Böröcz László: A jó ízlést és az igazságérzetet egyaránt sérti, hogy van, akinek évtizedeket kell dolgoznia egy akkora összegért, amekkorát egyes bűnözők kiperelnek a magyar államtól
A Disney az utóbbi években megvalósítja azt a mozivásznon, ami a videojátékos berkekben régóta trendnek számít: régi kedvenceket porol le, hogy új köntösben újra eladja őket. Ezesetben arról van szó, ...
Az átlagos pénzügyi ismeretekkel rendelkező fogyasztóknak kockázatos kriptovalutákba (például Bitcoin) fektetni, ugyanis árfolyamuk kiszámíthatatlan, akár bűncselekmények elkövetésére is felhasználhatják ezeket, és a kriptovalutákhoz kötődő kereskedelmi ügyleteket a Magyar Nemzeti Bank (MNB) sem felügyeli - hívta fel a figyelmet a jegybank a közlem
Esze ágában sincs a polgármesternek megkérdezni a ferencvárosiakat a vendéglátóhelyek nyitvatartásáról, azt mondta: az érintett helyeken már csak turisták laknak
A stressz mindennapjaink szerves része, így sokaknak már szinte állandó állapot az idegesség és a rossz közérzet. Természetesen a nehéz helyzetek kikerülhetetlenek az életben, ám ha minden nap feszültségben telik, azt nem feltétlenül mentális betegség okozza. Dr. Békési Gábor PhD, pajzsmirigy-specialista egy vérvételt javasol ilyen esetekben.
Nemcsak magánéletében, hanem színpadokon is megéli a szerelmet Korda György (81), aki 63 éve lépett először közönség elé, és azóta sok érzelmes szerzeményt tett örökzöld slágerré.
A KÖKI Terminál a közelmúltban került új tulajdonoshoz, és híradásokból az is kiderült, hogy a tervek szerint teljesen megújul majd a gigantikus bevásárlóközpont. A KÖKI a küszöbön álló relaunch-hoz új ügynökséget is választott: az Insomniával az év elején kezdték meg közös munkájukat. “A KÖKI Terminál életében hamarosan egy új fejezet kezdődik a
Lángvörös haj, apró termet és egészen elképesztő karakter. Utóbbiért imádták a nők, valósággal rajongtak a férfiszépségnek a legjobb szándékkal sem mondható Jászai Mari-díjas, érdemes művészért, Kabos Lászlóért (†80), a 16 éve elhunyt apró színészóriásért. Nemcsak szerepeiben volt legendás, de a szerelemben is. Kolléganőjével, Urbán Erikával élt ha
Karlie Kloss, a világ egyik legkeresettebb szupermodellje elárulta, hogyan tartja formában a testét. Ha szeretnéd, hogy leolvadjanak rólad gyorsan a felesleges kilók, érdemes bevetned a topmodell trükkjeit.
Az elmúlt tíz év hatalmas változásokat hozott a mobiliparban. Röviden összefoglalva: az okostelefon és a mobilinternet mindennapjaink részévé vált. A mobilnetes csúcssebesség eléréshez nem elegendő a gyors mobilhálózat, kell hozzá megfelelő 4G-képes SIM kártya és 4G-s telefon, valamint mobilnet-elérést tartalmazó adatcsomag. Az évtized elején 2G és
Kőkemény párharc alakulhat ki a Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása) és a Sonic, a sündisznó között a következő hetekben. Míg előbbi már egy hete szerepel a mozi...
Neked is leesett az állad a boltban, amikor láttad, hogy egy darab kígyóuborka 550 forint vagy egy kiló paradicsom 800 forint? Ezzel nem vagy egyedül, a KSH adatai szerint az uborka ára három hónap alatt 62%-kal emelkedett, míg a paradicsom 56%-kal lett drágább. Ennek részben szezonális okai vannak, hiszen ilyenkor nem terem magyar zöldség, most ez
Nyolcvanéves is elmúlt, mégis kellően aktív életét él a Kossuth-díjas színésznő. Mesélt a Kossuth-díjáról, a Janka néni szerepről, és Hofi Gézával való megismerkedéséről is. A Heti Napló stábja egy napot töltött Pásztor Erzsivel.
Péntek este bemutatta 2020-as Forma-1-es versenyautóját az AlphaTauri csapata. A korábban Toro Rosso néven szereplő istálló egy divatbemutatóval egybekötött prezentáción rántotta le a leplet AT01-es kódjelű modelljéről. Az eseményen az F1VILÁG.HU stábja is ott volt, mutatjuk a legjobb fotókat!
Csaknem ötmilliárd forint az ötöslottó fődíja; jelentősen nőtt a játékosok száma is, több mint ötmillió szelvényt vettek - mondta Bánhegyi Zsófia, a Szerencsejáték Zrt. marketing és kommunikációs igazgatója péntek reggel az M1 aktuális csatornán.
