Rég nem látott eladási hullám söpört végig tegnap a világ tőzsdéin, a koronavírus negatív gazdasági hatásai miatt aggódnak a befektetők, és bár a WHO még mindig nem mondta ki, hogy globális járványról lenne szó, most már 53 országból jeleztek koronavírusos eseteket, és csak az elmúlt 24 órában 10 újabb országban találtak koronavírusos betegeket. Gy
Villamos és kisteherautó ütközött Miskolc belvárosában péntek reggel, a villamos kisiklott, az autó utasa megsérült - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított annak kiderítésére, hogy a Viber alkalmazással kapcsolatos egyes kereskedelmi gyakorlatok tisztességtelennek minősültek-e - írja sajtóközleményében a hivatal.
Nemcsak kertünk lakói tartalmazhatnak mérgező hatóanyagokat. Érdemes utánanézni a szobanövények megvásárlása előtt annak, hogy mely szobanövény fajoknak melyik részei és mennyire mérgezőek – főként kisgyermekes családok vagy a négy fal között élő, szabadon mozgó kiskedvencek gazdái legyenek körültekintőek!
Három interjú is megjelent a Mol kapcsán, mely közül a legérdekesebb talán az, hogy csúszhat a horvát állam ajánlata a Mol INA részesedése kapcsán, továbbá a várakozásoknak megfelelően az azeriek jóváhagyták a Mol mezővásárlását Azerbajdzsánban, illetve a Mol finomítás vezére is nyilatkozott, miszerint a harmadik negyedévre elkészülhet a hazai olaj
Hétfőn éjjel elindul az azonnali fizetési rendszer Magyarországon, a központi infrastruktúrát kiépítő és működtető Giro és az MNB is készen áll, a tesztek alapján a bankok is felkészültek az indulásra - árulta el lapunknak Selmeczi-Kovács Zsolt, a Giro Zrt. vezérigazgatója. A rendszerhez nemcsak bankok, hanem más cégek, például közműszolgáltatók is
Törökország már nincs abban a helyzetben, hogy fel tudja tartóztatni a menekülőket - jelentette ki Ömer Celik, a kormányzó török Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) szóvivője pénteken a CNN Türk hírtelevízió élő adásában arra az értesülésre reagálva, hogy az ország megnyitotta határait az Európába vágyó menekültek előtt.
Nagy a valószínűsége annak, hogy a koronavírus megjelenik Magyarországon is, "mi erre készülünk, akkor is, ha most még nem tudunk ilyen megbetegedésről". Fel kell készülni a védekezésre - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth...
A török katonák tűz alá vették a szíriai kormányerők több mint 200 hadállását, és a damaszkuszi kormánycsapatok katonáinak százait „ártalmatlanították”.
Úgy tűnik, a szombaton esedékes szlovákiai parlamenti választások előtt borul a korábban biztosnak vélt papírforma, mégpedig az, hogy az országot nyolc éve irányító Smer párt nyeri a választásokat. Erre utalnak a legutóbb ismertetett közvélemény-kutatási adatok mellett a fogadóirodák oddsai is. Ezek szerint ugyanis az ellenzéki Egyszerű Emberek és
Volodimir Zelenszkij komolyan fontolóra vette az ukrán kormány menesztését – állítja egyszerre több ukrán lap. A kabinet népszerűsége a felére csökkent a fél évvel ezelőttihez képest.
A Mol legutóbb egy 540 millió eurós beruházást jelentett be a rijekai finomítónál, az Otp pedig a negyedik legnagyobb piaci részesedéssel rendelkező bank a horvát piacon.
Jordan Peele „mindössze” két filmet tett le rendezőként az asztalra, a Tűnj el! és a Mi máris mérföldkőnek számít a horror műfajában. Korábban már beszámoltunk róla, hogy Peele forgatókönyvíróként eg...
A brit fapados légitársaság ma bejelentette, hogy a koronavírus terjedése miatt jelentősen keresletcsökkenést tapasztalt az olaszországi, de általában az európai útvonalain, emiatt járatokat töröl, munkavállalóinak egy részét fizetetlen szabadságra küldi, hogy csökkentse költségeit.
Magyarország rendezheti a 2027-es, olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokságot - döntött kairói ülésén a Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) tanácsa.
A beruházások volumene 2019 negyedik negyedévében 5,9 százalékkal nőtt 2018 azonos időszakához képest, 2019 egészében, az eddigi leggyorsabb - 14 százalékos volt a bővülés - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Február 29-én a Nemzetiben tizenkét állami gondoskodásban felnőtt fiatal játssza el Petőfi elbeszélő költeményének újraértelmezett változatát, a Kukorica Jancsit. Az előadás az Art-ravaló – hátrányos helyzetű fiatalokat segítő szociális-művészeti és pályaorientációs projekt – fontos állomása. A próbán jártunk.