2020. február 25. kedd

febr. 25
8:12
Meghalt a Diamond Princess negyedik utasa (Bank360 blog)
Még nem biztos, hogy az idős ember halálát a koronavírus okozta
febr. 25
8:15
Ferrari: Az egyenlő bánásmód ellenére lehet csapatutasítás 2020-ban (F1világ)
Habár egyenlő bánásmódot ígért versenyzőinek a 2020-as Forma-1-es idényre, a Ferrari csapata továbbra is nyitva hagyja a lehetőséget a csapatutasításoknak.
febr. 25
8:18
Egy órát meditált Rúzsa Magdi a koncert előtt (BorsOnline)
Meditációval és masszázzsal készült dupla Aréna-koncertjére az aranytorkú díva. Lila overallját pedig azért nem cserélte át, hogy ne zökkenjen ki a koncert ritmusából.
febr. 25
8:18
Sajnos a tömegdemokrácia kitermelte a tömegpolitikust (Infostart)
Elmúltak azok az idők, amikor komoly politikusok nagy vitákban ütköztették összetett programjaikat – fogalmazott Magyarics Tamás külpolitikai szakértő az InfoRádió Aréna című műsorában. A tömegkultúra olyan politikusokat termelt ki, akik egyszerű mondatokkal állnak a választóik elé.
febr. 25
8:18
Újabb válság közeledik? Ezek a vállalkozók már aggódhatnak (Pénzcentrum)
Ha a mezőgazdaságból élők egyik legnagyobb ellenségét kellene megnevezni, elsők között említhetjük a világviszonylatban mind inkább szélsőségessé fokozódó időjárási körülményeket. Ha azonban a befolyásolhatatlan tényezőkön...
febr. 25
8:18
Játszótéri Filozófus: Régi és új kommunizmusok ellen (Tiszta Jövő)
Mi, a kommunizmus korának szülöttei, nem akarunk új, korszerű kommunizmus(oka)t gyermekeink, unokáink számára.
febr. 25
8:18
Tallós Rita döbbenetes okból tesz feljelentést az orvosi kamaránál (BorsOnline)
Tallós Rita feljelenti az orvosi kamaránál a László kórház ügyeletes orvosnőjét.
febr. 25
8:18
Kérdezzen élőben a terményárakról! (Agrofórum)
Ma, február 25-én, és ezentúl minden kedden élőben kérdezhet terménypiaci szakértőnktől. Várjuk 16 és 18 óra között!
febr. 25
8:18
Új sivatag formálódik a Földön, úgy hívják: Antarktisz (Rakéta)
Bár a déli féltekén az évnek ebben az időszakában nyár van, a tapasztalt sarkkutatókat is meglepte, ami idén februárban az Antarktiszon történt. A jég borította kontinensen rövid idő alatt kétszer is megdőlt a melegrekord, és volt olyan nap, amikor ugyanolyan meleg volt az Antarktiszon, mint Los Angelesben. Ennek eredménye pedig szemmel látható a N
febr. 25
8:21
Igenis beszédesek az F1-es teszteken futott köridők! (F1világ)
„A téli teszteken futott köridők semmit sem jelentenek” – halljuk gyakran, ezt a feltevést pedig manapság hajlamosak vagyunk tényként kezelni. De vajon tényleg így van? Most megmutatjuk, a csapatok hogyan is próbálnak okosak lenni a felkészülési időszakban arra vonatkozóan, hogy hogyan is állnak riválisaikhoz képest!
febr. 25
8:24
Visszahúzódni látszik Vuhanba a koronavírus Kínában (Menedzsment Fórum)
A gócpont-városon, illetve tartományán, Hupejen kívül alig jelentek meg új fertőzöttek.
febr. 25
8:24
Megvannak a hivatalos eredmények, Sanders nyerte Nevadát (Kripto Akadémia)
A Nevadában szombaton tartott demokrata párti jelölőgyűléseken
febr. 25
8:24
Reagált a Transferwise az MNB figyelmeztetésére (Portfolio)
A fintechcégek sajátos kockázataira figyelmeztető írást adott ki tegnap a Magyar Nemzeti Bank. A közleményben három piaci szereplőt - a Transferwise-t, a Revolutot és a PayPalt -, név szerint is említették Magyarországon való népszerűségük miatt. A Transferwise most reagált az MNB figyelmeztetésére.
febr. 25
8:24
Kedden egy napra tavasz lesz: akár 18 fok is lehet (Háziállat)
Szerdától viszont egy hidegfront felhős, esős időt hoz. Pénteken pedig a viharos szél is visszatér.
febr. 25
8:24
Fenséges limuzin érkezett a DS kínálatába (Autónavigátor)
Elegáns, különleges, nagyon látványos és főleg hibrid modell, ráadásul egy limuzin érkezett a DS kínálatába, a DS 9 lehet a vízválasztó modell.
febr. 25
8:24
Cukiságbomba: Így pancsol négy gyermekével Cristiano Ronaldo (Life)
Cukiságbomba: Így pancsol négy gyermekével Cristiano Ronaldo – Fotó
febr. 25
8:26
Meghalt a Diamond Princess negyedik utasa (Kripto Akadémia)
Egyelőre nem tudni, hogy a koronavírus okozta-e a halálát.
