Későn lépett Kína a koronavírus megjelenésekor, ami hasonlóvá teszi ahhoz, ahogy a Szovjetunió annak idején a csernobili katasztrófára reagált – vélik a Raymond James elemzői. Hozzáteszik, hogy a jelenleginél súlyosabb gazdasági és piaci hatásokat várnak.
Bizonyítható, hogy Barack Obama 2016-ban Soros György kérésére rendelt el vizsgálatot egy meg nem nevezett személy ellen az Fbi-nál – idézte a Fox televízió Alan Dershowitz amerikai sztárügyvédet.
Egy isztambuli bíróság a 2013-as Gezi parki tüntetések finanszírozásával és koordinálásával kapcsolatos perben bizonyíték hiányában minden vádpontban felmentette, pár órára rá egy, a 2016-os törökországi katonai puccskísérlettel kapcsolatos nyomozás miatt adtak ki ellene elfogatóparancsot.
A szavazatok 50,64 százalékával Asraf Gáni hivatalban lévő államfő nyerte a tavaly szeptemberi elnökválasztást Afganisztánban – jelentette be az ázsiai ország független választási bizottsága a végeredményt kedden.
A baglyok táborát erősíted a pacsirtáké helyett? Akkor sajnos van egy rossz hírünk: a szervezetünk bizony koránkelésre lett kitalálva – még, ha sokszor máshogy is érezzük. Mutatjuk, miért érdemes korán kelni.
Washington venezuelai olaj szállítása és forgalmazása miatt szankciókat hozott az orosz Rosznyefty olajtársaság svájci leányvállalata ellen - jelentette ki kedden tartott sajtókonferenciáján Elliott Abrams, az amerikai külügyminisztérium venezuelai különmegbízottja.
Magyarország harmadik éve tagja annak a 35 országot számláló elitklubnak, amely éves szinten 100 milliárd eurót meghaladó exportra képes - jelentette ki Szijjártó Péter kedden Taskentben, az üzbég-magyar üzleti fórum megnyitóján. Külpolitikánkban...
Kínai akkumulátorgyártóval tárgyal a Tesla, ha pedig sikerül megállapodniuk, az első amerikai autógyártó cég lehet, amely egy új technológiát alkalmazva jelentős költségcsökkentést hajthat végre.
Felmentették a munkavégzés alól a Berlini Állami Balettiskola két vezetőjét arra az időre, amíg kivizsgálják a tanítványokkal való esetleges rossz bánásmód vádjait.
A Ryanair légitársaság elnézést kér az érintett utasoktól amiatt, hogy a Budapestről a Kanári-szigetekre tartó járata kedden üzemanyag-feltöltési okokból hat órán át vesztegelt a Liszt Ferenc-repülőtéren.
Esett kedden a Dow és az S&P 500 index, az Apple bejelentése ugyanis ráirányította a figyelmet arra, hogy a koronavírusnak lesznek hatásai a vállalati profitokra és a globális gazdaságra. A Nasdaq viszont a nap végére pluszba lendült, ezzel új csúcsot állított fel.
A New York-i rendőrség korábbi, adócsalásért és a hatóság félrevezetéséért elítélt főnöke, aki üzleti partnere volt Trump személyes ügyvédjének, a Twitteren mondott köszönetet az elnöknek.
A legtöbb, uniós értékesítésben érintett vállalkozás életében kiemelt adókockázat az áfa, hiszen a magyar áfakulcs kiemelkedően magas, az áfa rendszere pedig rendkívül bonyolult. Nem mindegy, hogy az értékesített terméknek ki a vevője, az milyen adószámra kéri a számlát, hová kéri a kiszállítást, a kiszámlázott termék egyszerű értékesítéssel vagy l