Bár ma piaci kereskedési időben közzétette tavalyi negyedik negyedéves és egész éves számait a Magyar Telekom, azzal együtt, hogy osztalékjavaslat is érkezett, a tavalyi számok szinte teljesen érdektelenek lettek, a Telekom menedzsmentje ugyanis a korábban megcélzotthoz képest alaposan visszavágta az osztalékot.
Müller Cecília országos tisztifőorvos elmondta: az MS Westerdam óceánjáró hajóról szombaton hazatért két magyar állampolgár hétfő este óta karanténban van, mindketten tünetmentesek, egy harmadik magyar, aki a személyzet tagja volt, és akivel korábban nem sikerült közvetlenül felvenni a kapcsolatot, kedden karanténba kerül.
Környezetbarát technológiákat vár el a kormány a nagy cégektől a nyolcpontos klímavédelmi programja részeként, ezzel párhuzamosan a kis- és középvállalkozások lehetnek a kedvezményezettjei az intézkedéseknek.
Memorandumot juttatott el Orbán Viktor miniszterelnök a néppárti vezetőknek az Európai Néppárt (EPP) stratégiai irányvonalának módosítása érdekében, amihez a pártcsalád küldetéséről szóló belső vitát tart szükségesnek.
Bár a bitcoin a várakozásokkal ellentétben eddig nem söpörte el a világ pénzügyi rendszereit, a kriptodeviza lelkét adó blockchain-technológia felkeltette számtalan pénzügyi intézmény érdeklődését, így a biztosítókét is. 2017-ben korai adapterként jelent meg a francia AXA biztosító fizzy nevű repülőjárat-késés biztosításával, az egyszerű és ígérete
Éppen ott megfizethetetlen a lakhatás, ahol munkahelyek nyílnak, óriási igény van az olyan kezdeményezésekre, mint a nyírbátori önkormányzati lakás-program.
Az elmúlt héten tovább folytatódott az átlagoshoz képest jóval magasabb, időnként tavaszias időjárás. A nappali hőmérsékletek jóval 10 Celsius fok felett jártak és éjszakánként sem fagyott. Csapadék csak szórványosan esett. A kellemes idő sokat lendített az őszi vetésű növények állapotán, különösen meglátszik ez az őszi árpán és a káposztarepcén. K
A közös álláspont szerint a tervezett intézkedések az unión kívüli fuvarozók számára biztosítanak versenyelőnyt, ráadásul több ponton ellentétesek az európai klímavédelmi törekvésekkel – írták.
114 magyar alkotás versenyez, de emellett egy sor másik remek magyar film is a mozikba kerül. A televíziós forgalmazású filmek ingyenesen, a mozifilmek pedig kedvezményes 500 Ft-os áron tekinthetők majd meg.
A Magyar Telekom Nyrt. igazgatósága a 2019-es üzleti év után részvényenként 20 forint osztalék fizetését javasolja a közgyűlésnek - közölte a cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
A felmelegedés miatt Kanada és Kalifornia partjain is túlszaporodott, és ezzel a helyi ökoszisztémát felborító zöld tarisznyarák (Carcinus maenas) kitinpáncélja kiváló alapanyaga lehet a jövő műanyagot helyettesítő eszközeinek. Ebből készülhetnek például a poharak, a tányérok, és az evőeszközök, amik ráadásul - használat után - tökéletesen le is bo
Az Európai Bizottság több tagja is elégtelennek nevezte a Facebook javaslatait és vállalásait az internetes szolgáltató szabályozására, ezúttal már világossá téve, hogy az EU nem kíván egyes vállalatok igényeihez alkalmazkodni.
HIV-vírus elleni gyógyszereket, maláriaellenes szert, őssejtkezelést és a hagyományos kínai gyógyászat szereit is tesztelik kínai kutatók több mint 80 klinikai próbában az új koronavírus gyógymódjának megállapítására - olvasható a Nature című tudományos folyóirat honlapján.
A JCDecaux anyavállalat tulajdonosi határozata értelmében Samu Tímea vezérigazgató 2020. február 18-tól egyszemélyben látja el a JCDecaux Hungary vezetését, Izsák Miklós pedig kereskedelmi és marketingigazgatói pozíciót tölt be – adta hírül az outdoor cég közleménye. “Tímea társ-vezérigazgatóként, Miklós kereskedelmi igazgatóként több mint 10 éve d
Az MS Westerdam hajón három magyar tartózkodott, ketten már hétfőn este karanténba kerültek, egy harmadik ember viszont a magyar külügy tudta nélkül tért haza.
A kormány szeretné, ha a magyar fiatalok a jövő nyertesei lennének, és ehhez jó út a szakképzés választása – jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára. Schanda Tamás azzal összefüggésben beszélt erről, hogy szerdán még lehet jelentkezni a középfokú oktatási intézményekbe.
Nem kímélte a múlt heti viharos időjárás a hazai kertészeteket. A szél elsősorban a fóliasátrakban okozott károkat, de volt, ahol már a kiültetett növények is veszélybe kerültek.
A felmelegedés miatt Kanada és Kalifornia partjain is túlszaporodott, és ezzel a helyi ökoszisztémát felborító zöld tarisznyarák (Carcinus maenas) kitinpáncélja kiváló alapanyaga lehet a jövő műanyagot helyettesítő eszközeinek. Ebből készülhetnek például a poharak, a tányérok, és az evőeszközök, amik ráadásul - használat után - tökéletesen le is bo
Öt év alatt 50 milliárdot kap egészségügyi fejlesztésre a főváros. Azok a kerületek részesülnek előnyben, amelyekben az utóbbi időszakban kevesebb volt az egészségügyi fejlesztés, illetve ahol az egészségügyi létesítmények sok embert szolgálnak ki.
Az, hogy ki mennyire elégedett az életével, viszonylag szubjktív adat, azonban sok azonos nemzethez tartozó ember véleménye már érdekes lehet: az egész ország hangulatáról árulkodik, és fontos kiindulási pont lehet a kutatóknak. Most...
Továbbra is zavartalanul zajlik a tankötelezettség alóli felmentési kérelmek elbírálása, és a sajtóban megjelent híresztelésekkel ellentétben minden szülő megismerheti a saját gyermekéről készült szakértői véleményt - közölte az Oktatási Hivatal (OH).
Sokak a kapára és kezdetleges földművelésre asszociálnak, ha a mezőgazdaság kerül szóba, pedig a fejlődés azon a területen is hasonlóan vehemens, mint az autóiparban.