Eladóbérek tekintetében Budapest áll az élen, Nógrád az utolsó. Egyedül Szabolcsban keres többet a bolti eladó a megyei átlagnál, ám ez a megye az országos fizikai bérsorban az utolsó. Győr-Mosonban 170 ezer a bolti eladó hátránya....
Az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által beterjesztett bizalmatlansági indítványt 261 képviselő és szenátor szavazta meg. A kormány megbuktatásához a törvényhozók többségének támogatására, legalább 233 voksra volt szükség.
Elképesztő száguldást produkál a Tesla részvénye: azután, hogy tavaly november óta megduplázta árfolyamát, hétfőn egy nap alatt 20 százalékot ugrott az ár.
Az átmeneti időszak várhatóan túl rövid lesz ahhoz, hogy megszülessen az Egyesült Királyság és az Európai Unió (EU) szabadkereskedelmi megállapodása, és ennek fájdalmasak lehetnek a következményei az unió tagállamaiban is - egyebek mellett ez derült ki egy hitelbiztosító brexitről szóló elemzéséből.
Hszi Csin-ping kínai elnök szerdán fokozottabb igazságügyi erőfeszítéseket sürgetett a tüdőgyulladást okozó új koronavírus-fertőzés megelőzésére és leküzdésére. Kijelentette: a betegség elleni küzdelem törvényi alapjainak megerősítéséhez törvényhozási, végrehajtási, igazságszolgáltatási és jogkövetési erőfeszítések szükségesek.
A sikeresen pályázók a legmodernebb hangtechnikai eszközökből kialakított komplett hangrendszereket nyertek el, valamint azok szakszerű alkalmazását oktató 30 órás, intenzív tanfolyamon vettek részt.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint változik az időjárás, hellyel-közzel megmaradnak a szélviharok. Fokozatosan csökken, szakadozik a felhőzet, délutánra már mindenütt gyengén felhős, napos idő lesz. Kora délutánig elsősorban a Dunántúlon és a Dél-Alföldön alakulhat ki zápor, hózápor, havas eső, zápor. Csütörtök reggelig jórészt mindenütt
A német menekültügyi hivatal szerint a migránsok kis hányadára lehet képzett munkaerőként tekinteni, s rámutattak, hogy az integrációs tanfolyamok résztvevőinek nagyjából tizenhét százaléka írástudatlan.
Egyre fontosabb a Mol és az olajtársaságok életében a petrolkémia, ugyanis a motorüzemanyagok kereslete a növekvő környezettudatosságnak köszönhetően várhatóan csökkenni fog a jövőben. 2019 második felében jelentősen elkezdett szűkülni a Mol petrolkémiai marzsa, mely akár tartósan alacsony szinten is maradhat. Azonban az épülő poliolüzem megmenthet
Kora délután még száz helyszínen kellett dolgozniuk a tűzoltóknak a károk felszámolásán, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Törökszentmiklóson találkoztak a legdurvább pusztítással.
Az orosz fenyegetés árnyékában Lengyelország nem sajnálja a pénzt hadseregének fejlesztésére. Az ország védelmi költségvetése már így is meghaladja a Nato-ban előírt Gdp-arányos két százalékot.
Komoly visszaesés volt a globális vállalati felvásárlások piacán 2019-ben, a magas bázisnak köszönhetően azonban még így is a jobbak között tarthatjuk számon az évet. A szakértők azonban már látják annak jeleit, hogy a fák nem nőnek az égig: már nem vesznek meg akármit a befektetők, közeleg a gazdasági növekedési ciklus vége. A magántőke-befektetők
Újabb eszközt léptet életbe a globális átláthatóság növelése érdekében az Európai Unió azon szabályozása, amely szerint minden tagállam köteles 2020 első negyedévében implementálni azt az irányelvet, amely alapján létrejön a tényleges tulajdonosok központi nyilvántartása. A fundamentális keretek mellett azonban az EU szabályozásból a részletszabály
Tíz év alatt a jelenlegi mintegy hétszeresére bővítené a hazai lakossági napelemes rendszerek számát, míg összteljesítményben legalább négyszeresére növelné a kapacitást a kormány új energiastratégiája. A kabinet ösztönözni is kívánja a saját villamosenergia-fogyasztás részleges kiváltására termelő kis naperőművek terjedését, ezzel együtt az ezek i
Budapesten ma 10-ből 6 ember tömegközlekedik, ami nagyon jó arány, de az agglomerációból Budapestre 10-ből mindössze 3-an érkeznek tömegközlekedéssel, ezért a legfontosabb cél most az agglomerációba irányuló tömegközlekedés fejlesztése - mondta el Vitézy Dávid, a Budapesti Fejlesztési Központ vezetője az Index Kibeszélő című műsorában. A szakértő e
Az utóbbi napokban a Magas-Tátra mindkét oldalára megérkezett a régóta várt havazás. A lengyel oldalon található meteorológiai állomás ajtaján nem volt egyszerű ma reggel kilépni a frissen összegyűlt hóakadály miatt.
Holnap reggelre elmúlik a viharos szél az ország nagy részében. A MET jelentése szerint habár a mai nap folyamán még viharos széllökésekre lehet számítani az ország nagy részében, csütörtök reggelre ezek már csak a Bakony és a Balaton térségében fordulnak majd elő. Túlnyomóan derült lesz az ég, csapadék nem várható. Szerda este még több helyen les
Budapesten ma 10-ből 6 ember tömegközlekedik, ami nagyon jó arány, de az agglomerációból Budapestre 10-ből mindössze 3-an érkeznek tömegközlekedéssel, ezért a legfontosabb cél most az agglomerációba irányuló tömegközlekedés fejlesztése - mondta el Vitézy Dávid, a Budapesti Fejlesztési Központ vezetője az Index Kibeszélő című műsorában. A szakértő e
A Budapest Music Centerben te is megmutathatod a zenédet, Steve Dubnak. Sőt mi több, listening session keretében segíti majd a dalszerzőket a legaktuálisabb iránymutatásokkal.
Az ülőmunka, a számítógép, a mobiltelefon és a táblagép használatának előtérbe kerülésével szinte napról napra nő a nyak- és vállmerevséggel, fejfájással, migrénnel és karba sugárzó fájdalommal küzdők száma. A mozgáshiány, a helytelen, egyoldalú terhelés (pl. a napi több órányi görnyedt tartással járó irodai munka, SMS-ezés, tabletezés stb.) és az
A budapesti agglomeráció fejlesztése eddig háttérbe szorult, a jövőben löketet adnának ezeknek a fejlesztéseknek a vasút, a HÉV-ek, vagy akár az új Duna híd kapcsán - mondta el Vitézy Dávid, a Budapesti Fejlesztési Központ vezérigazgatója...