Megint rossz a hangulat a világ tőzsdéin, a vírusjárvány vélhetően nagyobb károkat okoz a termelésben, gazdaságban, mint ahogy arra korábban számítottak. A BUX viszont emelkedni tudott, egyik fontosabb részvényünk sem esett. A forint is stabil. A Tesla megint megindult, pedig a berlini gyárral bajok vannak.
Több száz kutyatetemmel teli, horror erdőt találtak állatvédők, Hajdúsámson mellett. A kihalt területen hatalmas gödrökből bomló állat tetemek és csontok kerültek elő. Az erdőben mindenfelé elásott zsákok látszottak ki a földből. Az állatvédőket a Debrecíner hírportál egyik újságírójának oknyomozása vezette a helyszínre.
Sokak a kapára és kezdetleges földművelésre asszociálnak, ha a mezőgazdaság kerül szóba, pedig a fejlődés azon a területen is hasonlóan vehemens, mint az autóiparban.
Befejezte összefüggő vallomástételét Gyárfás Tamás médiavállalkozó, sportvezető – a Fenyő-gyilkosság elsőrendű vádlottja – a büntetőper harmadik tárgyalásán, a Fővárosi Törvényszéken, kedden.
Tesla helyett elektromos Porsche Taycant vásárolt a világ második leggazdagabb embere, Bill Gates. A hírt követően Elon Musk nem túl hízelgően nyilatkozott a Microsoft alapítójáról.
Nem hitelesítette a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület elnöke által benyújtott népszavazási kérdéseket keddi ülésén.
A bírálók szerint azért, hogy egy több mint 2000 fős nyomornegyedet eltakarjanak Gudzsarát államban, ahol Narendra Modi elnök korábban 12 évig főminiszter volt.
A koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs folyamatosan figyelemmel kíséri a fertőzésre vonatkozó ellenőrzött egészségügyi és járványügyi adatokat. Úgy értékeltek: beavatkozásra nincs szükség - közölte a Belügyminisztérium.
Híradónk információi szerint az oroszbarát lázadók az ukrán hadsereg egy előretolt állását rohamozták meg, és egy időre el is foglalták, de az ukrán tüzérség visszaverte őket. Több katona, illetve lázadó is életét vesztette.
A legtöbb, uniós értékesítésben érintett vállalkozás életében kiemelt adókockázat az áfa, hiszen a magyar áfakulcs kiemelkedően magas, az áfa rendszere pedig rendkívül bonyolult. Nem mindegy, hogy az értékesített terméknek ki...
Elsősorban a kedvezőtlen időjárás és a megelőző év kiugró terméseredményei miatt csökkent jelentősen, mintegy 683 ezer tonnára tavaly a Magyarországon termesztett gyümölcs mennyisége a megelőző évi 1,158 millió tonnáról, legnagyobb mértékben az almatermés esett vissza - mondta Apáti Ferenc, a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és
Csak a legszemfülesebbek szúrhatták ki, hogy Sebastian Kurz megbeszélést folytatott a magyar származású milliárdossal és a fiával. Az osztrák kancellár és a sajtó mélyen hallgat erről.
Trump leszűrte szenátusi felmentése tanulságait: úgy érzi, mostantól az eddigieknél is sokkal többet engedhet meg magának. Demonstratív kirúgások után nagyon úgy tűnik, hogy az igazságszolgáltatás munkájába is elkezdett beleszólni.
Téglafalat építettek sebtében az indiai Gudzsarát államban Donald Trump amerikai elnök látogatása előtt, az építkezés bírálói szerint a cél egy több mint 2000 ember lakta nyomornegyed eltakarása volt.
Viszont amíg az EU-ban átlagosan az emberek 69 százaléka gondolja úgy, hogy az országnak segítenie kellene a menekülteket, náluk ez az arány csak 48 százalék.
Héttonnányi egészségügyi felszerelést küld Kínába Prága, hogy segítse a koronavírus elleni küzdelmet. Az adományokból összeállított csomagot a hadsereg repülőgépén szállítják egyenesen Vuhanba, ahonnan a járvány elterjedt. A szlovákok már két héttel ezelőtt léptek.