A frakcióvezető csütörtökön majdnem kimondta, hogy „családon belüli erőszak”, aztán „dörzsölt ügyvédek és a Soros-hálózat tagjainak” nevezte a TASZ és a Helsinki Bizottság jogvédőit. Harrach arról beszélt: a KDNP az Európai Néppárt tagja marad, amíg nem történik a pártcsaládban olyan irányváltás, amely már vállalhatatlan.
Jogszerűen tartózkodtak az MTVA székházában az ellenzéki képviselők 2018 decemberében. A mai, másodfokú ítélet azt is kimondja, hogy a politikusok nem zavarták a televízió rendeltetésszerű működését. Az ügyben több eljárás is zajlik. Az MTVA egyelőre nem reagált a mai ítéletre.
A berlini Finovate Europe 2020 nevű fintech cégeknek rendezett versenyen két magyar cég, a Dorsum és a Wup is "Best of show" díjat nyert el ma este, ráadásul mind a két cég már zsinórban második alkalommal szerzett díjat.
A pénzügyi problémákkal egyedül is nehéz szembenézni, de még nagyobb gond, hogy a családi életet is befolyásolják. Sok párkapcsolatban feszültségeket okoznak a pénzügyek, a válaszok alapján különösen a nők aggódnak a megélhetés...
Míg a Mandiner a Corvinus Egyetem kancellárjával közöl interjút, addig a Figyelő az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetőjével. A HVG Angela Merkelt és a német CDU-t veszi górcső alá.
A filmügyi biztos az InfoRádió Aréna című műsorában az év második felére tette ezt. Káel Csaba szerint az online csatorna kínálatának alapját a Nemzeti Filmintézet archívuma adja majd, ami folyamatosan bővülhet az új alkotásokkal. Elhangzott az is: a külföldi filmes bérmunkák amellett, hogy jelentős bevételt jelentenek a gazdaságnak, az ország és a
Ezek oka, hogy a bezárt nukleáris blokkok termelését megnövelt kapacitású, támogatott, megújuló energiaforrásokkal, újranyitott szénerőművekkel és francia nukleáris erőművekből importált villamosenergiával pótolták.
A depresszió egy kezelést igénylő lelki betegség, nem pedig egyszerű levertség vagy rosszkedv, és még csak nem is a depresszióban szenvedő személyiségéhez...
A világ egy része súlyos fenyegetésnek tartja az „iszlám atomot”, mások ezt pont olyan kockázatnak tekintik, mint az észak-koreai robbanófejeket. Két dolog alapvetően közös bennük: az egyik az, hogy az atomfegyver birtoklása a rezsimek túlélésének erős záloga- nukleáris erő birtokában a külső környezet politikai befolyásoló erejét jelentősen csökke
Az inflációs cél iránti elkötelezettségét hangsúlyozva tett kísérletet a jegybank, hogy megállítsa a történelmi mélypontra süllyedt forint további gyengülését. De mit ígért pontosan Nagy Márton alelnök, és elég lesz-e arra, hogy szándékai szerint alakuljanak a monetáris kondíciók?
Látogatási tilalmat rendeltek el a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórházban szombattól – tudatta a Veszprém Megyei Kormányhivatal az MTI-vel csütörtöki közleményében.
A szerdán két helyszínen levélbombával elkövetett támadást követően csütörtökön ismét levélbomba robbant Amszterdamban. A küldemény a holland ING Bank egyik fiókirodájában lépett működésbe - közölte rendőrségi forrásokra hivatkozva a helyi média.
A tőzsdék hangulata nem túl jó ma a legújabb vírusstatisztikák miatt, de legalább korlátok között van az esés. A vállalati eredmények között is akadt gyöngyszem. Itthon az OTP tartotta meg a BUX indexet, a forint pedig támaszra talált az MNB egyik vezetőjénél. A Tesla tőkét emel, vizsgálat folyik ellene és mindenki róla beszél.
A görög szigetek lakói tüntettek Athénban, ugyanis egyre mélyül a bevándorlási válság. A kormány tervei szerint átvinnék a külföldieket a szárazföldre, a szigeteken pedig zárt befogadó központokat létesítenének. Közben Olaszországban sokan értetlenül fogadták, hogy a szenátus tegnap megvonta a bevándorlás-ellenes Liga vezetője, Matteo Salvini mente
Londoni pénzügyi elemzők szerint a brit pénzügyminisztérium élén történt váratlan csütörtöki személycsere azt valószínűsíti, hogy a következő néhány évben markánsabb szerephez jut a költségvetési politika a brit gazdaság élénkítésében.
Újabb egyetemi összefogásnak köszönhető jelentős siker, hogy a kutatók feltárták a szén-dioxid-konverzió mögött rejlő mechanizmust. Az alapvetően káros molekulából így hasznos anyagokat gyárthatunk.
A vizsgálatok végéig felfüggesztették a praxisát a gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsított altatóorvosnak, akinek a beavatkozása nyomán életét vesztette egy 4 éves és 8 hónapos kisfiú.
Minden eddiginél többen nézhetik majd élőben a Tour de Hongrie kerékpáros körversenyt, amelyre ezúttal 8 World Tour-csapat érkezik majd, és lesz köztük, aki meglepetéssel.