezelése, kontrollja és a folyamatok fejlesztése mellett a releváns szolgáltatókkal és partnerekkel való zökkenőmentes kapcsolattartásért is felel. Az új vezető nemcsak a DVM group
Az Air France-KLM csütörtökön bejelentette, hogy március 15-ig meghosszabbítja a Kínába közlekedő járatainak felfüggesztését a koronavírus okozta járvány terjedése miatt.
A Mediaworks Hungary Zrt. közleményben tudatta, hogy Liszkay Gábor vezérigazgató lecserélte Ballai Attilát. Ő mostantól a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) portfóliójának sportfőigazgatója lesz.
A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetett friss adatai szerint meghaladta a 3 milliót azoknak a külföldi EU-állampolgároknak a száma, akik letelepedett státusért folyamodtak a brit hatóságokhoz. A magyarok közül eddig csaknem...
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai két bajba jutott kutyát mentettek meg az M43-as autópályán, amelyek az úttesten szaladgáltak.
Szerződését nemrég felbontotta az egyesült arab emírségekbeli al-Ittihad Kalba. A 108-szoros magyar válogatott futballistának, a nemzeti együttes csapatkapitányának nyárig érvényes megállapodása volt a csapattal, a Blikk információi szerint éves szinten 2,2 millió eurót (739 millió forintot) keresett.
A brit kormány becslése alapján jelenleg 3,2 millió külföldi Eu-állampolgár él Nagy-Britanniában, vagyis csaknem mindegyikük benyújtotta a tartós letelepedési engedélyre szóló kérvényét.
A PMS a premenstruációs szindróma rövidítése. Egy olyan, a menstruációt megelőzően jelentkező tünetegyüttesről van szó, aminek számos jele és tünete lehet, beleértve a hangulatingadozásokat, a mellek érzékenységét, az ételek utáni sóvárgást, a kimerültséget, az ingerlékenységet és a depressziót, és még sorolhatnánk. Becslések szerint a nők túlnyomó