Habár úgy tűnt, a Mercedes W11-es versenyautója igazán megbízhatóan teljesített az előszezoni tesztek első három napján, a német istállónak voltak azért gondjai V6-os motorjával.
Az Olaszországban is terjedő kínai koronavírus miatt a Sopron Baseket női kosárlabdacsapata arra kéri szurkolóit, hogy ne utazzanak el a klub következő euroligás mérkőzésére.
Újabb kilencvenhét ember esett áldozatul a koronavírus-járványnak Kínában, és 648 új fertőzöttet regisztráltak – számolt be a pekingi Nemzeti Egészségügyi Bizottság vasárnap.
Csaknem 100 ezer forint adókedvezményt kaphatnak idén a krónikus betegségekben szenvedők - hívta fel a figyelmet Bajusz Dániel ügyvéd az M1 aktuális csatornán vasárnap.
Az észak-olaszországi Lombardia tartományban 89-re emelkedett az új koronavírus fertőzöttjeinek száma - közölte vasárnap a tartomány kormányzója, Attilio Fontana.
Hétfőn tartotta idei autóbemutatóját a Racing Point csapata, és bár a prezentáción nem a végleges versenyautóról hullt le a lepel, az kiderült, hogy a csapat új névadó szponzora idén a BWT nevű osztrák víztechnológiai vállalat lesz. Az F1VILÁG.HU csapata meghívást kapott az eseményre, exkluzív összefoglalónk következik!
A kétlépcsős azonosítás (kétfaktoros autentikáció) jelenthet megoldást az internetes csalásokkal szemben - mondta Bársony Péter kiberszakértő szombaton az M1csatornán. A szakértő kifejtette, ez azt jelenti, hogy a jelszó mellett...
Az észak-olaszországi Lombardia tartományban 89-re emelkedett az új koronavírus fertőzöttjeinek száma - közölte vasárnap a tartomány kormányzója, Attilio Fontana.
Klasszikus autórajongók álma egy olyan árverés, ahol egy E30-as BMW M3, egy Audi quattro, egy Porsche 911 (993) Carrera és egy Alfa Romeo GT 1600 Junior kerül a kifutóra.
Demográfiai helyzete miatt Skóciának továbbra is szüksége van a külföldi munkavállalókra - szögezte le Nicola Sturgeon, aki az ügyben levelet is küldött Boris Johnsonnak
Csaknem 100 ezer forint adókedvezményt kaphatnak idén a krónikus betegségekben szenvedők - hívta fel a figyelmet Bajusz Dániel ügyvéd az M1 aktuális csatornán vasárnap.
"Pusztító" hatású lehet Skóciában a brit kormány által felvázolt jövőbeni bevándorlási szabályozás - mondta vasárnap a skót miniszterelnök. Nicola Sturgeon a BBC televíziónak nyilatkozva kijelentette: demográfiai helyzete miatt Skóciának továbbra is szüksége van a külföldi munkavállalókra.
Miközben az IMF az eddig vártnál kisebb idei kínai és globális gazdasági növekedést várt, a kínai jegybank alelnöke azt nyilatkozta egy lapnak, hogy különböző intézkedésekkel tovább növelik a likviditást a gazdaság élénkítése érdekében.
A tamási rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy 40 éves felsőnyéki férfival szemben indítottak közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény bűntett elkövetése miatt.
Jól sikerült 2019 Warren Buffett befektetési cégénél, a Berkshire Hathaway bevétele is emelkedett, profitja pedig új rekordra, 80 milliárd dollár fölé hízott.
Kormányrendelet sorol fel 18 betegségcsoportban mintegy 700 betegséget, amelyek igazolt megléte esetén a betegek a minimálbér 5 százalékának megfelelő összeget vehetnek igénybe havonta; idén ez 8050 forint, éves szinten 96 600 forint.
Home office lehetőséggel, család- és kutyabarát környezettel és az egészségtudatos életmód támogatásával igyekeztek 2019-ben kedvezni a cégek munkavállalóiknak, derül ki a DreamJo.bs tavalyi adataiból. Az újgenerációs állásportál adatai szerint a legnagyobb kereslet még mindig az IT szektorban volt múlt évben, a legnagyobb túljelentkezés pedig a ma
Még most sem csitulnak a kedélyek a hajdúsámsoni gyepmesteri telep körül, miután állatvédők megtalálták a vesztőhelyet, ahol száznál is több tetemre bukkantak.
A nemrégiben nyilvánosságra hozott Nemzeti alaptanterv irodalomoktatásra vonatkozói részleteiből kiderül, hogy Márai a jobboldal politikai-kulturális identitásában már korántsem azt a helyet foglalja el, amelyet az ezredforduló táján neki szántak.
A koronavírus-járvány olaszországi terjedése miatt megszakítják a velencei karnevált - jelentette be vasárnap Luca Zaia, az északkelet-olaszországi Veneto tartomány kormányzója.
Három vasárnapi élvonalbeli labdarúgó-mérkőzést, az Atalanta–Sassuolo, a Verona–Cagliari és az Internazionale–Sampdoria találkozót is elhalasztják Olaszországban a koronavírus miatt.