Elnézést kérek, kutya bunkó voltam, akik ismernek tudják, hogy nem ilyen a modorom - ezt az atv.hu-nak nyilatkozta Babák Mihály szarvasi polgármester, aki azt a poént „sütötte el” egy mikrofonban ellenzéki hölgy képviselőtársának: "nem rakom a számba. Ez nőnek jobban áll, mint nekem”.
Magasról nagyon magasra emelte koronvírus-járvány globális veszélyének szintjét az Egészségügyi Világszervezet (WHO) - közölte pénteken Genfben az ENSZ-szervezet vezérigazgatója.
A Wizz Air a mai napon bejelentette, hogy a Debrecen-Milánó Malpensa útvonala iránti jelentős keresletcsökkenés miatt 2020. március 16-val megszünteti ezt a járatát - írja az utazomajom.hu.
Néhány hónapon belül kötelező lesz az etikai bejelentő rendszer kialakítása minden ötvennél több főt foglalkoztató vállalkozás számára - hívták fel rá a figyelmet szakértők. A közérdekű bejelentők megóvása érdekében ugyanis...
Magasról nagyon magasra emelte koronvírus-járvány globális veszélyének szintjét az ENSZ Egészségügyi Világszervezet (WHO), jelentette be a szervezet vezérigazgatója, Tedrosz Adamon Gebrejeszusz, aki szerint aggasztó, hogy egyre több országban egyre többen betegek. Péntekig az összesítések szerint már több mint 83 ezren fertőződtek meg a világban, i
Egykori bauxitbánya, Horthyék kunyhója, és két forrás, amik közül az egyiket Szűz Mária anyjáról, a másikat pedig egy nem létező katonáról nevezték el. Szép helyek Magyarországon, ahol eltölthetik a hétvégét, ha elfogadják Herczeg Zsolt most következő ajánlatait. Tippek következnek túrázóknak.
Lombardia koronavírus-betegekkel teli kórházai már az összeomlás szélén állnak. Az orvosok, ápolók egy hete szünet nélkül dolgoznak, sokan maguk is fertőzöttek.
Összeomlás szélén állnak a koronavírus-betegekkel teli kórházak az észak-olaszországi Lombardia vesztegzár-területén Attilio Fontana tartományi elnök szerint.
"Március 15-én az ADOM Diákmozgalom (korábban: Független Diákparlament) tüntetést szervez 16 órára az Andrássy úton az Operaház elé az új NAT bevezetése ellen, amelyre diákokat, szülőket, tanárokat, szakmai szervezeteket, és minden felelős állampolgárt vár." - írja szerkesztőségünknek elküldött közleményében a Alternatív Diákközpontú Oktatásért Moz
Péntekig az új koronavírus több mint 83 ezer embert fertőzött meg, és Ázsia, Európa, Amerika után megjelent Afrikában is és immár csaknem hatvan országot érint.
Idén is felajánlható a személyi jövedelemadó második 1 százaléka a Nemzeti Tehetség Program (NTP) javára - közölte Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.
Erősödött a forint árfolyama a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben pénteken késő délután a reggeli szintekhez képest, miközben a délelőtti kereskedésben még történelmi mélyponton állt az euróval szemben.
A Német Szövetségi Alkotmánybíróság szerdai ítéletében megsemmisítette az a büntetőjogi rendelkezést, amely eddig tiltotta az öngyilkosságban való üzletszerű közreműködést. A döntés értelmében a jövőben az orvosok akár életet kioltó szert is a betegek rendelkezésére bocsáthatnak, valamint a továbbiakban egészségügyön kívüli szereplők is érdekeltté
A Lehman-válság óta nem látott rossz hete volt a részvénypiacoknak, és sok árupiaci terméknek is, mint a kőolaj. Míg a kötvényeket veszik, mint a cukrot, a szintén menedékeszköznek számító nemesfémek inkább zuhannak, de megvan ennek az oka. A BUX alulteljesítő volt, és ritka nagyot zuhant az OTP és a Richter.
Magasról nagyon magasra emelte koronavírus-járvány globális veszélyének szintjét az Egészségügyi Világszervezet (WHO) - közölte pénteken Genfben az ENSZ-szervezet vezérigazgatója. Olaszországban hivatalos bejelentés szerint huszonegyre emelkedett a halottak és nyolcszázhuszonegyre a fertőzöttek száma Olaszországban.
2020-ban is felajánlható az szja második 1 százaléka a Nemzeti Tehetség Program javára – közölte Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár.
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken telefonon megbeszélést folytatott Recep Tayyip Erdogan török államfővel, majd összehívta biztonsági kabinetjét - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
Nagy a félelem - ezt mondta Híradónknak az a kamionsofőr, aki Lombardiában ragadt a karantén miatt. Hegedűs Géza múlt hét szerda óta vesztegel annak a világcégnek az egyik telephelyén, aminek dolgozik. A férfi azt mondta, hogy jól van, semmilyen tünete nincs, de a környéket lezárták, arra pedig a csendőrség és a katonaság vigyáz, hogy senki ne hagy
A gyalogosközlekedést is ellenőrzi a rendőrség a szokatlanul sok baleset miatt Budapesten: hetente kétszer - előre be nem jelentett helyeken és időpontokban - razziákat tart a főváros útjain - közölte a hirado.hu.
Piaci alapon nem lenne nyereséges Hernádi Zsolt MOL-vezér esztergomi luxusszállodája, ezért az üzletember szerint teljesen normális, hogy az állam 2,8 milliárd forint vissza nem térítendő költségvetési támogatást adott neki a beruházásra.
Lehet, hogy valakinek számít a kor, de a most következő hölgyek nagyon sok évet letagadhatnának. Még nincs itt a nyár, de inspirációnak is kitűnőek. Az InStyle összeállítása
Szlovákia az elmúlt években nem élt a dinamikus gazdasági növekedés adta lehetőségekkel, elmulasztva azokat a reformokat, amelyeknek köszönhetően felkészülhetett volna a várható nehezebb időkre - így értékeli a helyzetet az Európai Bizottság; Szlovákia teljesítménye "már nem közelít az uniós átlaghoz".
Óriási az igény a nyugdíjasok foglalkoztatására, de jobb tájékoztatásra volna szükség ahhoz, hogy a munkaadók és a munkavállalók megtalálják egymást - mondta Kósa Lajos, a Fidesz országgyűlési képviselője, az Országos Szövetkezeti Tanács elnöke pénteken Budapesten.