2020. február 18. kedd

febr. 18
10:09
Dráma: stroke-ot kapott a legendás magyar énekes (ATV)
December eleje óta nem állt színpadra a Pokolgép, s mindez aggodalommal tölti el a rajongókat. A zenekar harmincesztendős történetében olyan ugyanis még nem fordult elő, hogy elmaradt volna a nagy évadzáró Metálkarácsony. Tavaly azonban ez is megesett, ugyanis a zenekar frontembere, Tóth Attila ugyanis sztrókot kapott, így kórházba került - adta hí
febr. 18
10:09
Szijjártó Péter: Magyarország harmadik éve tagja annak a 35 országot számláló elitklubnak (AQUA)
A magyar gazdaság versenyképességét világosan mutatja az a tény, hogy míg a 94. helyen áll lakosság szempontjából, addig a 34. legnagyobb exportteljesítményt tudja felmutatni – mondta a tárcavezető.
febr. 18
10:10
Több mint egy évtizede nem volt ilyen az OTP-nél (Portfolio)
Nagyon kilógott a szlovál leánybank az OTP Csoportból, talán az egyetlen olan pénzintézet volt, amit nem sikerült megerősíteni, és amelynek piaci részesedése olyan alacsony volt, hogy már nem volt értelme önmagában működtetni, ezért az OTP úgy döntött, hogy eladja. Utoljára több mint egy évtizede került sor nagyobb eszközeladásra az OTP-nél, akkor
febr. 18
10:12
Putyin kóstolgatja Norvégiát – fokozódó katonai feszültség (Privátbankár)
Moszkva a múlt héten küldte el kemény figyelmeztetéseket tartalmazó levelét a norvég külügyminisztériumnak. A Vardø szigetén fekvő amerikai állomás – amelyet együtt működtetnek a norvég hírszerzéssel – az orosz tengeralattjárókat figyeli, hogy egy esetleges konfliktusnak már a kezdetén hatástalanítani tudják ezeket. Káncz Csaba jegyzete.
febr. 18
10:12
Háború az oldalvonalnál: Klopp Simeone ellen (Infostart)
Ma este a labdarúgó Bajnokok Ligája tavaszi nyitányán a címvédő visszatér tavalyi diadala színhelyére. A Liverpool FC a 2019-es, Tottenham elleni döntő stadionjában, a Wanda Metropolitanóban játszik az Atlético ellen.
febr. 18
10:12
Több mint egy évtizede nem volt ilyen az OTP-nél (Portfolio)
Nagyon kilógott a szlovák leánybank az OTP Csoportból, talán az egyetlen olyan pénzintézet volt, amit nem sikerült megerősíteni, és amelynek piaci részesedése olyan alacsony volt, hogy már nem volt értelme önmagában működtetni, ezért az OTP úgy döntött, hogy eladja. Utoljára több mint egy évtizede került sor nagyobb eszközeladásra az OTP-nél, akkor
febr. 18
10:12
A Wavemaker Hungary nyerte a Sió-Eckes Kft. médiatenderét (Márkamonitor)
2020. január 1-jétől a Wavemaker Hungary felel a SIÓ-Eckes Kft. médiakommunikációjáért   A Wavemaker nyerte a gyümölcslé-gyártó vállalat márkáinak médiastratégia, médiatervezés és vásárlási feladataira kiírt meghívásos tenderét. A megbízás határozatlan időre szól. Habár a tendert még nyáron írták ki, az ügynökség az idei évtől vette át a feladatoka
febr. 18
10:12
Lecsengőben a koronavírus Kínában? (Bank360 blog)
A WHO szerint még korai lenne a járvány tartós csillapodását kiolvasni a számokból
febr. 18
10:14
A magyarok kétharmada rendelkezik már megtakarítással (Portfolio)
Már a magyar lakosság 66%-a rendelkezik valamilyen megtakarítással, ez 13 százalékponttal magasabb érték, mint a legutóbbi, 2017-es adat – derül ki a Budapest Alapkezelő friss felméréséből. A legnépszerűbb megtakarítási forma továbbra is a folyószámla és az állampapír.
febr. 18
10:15
Minden rekord megdőlt: az új autók harmadát hitelre vették a magyarok (Pénzcentrum)
Az új autók 40 százalékát hitelre vették meg a magyarok tavaly, derült ki a Magyar Lízingszövetség adataiból. A hétüléses autók esetében több mint 5 milliárd forintnyi lízingszerződést kötöttek a nagycsaládosok. Tízéves...
