A Hargita megyei Gyimesfelsőlokon átadták az Árpád-házi Szent Erzsébet katolikus iskola felújított épületeit. A beruházást 500 millió forinttal támogatta a magyar állam.
Az évekig sikerrel futó pályázatokkal kiosztottak 34 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást, idén mintha megbicsaklott volna a program. Nincs hír új kiírásról, ami persze nem zárja ki, hogy az év folyamán megjelenjen egy új.
Több mint négyszázmillió forintos fejlesztést hajtott végre tavaly a sárospataki székhelyű Fraisa Hungária Kft., az európai uniós forrásból támogatott projekt keretében a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei vállalat egy új gyémántbevonattal ellátott, úgynevezett mikromaró termékcsaládot hozott létre - közölte az MTI-vel a társaság szerdán.
A már sokszor emlegetett lakáspiaci rali következtében sok lakásvásárlónak kellett visszavenni az elvárásaiból, különösen igaz ez a még most nézelődők helyzetétére, akik már a 27 százalékos áfa mellett vásárolnak új lakást (kivéve, ha olyan projektben vásárolnak, ahol még 5%-os áfával értékesítenek, ezekből néhány ezer még elérhető). Nem véletlen,
A porclágyulás (chondromalatia) a porc szerkezetének megváltozását, lágyulását, felrostozódását jelenti. Ha más ízületi eltérés nincs, önmagában nem feltétlenül okoz panaszt. Leggyakrabban a térdet, térdkalácsot érinti.
Újragondolhatják a hazai vállalkozások a dolgozói és termelői kapacitásaikat, illetve számos munkaszerződés felülvizsgálatára kerülhet sor a közeljövőben.
Nem kell túlmisztifikálni, de tény, hogy jelentősen modernebb technikával folytatja életét Magyarország legnépszerűbb új autója, a Suzuki Vitara. Kipróbáltuk az új hibridet!
Mától ismét benyújtható a Magyar Méhészeti Nemzeti Programra vonatkozó támogatási igény. Az uniós és hazai támogatás keretösszege együttesen mintegy 1,8 milliárd forint.
Szaniszló Sándor és Kiss László polgármesterek az MSZP-ből történő kilépésükkel komoly csalódást okoztak, cserbenhagyták ezt a közösséget – írja Facebook-oldalán az MSZP elnöke.
Soha nem tárgyalt a kormány olyan előterjesztést, ami az Emberi Jogok Európai Egyezményének a felfüggesztésére vagy felmondására irányult volna. A kormány a börtönbizniszről indít konzultációt nem az egyezményről - tudatták az atv.hu kérdésére a Miniszterelnökség részéről, miután a KDNP-s Vejkey Imre pont ezt szorgalmazta a “börtönbiznisz” javaslat
Remélhetőleg az ukrán miniszterelnök-helyettes márciusi magyarországi látogatásakor sikerül közelebb kerülni a megállapodáshoz az ukrajnai kisebbségi jogok ügyében.
Versenyfelügyeleti eljárásban a hatóság azt vizsgálta, hogy az "Év Terméke Díj - A fogyasztók döntése alapján" díjhoz a fogyasztók milyen tartalmat köthettek, és hogyan működött a díjazási rendszer.
A román lej csütörtökön új történelmi mélypontra süllyedt az euróval szemben, amiben kulcsszerepet játszik a politikai bizonytalanság és a kedvezőtlenné váló makrogazdasági helyzet.
Az igazán elszánt Star Wars rajongó tudják, hogy a tavaly decemberben mozikba került Skywalker korával nem ért véget minden. Bár a kilencedik epizód kétségtelenül egy korszak lezárását jelenti, ettől ...
Történelmi mélypontra került a román lej csütörtökön az euróval szemben, az európai fizetőeszköz egy egysége 4,7834 lejbe került csütörtökön a Román Nemzeti Bank árfolyama szerint.
A kormány továbbra is elkötelezett az elektromos autózás magyarországi elterjesztése iránt, így 2020 májusa után is biztosítja az elektromos gépkocsik vásárlásának támogatását – árulta el a Portfolio-nak az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Az új támogatási koncepció részleteinek kidolgozása még folyamatban van, de azt már biztosra vehetjük,
Már nem kell sokat várnunk az új évszakra, ez pedig egyet jelent azzal, hogy az öltözködésünk is megváltozik. Az alábbi cipők közül érdemes lesz válogatni!
A portál szerint az innovációs és technológiai miniszter egy győri lakótelepen bérelt lakást ajánlott fel cserébe a Halászbástya közelében lévő műemlék lakásért, amiért havi 40-ezer forint bérleti díjat fizet az önkormányzatnak.
A mentősöket egy tízemeletes házba riasztották, ahol egy idős nő lett rosszul. Előbb a liftnél, majd a parkolóban kerültek összetűzésbe az egyik autó tulajdonosával.
A baktériumokat új módon megölő antibiotikum-csoportra bukkantak – a kanadai felfedezés ígéretes megoldást nyújthat a gyógyszer-rezisztencia elleni harcban.