Elképesztően magas a teljes Liget Projektet támogatók aránya – a legfrissebb felmérés szerint. Az emberek 80 százaléka szeretné, ha az eredeti tervek szerint épülne meg a Magyar Innováció Háza, az Új Nemzeti Galéria és a Városligeti Színház. A magyarok 75 százaléka szerint ez nem csak budapesti ügy, mint ahogy Karácsony Gergely hiszi.
Wichmann Tamás mintegy húsz évig segítette a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatot. Amikor Puskás Öcsi, Hidegkuti Nándor, Buzánszky Jenő, Grosics Gyula és Szepesi György megalakították az NGYSZ Sport Bizottságát, Tamás azonnal jelentkezett, hogy ő is részt akar venni a munkában. Az egyik legszorgalmasabb és leglelkesebb önkéntesünk volt, nem tudtunk
„Míg a monetáris unió elmélyítésére folyamatosak az erőfeszítések, a csatlakozási kritériumok felülvizsgálatával kapcsolatos tervről nem hallottam” – így reagált az Európai Bizottság magyarországi képviseletvezetője a Figyelőnek adott interjúban arra a kérdésre, hogy újratervezik-e a közös valuta bevezetésének feltételrendszerét, mint ahogy azt Mat
Teljes erőbedobással kampányolnak a demokrata elnökjelölt aspiránsok a nevadai előválasztás előtt. Elemzők szerint a következő jelölőgyűlés nagy fordulatokat hozhat, mert az előző két államtól eltérően, Nevada lakossági összetétele jobban reprezentálja a demokrata választókat. A közvélemény-kutatások Bernie Sanders és Joe Biden szoros küzdelmére sz
Az előírások betartása ahhoz is hozzájárult, hogy nőjön az állam vagyona, amely 2010-hez képest napjainkra 52 százalékkal, hatezermilliárd forinttal nőtt.
Magyar kisvállalkozások reklámköltéseivel tartották életben a korrupciós ügyek miatt elítélt, ám a börtön elől Magyarországra menekülő volt észak-macedón miniszterelnök, Nikola Gruevszki és pártja propagandasajtóját. A Balkaninsight nevű lap szerint az észak-macedón miniszterelnök 2017-es bukása után az új kormány leállította a Gruevszki-párti sajt
Billy Wilder utolsó előtti rendezése és egyben utolsó drámája volt a Fedora, ami gyakorlatilag az 1950-es Alkony sugárút 70-es évekbe való átültetésével és aktualizálásával volt egyenlő. __GA__Érdeke...
Bejegyezte a Fővárosi Törvényszék az Est Media Nyrt. tőkeeemelését – jelentették be a társaság. A Fővárosi Törvényszék február 10-án arról tájékoztatta az Est Media Nyrt.-t, hogy bejegyezték a társaság decemberben elhatározott alaptőke-emelését. A tőzsdei cég részvényeinek száma a bejegyzést követően 125 millió darabbal, 258 millió darabról 383 mil
Hazai és uniós támogatással összesen 8,1 milliárd forintot fordítottak az árvízvédelmi biztonság növelésére a Felső-Tiszán egy most befejeződött vízügyi program segítségével - közölte a projekt kommunikációjáért felelős társaság.
Hirtelen forinterősödés kezdődött a jegybank csütörtöki nyilatkozata után, ami tegnap is kitartott. Bő 24 óra alatt így közel két százalékot erősödött a hazai valuta az euróhoz képest.
A Startup Campus powered by Hepa üzletfejlesztési program keretében összesen négy magyar startup vett részt Észak-Rajna-Vesztfália legnagyobb startup rendezvényén. A januári előválogatót követően a YourAnastomosis mellett a HubScience is bejutott a legjobb 16 cég közé, aminek köszönhetően a big data szegmensben is érdekelt bőrápolási multi, a Beier
Majdnem megtriplázták az eddigi ösztöndíjakat az egyik rendészeti középiskolában, és egyéb juttatásokkal is igyekeznek odacsábítani a diákokat: ingyen van a szállás az étkezés és még utazási hozzájárulást is kapnak a diákok....
Magyar kisvállalkozások reklámköltéseivel tartották életben a korrupciós ügyek miatt elítélt, ám a börtön elől Magyarországra menekülő volt észak-macedón miniszterelnök, Nikola Gruevszki és pártja propagandasajtóját. A Balkaninsight nevű lap szerint az észak-macedón miniszterelnök 2017-es bukása után az új kormány leállította a Gruevszki-párti sajt
Ismét meglepte az elemzőket a magyar gazdaság teljesítménye, mert a várakozásoknál is nagyobb növekedést mutatnak a Központi Statisztikai Hivatal számai.