Ma jó a tőzsdék hangulata, enyhült a vírusjárvánnyal kapcsolatos aggodalom. A Disney közzétette gyorsjelentését, aminek legérdekesebb része, hogy a Disney+ internetes tévé előfizetéseinek száma 28 millió fölött volt. Az Apple-nek két hónap kellett ugyanannyi előfizető megnyeréséhez, mint amennyit a Disney egy nap alatt szerzett?
A jobboldali elnök arra reagált, hogy a szociáldemokrata ellenzék köré szerveződött parlamenti többség megvonta a bizalmat Ludovic Orban jobbközép kisebbségi kormányától.
Túlfutott a leszállópályán és egy zajvédő falnak ütközve, három darabra tört egy utasszállító szerdán, az isztambuli Sabiha Gökcen nemzetközi repülőtéren. A közlekedési minisztérium közlése szerin, a balesetben több tucatnyian megsérültek. Halálos áldozatok azonban nincsenek.
Csak tízből egy főállású katás választja a magasabb, havi 75 ezer forintos kata adót, a többség az 50 ezer forintos minimális összeget preferálja. Február 25-ig van mód az idei bevallások elkészítésére a kata adóalanyok számára...
2020. március 2-tól az azonnali fizetési rendszer elindulásával egy időben a bankok - megkönnyítve a fizetési művelet teljesítését - opcionális szolgáltatásként bevezethetik az úgynevezett fizetési kérelem rendszerét.
Május 10-én tartják a lengyel elnökválasztás első fordulóját – jelentette be szerdán a lengyel alsóház (szejm) elnöke, Elzbieta Witek. A választási időpont meghirdetésével hivatalosan is megkezdődik az elnökválasztási kampány.
Azt mindenki tudja, hogy a kézfogásunk árulkodik rólunk, de egyes kultúrák szerint a körmök formája, alakja is sokat elmond tulajdonosuk személyiségéről....
Főleg Trump béketervéről volt szó, ami a magyar kormány szerint alkalmas arra, hogy hosszú távon megteremtse a békét és a stabilitást a gázai térségben.
Talán nem kellene annyit dohányozni, és kihagyni a szűréseket – üzeni Kásler minisztériuma, ami félrevezetőnek tartja az Eurostat e témában közölt adatait.
Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa a köztévében azt mondta: a fiatal még a lezárás előtt vonattal ki tudott menekülni Vuhanból. Onnan eljutott Pekingbe, majd Európába. A repülőn kiszűrték, azért vitték be a kórházba. Ha továbbra sem mutatja a fertőzés jeleit, csütörtökön
Míg két napja 900 dollár felett is járt, ma már a 700 dollárt közelíti az amerikai elektromos autógyártó Tesla részvényárfolyama az amerikai részvénypiacon, azaz 20% körüli zuhanásban jár az elmúlt hónapok sztárpapírja. Ez a korrekció érthető a pánikszerű shortzáró hullám kifulladásával, miközben egyébként összességében optimista a hangulat a vezet
Csütörtökre némileg mérséklődik a szél, de az ország nagy részére továbbra is figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. A viharos szélben leszakadt ponyvát igazítja egy munkás a Budapest-Józsefvárosi Szent József plébániatemplom állványzatán a VIII. kerületi Horváth Mihály téren 2020. február 5-én. Február 4-én este 6 óráig orsz
A SUV láz közepén az Alpine is előállt a saját elképzelésével, a sportsikerekre emlékezve elkészült az A110 sportkocsi terepváltozata, egyelőre csak egyetlen példányban.
Négy év alatt több mint a duplájára nőtt az a terület a Balaton partján, ahonnan kiirtották a nádat az ingatlanok tulajdonosai; az üdülőrégióban a téli nádaratásra engedélyt kérők mintegy fele pedig tavaly is irtást végzett az aratás helyett.
10 napig dolgozott egyfolytában, több fontos feladatot is ellátott a 28 éves orvos a koronavírus elleni küzdelemben. Valószínűleg szívinfarktust kapott.
A szlovák külügyminisztérium szerint Szlovákiában a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek standard feletti jogokat élveznek, ezért nincs szükség különálló kisebbségi törvényre. Peter Pellegrini pedig azt mondta, nem lesz tragédia, ha valamelyik, a magyar kisebbséget képviselő párt nem kerül be a szlovák parlamentbe a február végi választást köve
A Budavári Önkormányzat lefoglalta a Kapisztrán teret, ezért nem indulhat onnan a szélsőjobboldali szellemiségű Kitörés emléktúra – erősítették meg lapunk információját az I. kerületben.
Novotny Zoltán, a Magyar Rádió és az Mtva 79 évesen is aktív rádióriportere azt mondta: a korábbi magyar tisztségviselők jutalma is az az életműdíj, amelyet hétfőn este vehetett át a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (Aips) 83., budapesti kongresszusán.
A fiatal még a lezárás előtt vonattal ki tudott menekülni a városból, onnan eljutott Pekingbe, majd Európába. A repülőn kiszűrték, azért vitték be a kórházba.
A január 31-én nyilvánosságra hozott és szeptember elsején bevezetendő NAT elfogathatatlan – erről Hiller István, az MSZP oktatáspolitikusa beszélt az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Szerinte a NAT a diákok mai problémáit nem oldja meg, viszont újakat generál. Egy példa: bár a kötelező tanórák számát kicsivel csökkenti, de az elsajátítandó tanan
A Puskás Akadémia emberhátrányban, Hegedüs Lajos kapus 91. percben fejelt góljával egyenlítve játszott 2-2-es döntetlent a vendég Diósgyőrrel szerdán, a labdarúgó Otp Bank Liga 19. fordulójában.