febr. 18
10:15
Hét óra utazás a senki földjén? Ilyen is volt a Budapest-Bamakón (Autónavigátor)
Bár a Budapest-Bamako mezőnye vasárnap befutott Sierra Leone fővárosában a célba, a nagy hajtás után is érkeznek még beszámolók.
febr. 18
10:18
Az autóipar lehet a koronavírus legnagyobb vesztese (Portfolio)
Az autógyártás szenvedheti meg leginkább az új típusú koronavírus okozta járványt az ipari ágazatok közül egy elemzés szerint, amelyről hétfőn számolt be a német sajtó.
febr. 18
10:18
Albert Ramos nem jutott be a nyolcaddöntőbe Rióban (Sport365)
Már az első fordulóban kikapott a spanyol játékos.
febr. 18
10:18
Megmutatjuk, Meghan és Harry jelenlegi luxusotthona hogy néz ki belülről (Joy)
Ha kíváncsi vagy, hogy néz ki Harry és Meghan jelenlegi otthona, érdemes megnézned a képeket!
febr. 18
10:21
Szijjártó: Magyarország harmadik éve tagja az elitklubnak (ATV)
Magyarország harmadik éve tagja annak a 35 országot számláló elitklubnak, amely éves szinten 100 milliárd eurót meghaladó exportra képes - jelentette ki Szijjártó Péter kedden Taskentben, az üzbég-magyar üzleti fórum megnyitóján.
febr. 18
10:24
Van, amiben megingathatatlanok a britek a Brexittel kapcsolatban (Piac és Profit)
A brit kormány főtárgyalója szerint London nem lesz hajlandó kompromisszumokra több alapvető fontosságú kérdésben az Európai Unióval márciusban kezdődő egyeztetéseken, amelyek célja a jövőbeni kétoldalú kapcsolatrendszer feltételeinek kialakítása.
febr. 18
10:24
Hiába minden, egyre öregszik a hazai autóállomány (Alternatív Energia)
Tavaly ugyan rekordot döntött az új autók eladása, a hazai állomány átlagéletkora mégis 14,2 évről 14,4-re nőtt.
febr. 18
10:24
Koronavírus: több mint egy hétig fertőzhet a készpénz (Portfolio)
Az új koronavírus akár a készpénzzel is terjedhet, ezért a kínai jegybank bejelentette: mélytisztítják és ha kell, megsemmisítik a feltehetően fertőzött bankjegyeket és érméket. Mint kínai kutatók 22 korábbi kutatást megvizsgálva megállapították: akár kilenc napig is életben maradhat a vírus a különböző felületeken.
febr. 18
10:24
Ii. Erzsébet királynő őrjöng, válik a brit királyi család álompárja (Femcafe)
Egy héten belül a második válást jelentik be.
febr. 18
10:24
Fokozott a veszélye a repce szárormányos imágó tojásrakásának! (Agrofórum)
Az elmúlt héten tovább folytatódott az átlagoshoz képest jóval magasabb, időnként tavaszias időjárás. A nappali hőmérsékletek jóval 10 Celsius fok felett jártak és éjszakánként sem fagyott. Csapadék csak szórványosan esett. A kellemes idő sokat lendített az őszi vetésű növények állapotán, különösen meglátszik ez az őszi árpán és a káposztarepcén. K
febr. 18
10:24
Elkészült és a kormány előtt van a magyar MI-stratégia (Bitport)
A jóváhagyást követően részleteiben is megismerhető lesz a Mesterséges Intelligencia Stratégia néven hivatkozott program, amely az MI felhasználásának technológiai, jogi vagy társadalmi vetületeivel is foglalkozik.
febr. 18
10:26
„Itt könnyen elcsattan egy-két pofon” – Nem megoldás az iskolarendészet (Alternatív Energia)
Büntető jellegű intézkedések helyett átfogó stratégiára, több szakemberre és megelőző programokra lenne szükség az iskolai agresszió visszaszorításában.
febr. 18
10:30
40 milliárdos kerettel folytatódik a napokban a Magyar Falu Program (Portfolio)
Egymás után két kormányhatározat is megjelent a legfrissebb Magyar Közlönyben, amelyek lényege, hogy február 20-ig ki kell dolgozni a Magyar Falu Programban idénre rendelkezésre álló 40 milliárdos keret pályázati felhívásait és folyamatosan meg kell azokat hirdetni, március 15-ig pedig ki kell írni a vidéki mellékúthálózat üzemezett felújításához k
febr. 18
10:30
„A családfő a személyük felett is rendelkezett” – így éltek a háztartási cselédek (SzMo)
Az előző századfordulón az úriasszonyok életének egyik legfontosabb kérdése a cselédmizéria volt: képtelenség rendes, tiszta, erkölcsös, szorgalmas cselédet találni. De vajon, hogy nézett ki ez a kérdés a cselédek oldaláról?
