Az Egyesült Államok januárban figyelmeztette Irakot, hogy veszélybe kerül az ország hozzáférése a kulcsfontosságú bankszámláihoz, ha az amerikai katonáknak távozniuk kell. Februárban az Usa már újabb figyelmeztető jeleket küldött: az iraki számláról a New York Federal Reserve Bankjába küldött utalásokat késleltetik, sőt, nehezítik, hogy Irak energi
A negyedik negyedévben stagnált a német gazdaság teljesítménye az előző negyedévihez képest a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis kedden publikált második, az első becslést megerősítő jelentése alapján.
Kizárólag a titoktartási szerződése miatt próbálta átverni barátját Curtis. Hiszen Majka neki újságolta el, hogy zsűritag lesz a Nicsak, ki vagyok? című műsorban, de Széki Attila ekkor már tudta, hogy ő maga lesz az Ördög jelmeze alatt.
Kész, ennyi volt, éjfél óta nem lehet villanyautó vásárlására támogatást igényelni Magyarországon. Ez akár azt is jelentheti, hogy előbb kiírják az új, átszabott pályázatot. Tegnap éjfélig lehetett Magyarországon villanyautó...
500 millió dollárnyi friss tőkére tett szert a Revolut, ezzel 5,5 milliárd dollárra rúgott a fintechcég értéke – írja a Reuters. A tőkebevonás után a Magyarországon is népszerű fintech lett a világ egyik legértékesebb pénzügyi startupja.
Egyelőre megjósolhatatlan, hogy hol és mikor lesz a járvány csúcspontja, vagy mikor érhet véget. Nincs tudományos bizonyíték arra sem, hogy a melegebb napokkal elmúlik a veszély.
Egyelőre keveset lehet tudni a kormány béremelési szándékáról, az ugyanakkor nem kérdés, hogy az érintett cégek önerőből nem tudnak emelni a dolgozók bérén, így az államnál pattog a labda.
Összeér, ami összetartozik – egy cég társadalmi kérdésekről alkotott véleménye ma már a márkaépítése során is megjelenik. A „brand purpose” vagy „doing good” kampányok révén így kapcsolódnak össze a társadalmi ügyek reklámetikai kérdései és a marketing. E téma legjobb feldolgozásáért OTDK különdíjat ajánlott fel az ÖRT a marketing hallgatók számára
Kásler Miklós szerint azt nem tudják elérni, hogy mindenki elégedett lehet, de szerinte csak a pedagógustársadalom egy százaléka csatlakozott csak a tiltakozásokhoz. Beszélt a közmédiában az Emmi vezetője arról is, hogy milyen különjuttatásokat kaphatnak szeptembertől a pedagógusok.
Nápolyban és Londonban is nagy meccs várható. A világliga-selejtezőben szerepel a női pólóválogatott, de a kézilabda és a tenisz rajongói sem unatkozhatnak.
Tisztítsuk meg együtt Magyarországot! – hívtuk fel olvasóink figyelmét a problémára. Rengeteg jelzést kapunk, hol vannak illegális szemétlerakók és milyen hulladékfajták okoznak gondot.
Nemcsak vesét kapott Birszki János, hanem egy új életet is: végre megint dolgozhat, csinálhat programokat a családjával, és nem a dialízisek menetrendje szabja meg a napjait. Ő az ötezredik beteg, aki új vesét kapott a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinikáján. Az intézmény világviszonylatban is élen jár a szervátültetéseket illet
Magyarországon várhatóan az átutalások 50 százaléka már azonnali utalással fog történni, amint elindul március másodikán az azonnali fizetési rendszer - mondta el Bartha Lajos, az MNB ügyvezető igazgatója a jegybank február 25-i sajtótájékoztatóján....
Az Aston Martinok világából is felfelé lógnak ki a Q osztály által kezelésbe vett modellek. A gyártó speciális részlege hagyományosan a legmagasabb igények kiszolgálására, a személyre szabás maximalizálására fókuszál. A DBX SUV finomhangolásakor sem volt ez másként.
Rég nem látott esés söpört végig a világ tőzsdéin, az elmúlt hónapok alacsony volatilitása után most egy kis ízelítőt kaptak a befektetők abból, milyen is az, amikor van mozgás a piacokon. A fontosabb részvényindexekben a 3-5 százalékos esések ijesztőnek tűnnek, az elmúlt évtizedek tőzsdei mozgásai alapján azonban nem számítanak kirívónak.
Az emberi erőforrások minisztere szerint "szeptemberre minden elkészül", és a következő tanévben bevezetik a megújult Nemzeti alaptantervet (Nat), illetve kerettanterveket (ket) az iskolákban. Kásler Miklós erről a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában beszélt kedd reggel.
Észak-Olaszországban elszabadult a koronavírus, emiatt pedig több települést is teljes karantén alá vontak. Rosszabb helyen fel sem üthette volna a fejét a járvány: az olasz gazdasági növekedés évek óta nem indul be, miközben a GDP-arányos államadósság 134%-os szinten áll. A minimális növekedésük egyedüli motorja az északi országrész, azon belül is
A kisebb városok kivételével – ahol csak 3,6 százalékos bővülést mértek -, minden településkategóriában kétszámjegyű volt az új lakások számának növekedése.
1848 önkéntes viszi majd végig az Andrássy úton a két méter széles nemzeti színű zászlót, március 14-én, szombaton. Még lehet jelentkezni zászlóvivőnek!
A pitypang a beporzó rovarok legjobb barátja, felejtsük el a gyomirtót és a fűnyírót, mielőtt még kedvenc ételeinket kellene elfelejtenünk - sürgetik az ökológusok.
Március 2-án elindul az azonnali fizetési rendszer Magyarországon, melyhez minden hazai pénzforgalmi szereplő csatlakozik, ebben világelsők leszünk - hangzott el az MNB sajtótájékoztatóján. A rendszerbe nem banki szereplők is jöhetnek, a bankok élesebb versenyre számíthatnak, ugyanakkor az MNB úgy véli, a fejlesztés nélkül a bankszektor elbukna a f
Az ötödik legalacsonyabb Magyarországon a nyugdíjak nemek közötti különbsége az Eurostat friss felmérése alapján - közölte Rétvári Bence, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnöke kedden az MTI-vel.