febr. 25
8:30
Vasúti cégbe vásárolná be magát a magyar állam (Infostart)
Kedvezőek a feltételek ahhoz, hogy a magyar kormány és az osztrák Rail Cargo Group megállapodjon a Rail Cargo Hungaria részleges visszavásárlásáról - ismerteti a keddi a Magyar Nemzet.
febr. 25
8:30
Úgy tűnik, visszahúzódik Vuhanba a koronavírus Kínában (Privátbankár)
A gócpont-városon, illetve tartományán, Hupejen kívül alig jelentek meg új fertőzöttek.
febr. 25
8:30
Több tízezren tisztelegtek Los Angelesben Kobe Bryant emléke előtt (HírTV)
A rendezvényen megemlékeztek Bryant kislányáról és a fedélzeten velük utazó másik hét elhunyt személyről is.
febr. 25
8:30
A világ leggazdagabb emberének teljes vagyona – Ennyi pénz veszett oda tegnap (Portfolio)
A világ 500 leggazdagabb embere összesen 139 milliárd dollárt vesztett el tegnap, miután a koronavírussal kapcsolatos félelmek két éve nem látott esést hoztak az amerikai tőzsdéken – írja a Bloomberg. Ez több, mint a világ leggazdagabb emberének számító Jeff Bezos 123 milliárd dolláros vagyona.
febr. 25
8:30
"A Téli Világjátékok egy nagyszerű alkalom az új élet ünneplésére." (Sport365)
11. alkalommal rendezik meg a Szervátültetettek világjátékát.
febr. 25
8:30
Escobar vízilovai felforgatták az ökoszisztémát - sterilizálják őket (ATV)
Sterilizálják Pablo Escobar vízilovainak túlszaporodott leszármazottait.
febr. 25
8:30
Főállású kisbabaként gyárt tartalmat az internetre egy 25 éves amerikai nő (SzMo)
A lány a felnőtt babák kedvelőinek készít videókat az interneten.
febr. 25
8:30
Meghalt a legidősebb férfi a világon (Bank360 blog)
A 112 éves japán Vatanabe Csitecu február közepén kapta meg a Guinness-rekordok igazolását
febr. 25
8:33
PDSZ: Nyomorúságos, béremelésnek álcázott pótlékkal próbálják kiszúrni az egyre dühösebb ágazati dolgozók szemét (HR Portál)
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete elégedetlen a Kásler Mikós által hétfőn bejelentett 10 százalékos szakmai pótlékkal.
febr. 25
8:36
Hivatalos: Bernie Sanders vitte Nevadát is (Privátbankár)
Az idős elnökjelölt-aspiráns több mint 26 százalékkal előzte meg a második helyen végzett Joe Bident az állami jelölőgyűlésen.
febr. 25
8:36
Karanténba zárt turistának nem fizet a biztosító (BorsOnline)
Érvényes lehet-e az utasbiztosításunk, ha háborús övezetbe vagy például járványveszélyes helyre utazunk? Ennek járt utána a Bors, több biztosítótársaságot is megkérdezve.
febr. 25
8:36
Magyar autómegosztó támadja be Prágát (ProfitLine)
Tavaly ősz óta tesztelték a rendszert és úgy tűnik, a csehek rákaptak: február 20-tól Prágában is élesben indul a GreenGo autómegosztó szolgáltatása. Itthon már jól ismert a kizárólag elektromos autókból álló carsharing szolgáltató, akik mostanra már Budapesten 300 járműből álló flottát kínálnak az ügyfeleknek. Csehországban az első hónapokban már
febr. 25
8:36
Emelkedéssel indulhat a keddi kereskedés Európában (Portfolio)
A tengerentúli tőzsdék rég nem látott zuhanással zárták a hétfői kereskedést, miután a piaci szereplők a koronavírus Kínán kívüli terjedése mellett a növekedési kilátások romlása miatt aggódhattak. Ázsiában felemásan teljesítenek az irányadó részvényindexek, míg Európában a jelentős hétfői esések után emelkedéssel indulhat a nap, a határidős DAX 96
febr. 25
8:36
A Magyar Fejlesztési Bank is partner az alternatív üzemanyagok támogatásában (NRGreport)
Az MFB is részt vesz az alternatív üzemanyagok felhasználását és az európai vasúti forgalomirányítási rendszer telepítését támogató, összesen 198 millió eurós pályázat lebonyolításában az Európai Bizottsággal kötött keretszerződés értelmében.
febr. 25
8:36
Hazavágyott a kórházból Csukás István, mert újabb meséket szeretett volna írni (SzMo)
A legendás meseíró 83 évesen a kórházban hunyt el. Az egyik barátja szerint ugyanakkor nagyon hitt benne, hogy felépül.
febr. 25
8:36
5 tavaszi tápláló házi hajpakolás, ami tényleg hat! (Spabook)
Akár kifogytál a kedvenc pakolásodból, akár úgy gondolod, valami természetesebb kencével szeretnéd kényeztetni a tincseidet, érdemes lehet körülnézni...