febr. 18
10:36
Megvan a következő BL-idény első résztvevője (Infostart)
A címvédő Liverpool első csapatként már biztosította helyét a labdarúgó Bajnokok Ligája 2020-21-es idényében.
febr. 18
10:36
Felemás hírek érkeztek a koronavírus-járványról: ez most a helyzet (Pénzcentrum)
Általánosan lecsengőben van az új típusú koronavírus-járvány Kínában a napi adatok alapján, de az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint még korai lenne a járvány tartós csillapodását kiolvasni a számokból. A kínai...
febr. 18
10:36
Már az Apple is érzi a koronavírust, esik az árfolyam (Portfolio)
Az Apple bejelentette, hogy nem tudja tartani a márciussal záruló negyedévben a korábban tett árbevételi várakozásait, amit az Apple a cég zárva tartó kínai üzleteinek visszaeső eladásaival, és a koronavírus járvánnyal összefüggő gyárleállásokkal indokolt.
febr. 18
10:36
Ritka pillanat: Félelmetes "szörnyet" fotóztak a Mars felszínén (Femcafe)
A Nasa régóta kísérletezett a felvétellel. Most összejött nekik!
febr. 18
10:36
Már le lehet bukni a bitcoinos pénzmosással (FinTechRadar)
Kezdetben jó ötletnek tűnhetett egy amerikai férfinak 300 millió dollárt átmosni bitcoinon, most viszont ülhet miatta.
febr. 18
10:36
Egy reflexológus megosztott egy párperces lábmasszázs-trükköt: ettől gyorsan álomba merülsz! (Spabook)
A Föld népességének egyharmada küzd álmatlansággal, ami hosszú távon komoly fizikai és mentális következményekkel is járhat. Az egészséged...
febr. 18
10:36
Harvardi professzor állítja, hogy Obama Soros kérésére vizsgáltatott ki valakit (Bank360 blog)
A birtokomban van a 302-es űrlap, amely dokumentálja ezt az esetet, a megfelelő időben nyilvánosságra fogom hozni - mondta Alan Dershowitz
febr. 18
10:38
Változások jönnek a MiFID 2-nél – Brüsszelben már folynak az egyeztetések (Portfolio)
Több fronton is enyhítene a MiFID 2-es irányelven az Európai Bizottság, többek között egyszerűbbé tennék az árupiaci derivatívákkal való kereskedést, mellyel elsősorban az euró alapú ügyletek számát pörgetnék fel – írja a Financial Times.
febr. 18
10:42
Orosz rendőrök kerültek a célkeresztbe (Kripto Akadémia)
Még sosem volt arra példa az orosz történelemben, hogy az ügyészség bocsánatot kért volna a jogtalanul meghurcoltaktól. Golunov esetében azonban rákényszerült, többek között össztársadalmi nyomásra.
febr. 18
10:42
A Telekom új székházában avatták újra Puskás Tivadar szobrát (Márkamonitor)
Találmánya, a Telefonhírmondó indulásának 127. évfordulója alkalmából avatták újra Puskás Tivadar mellszobrát a Telekom és a T-Systems új, Könyves Kálmán körúti székházában 2020. február 14-én.   A Trischler Ferenc szobrászművész által készített Puskás-portré eredetileg a Magyar Telekom Krisztina körúti székháza előtt állt, ahol 2006-ban avatták fe
febr. 18
10:42
2020 után is nehéz lesz, a változások folyamatban vannak (Agrofórum)
„Gazdálkodni és gazdálkodni is nehezebb lesz a jövőben” – hangzott el az Agrárközösség roadshowjának gyöngyösi állomásán február 7-én.
febr. 18
10:45
Novellisták versenye a magyar széppróza ünnepén (autopro)
A Magyar Írószövetség választmánya három éve kezdeményezte, hogy február 18-án rendezzék meg a magyar széppróza napját, amelyet először két évvel ezelőtt ünnepeltek meg.
febr. 18
10:48
Koronavírus: meghalt egy kórházigazgató (Infostart)
Kedden a CCTV kínai állami hírcsatorna azt jelentette, hogy belehalt a koronavírus okozta betegségbe az egyik vuhani kórház igazgatója.
