Kisiklott az Esztergomból Nyugati pályaudvarra tartó, Z72-es jelzésű vonat Rákosrendezőnél; a járművön utazó mintegy 150 ember közül senki sem sérült meg - közölte a Mávinform kedden az MTI-vel.
A vakbélgyulladás a lakosság mintegy 10 százalékát érinti élete folyamán, leggyakoribb a 10-30 éves korosztályban. Felismerése azonban nem egyszerű, mivel tünetei között számos olyan van, amely más betegségre is jellemző.
Megfelelt az előírásoknak mind a 19 mosószer, amely átesett az Innovációs és Technológiai Minisztérium (Itm) vegyipari laborjának fogyasztóvédelmi vizsgálatán.
A Kenézy Gyula Egyetemi Kórházban is alkalmazzák a miómaembolizációt. Az eljárás előnye, hogy nem annyira megterhelő a betegek számára, mint egy hagyományos műtét, gyorsabb a felépülés, kevesebb a mellékhatás, és nem kerül sor méheltávolításra.
Változatos veszélyjelzés érvényes hazánk területén kedden. 70-100, a hegyekben akár 120 km/órás széllökések, zivatar és keleten nagy eső jellemzik a napot. Szerdára is jut a viharos szélből.
Hihetetlen, de igaz: már azzal is kb. öt órával kevesebbet ülsz a dugóban Budapesten, ha a szerdai napokon egy órával később indulsz útnak délután. Az egyik térképes cég adataiból az is kiderült, hogy 2019-ben egy átlagos pesti autós...
Nyomdafestéket nem tűrő módon inzultált egy magyar házaspár egy másikat, csak azért, mert az utóbbi család női tagja mongol származású. Az esetről a nő férje számolt be Facebookon. Az üzletben lévők és a dolgozók is kiálltak az inzultált pár mellett.
Múlt hét végén leadták az országgyűlési képviselők a vagyonnyilatkozatukat. Összeállításunkban ezúttal kizárólag a női képviselők bevallásait néztük át. Ezekből idén is kitűnt: vállalkozásokban alig vannak jelen, ugyanakkor szembetűnő, hogy többüknek 7-8 ingatlan is van a nevén. Bangóné Borbély Ildikótól Vadai Ágnesig jöjjön a 24 országgyűlési kép
Miközben Kínában egy nap alatt 64 ember halálát okozta a járvány, Európában nincsenek halálos áldozatok, Kínán kívül ketten hunytak el a fertőzöttek közül. A WHO egyszerű tanácsok megfogadását ajánlja.
Kádár Tamás a szakmai stáb döntése értelmében a Dinamo Kijev második csapatával, vagyis az ifjúságiakkal készülhet hétfő óta – adta hírül az ukrán klub a hivatalos honlapján.
A 10 százalékos illetménykiegészítésnek megfelelő juttatást mások mellett a rendőrség, a tűzoltóság, a katasztrófavédelem, az idegenrendészet, a szolgálatok és a büntetés-végrehajtás hivatalos állományában dolgozók kapják meg
A múlthét pénteki nagy esést gyakorlatilag ledolgozták a részvényindexekt, főleg a mai emelkedés igazán markáns, hiszen az összes irányadó európai részvényindex pluszban van. A magyar tőzsde is erősödik.
A Hyundai dél-koreai autógyártó kedden megkezdte belföldi járműgyártásának teljes leállítását ideiglenes jelleggel, mert a koronavírus miatt komoly fennakadások vannak a kínai alkatrészszállításban. A japán Nissan pedig úgy döntött, hogy elhalasztja kínai gyárainak újraindítását.
Ebben az évben még semmi nem változik, a magyarok is ugyanúgy utazhatnak és élhetnek Nagy-Britanniában, mint eddig – egyebek mellett erről beszélt a budapesti brit nagykövet az ATV Start című műsorban. Iain Lindsay arról is beszélt, hogy a britek azon is dogoznak, hogy elmélyítsék kapcsolataikat a magyarokkal, májusban pedig már jön is az első Nagy
Az elsősorban logikus gondolkodást és angol nyelvtudást igénylő hivatás jelenleg a legversenyképesebb fizetést biztosítja Magyarországon – hívta fel a figyelmet Solymár Károly Balázs.
A koreai drukkerek azért indítottak pert egy focimeccseket szervező cég ellen, mert a Juventus szöüli barátságos mérkőzésén nem lépett pályára a portugál sztár
Az Indigo Partners befektetési cég 12,5 millió részvényt adott el, mellyel segítik a fapados légitársaságot abban, hogy megfeleljen az EU részvénytulajdonosi összetételre vonatkozó előírásának a Brexit utáni időszakban.
A Brexit után a skandináv és a Balti államokkal, valamint Lengyelországgal lehet különleges kapcsolata Nagy-Britanniának az uniós országok közül, ezért minden megváltozhat Európában.
Csodálatos téli kiruccanáson van túl a Tények híradósa. Gönczi Gábor feleségével és kisfiával az ausztriai Obertauernben töltöttek két napot, kisfia pedig máris bebizonyította, hogy elképesztő érzéke van a síeléshez.
Már a 2016-os amerikai elnökválasztások kapcsán olyan hírek láttak napvilágot, hogy a tőzsdespekuláns tulajdonában egy olyan cég áll, amely 16 államban használt szavazógépeket gyárt.
Hasít a hazai kiskereskedelem: 17 ezer üzleti egységben közel 2500 milliárd forintot költöttek a magyarok 2019-ben, ami 7 százalékkal haladja meg a 2018-as összesített éves forgalom mértékét. A bolttípusok körül őrzi vezető szerepét a diszkont.
Nyolc hónapja nincsen igazgatója a varsói „Polin” Lengyel Zsidók Történeti Múzeumának. Nincs, mert a jobboldali kormánya illetékese, a kulturális miniszter nem nevezi ki a posztra a pályázat nyertesét, Dariusz Stola professzort.