febr. 25
8:42
Szándékos volt a németországi tömeges gázolás (Privátbankár)
Azt azonban még nem állapította meg a rendőrség, hogy mi volt a tettes indítéka. Annyi biztos, hogy nagyon részeg volt.
febr. 25
8:42
Koronavírus: lélegzetvételhez juthatnak a befektetők (Portfolio)
A jelentős hétfői esés után mérsékelt erősödéssel vágtak neki a keddi kereskedésnek az irányadó európai részvényindexek, a BUX a kezdeti, mérsékelt emelkedését ledolgozva az irányt keresi, míg a hazai blue chipek felemásan teljesítenek.
febr. 25
8:42
Tallós Rita döbbenetes okból tesz feljelentést az orvosi kamaránál (Ripost)
Tallós Rita feljelenti az orvosi kamaránál a László kórház ügyeletes orvosnőjét.
febr. 25
8:42
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának korábbi elnöke partnerként csatlakozik a Danubia Legal-hoz (Márkamonitor)
Dr. Łuszcz Viktor fő szakterülete a versenyjog és a szellemi tulajdonjog. Korábban széles körű tapasztalatot szerzett kartellekkel, fúziókkal és felvásárlásokkal, erőfölénnyel való visszaéléssel és állami támogatásokkal kapcsolatos ügyekben, továbbá védjegybejelentések, valamint felszólalási és törlési eljárások nyomán hozott határozatok bírósági f
febr. 25
8:42
Felülteljesítette az elemzői várakozásokat a Deere & Co (Agrofórum)
A mezőgazdasági gépeket forgalmazó vállalat első negyedéves gyorsjelentése 517 millió dolláros eredményről számolt be, ami 1,63 dollárt jelent részvényenként.
febr. 25
8:42
Alsónadrágban járja az utcákat A mi kis falunk szépfiúja (Promotions)
Zsolt elég kellemetlen helyzetbe kerül.
febr. 25
8:42
Két népszerű Honor mobil érkezik Európába (GSMring)
A Mate 30 Pro után két újabb Google-szolgáltatások nélküli mobil jön Európába. A Honor 9X és a Honor V30 Pro már ismerős lehet, utóbbi mondjuk egy picit más névvel kerül forgalomba az öreg kontinensen. Jól bevált stratégia a kínai gyártóknál, hogy egy korábban Ázsiában bemutatott mobil a nemzetközi piacra valamivel később érkezik. Mivel a Huawei
febr. 25
8:44
Betegség miatt fogyott Zimány Linda (Ripost)
A csinos ügyvédnőnek egészségügyi okok miatt kell meggondolnia, milyen ételt fogyaszt.
febr. 25
8:45
Kobe Bryant özvegye szívfacsaró búcsúbeszéddel állt a világ elé (Ripost)
A megemlékezésen tízezrek ünnepelték a helikopterbalesetben elhunyt NBA-legenda és kislánya életét. Videón Vanessa Bryant teljes beszéde.
febr. 25
8:45
Fecsó bevallotta: még mindig szereti Vasvári Vivit (Ripost)
Bár hamarosan kimondják Vasvári Vivien és Szegedi Fecsó válását, s bár már tavaly nyár vége óta nem alkotnak egy párt, mert a kapcsolatuk zátonyra futott, a férfi meg mindig szereti volt kedvesét.
febr. 25
8:48
Megszólalt a volt tisztifőorvos: nincs menekvés, már itt lehet a koronavírus Magyarországon (Pénzcentrum)
A magyarokat sem fogja elkerülni a koronavírus, jobb felkészülni a betegek ellátására - állítja a volt tisztifőorvos. Falus Ferenc szerint a legfontosabb lépés az első fertőzött időben történő diagnosztizálása, kezelése és elkülönítése...
febr. 25
8:48
Pachmann Péter eredetileg nem tévésnek készült - Elárulta, miben látta jövőjét (Femcafe)
Távolabbi elképzelése nem is lehetett volna.
febr. 25
8:48
Ma egy jól fizető ajánlatot kaphatsz - Egymondatos horoszkóp: február 25. kedd (Glamour)
Mi vár rád ma?
febr. 25
8:54
Csak rövid ideig lehetett világrekorder a legidősebb férfi (Infostart)
Február közepén kapta meg a Guinness-rekordok igazolását.
febr. 25
8:54
Meghalt a legidősebb férfi a világon (ATV)
Meghalt 112 évesen a japán Vatanabe Csitecu, a legidősebb férfi a világon, aki február közepén kapta meg a Guinness-rekordok igazolását.
febr. 25
8:54
Az Ensz volt vezető klímatárgyalója szerint eljött a polgári engedetlenség ideje (444.hu)
Christiana Figueres szerint erőszakmentes ellenállásra van szükség a változáshoz. Ő vezette a tárgyalásokat a párizsi klímacsúcson.
febr. 25
8:54
Végig mennél rajtuk? 9 elképesztő út, amit csak a legbátrabbak mernek bevállalni (Femcafe)
Félelmetes vagy izgalmas? Döntsd el te!

Keresés