febr. 18
10:48
Ön elhiszi? Ezt művelte a Kétfarkúak jelöltje a tv-ben (ATV)
2010 nyarán volt Mogács Dániel az Egyenes Beszéd vendége. A VII. kerület akkori polgármesterjelöltjét Kálmán Olga kérdezte a kampányígéreteiről. Ilyen volt az ingyen sör, az adócsökkentés, és a jó nő felfogó gát. Ha már homályba merült volna az interjú, Mogács Dániel tíz perces beszélgetését újra felelevenítheti:
febr. 18
10:48
Felmentették a szövetséget kritizáló röplabdaedzőt (Sport365)
Utódja a másodedző Németh Szabolcs lett.
febr. 18
10:48
Óriási lépés lehet a háromgyermekes anyák adómentessége (Magyar Hírlap)
A Fiatal Családosok Klubjának alapítója szerint már a négygyermekes anyák szja-mentességével a nők megbecsülését fejezte ki a kormány
febr. 18
10:51
A kormány családpolitikáját dicsérte a köztévén a fideszes alpolgármester (444.hu)
Akiről csak azt nem árulták el, hogy fideszes alpolgármester.
febr. 18
10:54
Az Apple-t is elérte a koronavírus (Piac és Profit)
Árbevétel-figyelmeztetést adott ki a vállalat.
febr. 18
10:54
Leekens: Rossi már kivitte az Eb-re a magyar válogatottat? (Promotions)
A belga szakembernek mindenre van egy frappáns válasza.
febr. 18
11:00
Az egyik húsféle drágult a legjobban - lista (Infostart)
A legmagasabb inflációjú termékek között túlsúlyban vannak az élelmiszerek. Egy év alatt 19 termék ára emelkedett 10 százaléknál nagyobb mértékben, ebből 14 élelmiszerfajta.
febr. 18
11:00
Az Apple ijesztett rá a piacokra (Privátbankár)
Miközben a hivatalos kínai adatok azt jelzik, hogy a koronavírus járvány túl van a csúcson, egyre több esetben szembesülhetünk azzal, hogy komoly gazdasági következményei vannak a betegségnek. Hétfőn este jelentette be például az Apple, hogy a koronavírus miatt nem fogja tudni tartani az első negyedéves terveit.
febr. 18
11:00
Sztrájk bénítja meg Görögországot (Portfolio)
Beszüntették kedden a közalkalmazottak a munkát Görögországban a tervezett újabb nyugdíjreform elleni tiltakozásul, valamint leállt a főváros tömegközlekedése, és sztrájkba léptek a tengerészek is.
febr. 18
11:03
Kobéra emlékeztek a United Centerben (Azenpenzem)
Vasárnapról hétfőre virradó éjjel a chicagói United Centerben igazi kosármeccset vívtak, nem afféle steril, védekezés nélküli játszadozást, amivé az utóbbi években silányult ez az egykor szebb napokat látott gála.
febr. 18
11:06
Átlagban 3 milliót lízingből fizetnek a hétüléses autókat vevők (Privátbankár)
Ami a 2,5 millió forintos nagycsaládosi támogatással együtt azt jelenti, hogy átlagban 5,5 millióba kerülő személygépkocsit vásárolhatott az a mintegy 1800 família, amely kérelmét 2019 végéig kedvezően bírálták el a lízingcégek. Ennyiből zömében Daciákhoz, esetleg alacsonyabb kategóriájú Opelekhez, Citroenekhez lehet hozzájutni.
febr. 18
11:06
Fizetési nehézségeid vannak a cégednél? Akkor adunk pár jótanácsot (ProfitLine)
Gyakran előfordul, hogy nem úgy megy az üzlet, ahogy szeretnénk, ennek a súlyosabb formája, ha veszteséges a működés, esetleg már fizetési nehézség is felmerül a cégnél. Ilyenkor több út áll előttünk, lehet lyukakat tömködni és a túlélésre játszani, illetve szembenézni a problémával és megoldást keresni.
febr. 18
11:06
Forradalmi újításról tárgyal a Tesla (Portfolio)
Nagy költségcsökkentést hajthat végre a Tesla a kínai Gigafactoryban a Reuters forrásai szerint, akik arról számoltak be, hogy a Tesla és a kínai akkumulátorgyártó CATL tárgyalásai előrehaladott stádiumban vannak. Ha a kollaboráció létrejön, akkor a Teslának lehetősége nyílik, hogy kobalt-mentes akkumulátorokat használjon a Kínában gyártott járműve

Keresés