Parasport. Az ötödik paralimpiájára készül Oksana Masters, akit egy jólelkű amerikai tanárnő mentett ki egy ukrán árvaházból, miután két évig harcolt érte a bürokráciával
Tárgyalást kezdeményez az ózdi ABB-gyár idei tervezett bezárásával kialakuló helyzet rendezéséről az innovációs és technológiai miniszter a helyi vezetőkkel annak érdekében, hogy a társaság munkavállalói mielőbb új állást találjanak - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kedden az MTI-vel.
A napok hosszabbodásával és a hőmérséklet emelkedésével az őszi kalászosokon és az őszi káposztarepcén már jól megfigyelhető, miként vészelték át a telet.
Több mint 35 ezer fénykép és rajz számítógépes rögzítését végezték el a Néprajzi Múzeum képdigitalizációs programjában. Lezárult a nitrocellulóz alapú negatívok másfél évtizede folyó szkennelése és befotózása, digitális másolat készült az üvegnegatív-állomány bizonyos egységeiről, valamint a rajzgyűjtemény ceruzarajzait, akvarelljeit, hímzésmintáka
A németek csaknem fele úgy gondolja, hogy a jobboldali AfD tíz éven belül részt vehet egy tartomány vagy akár az ország vezetésében – derül ki egy közvélemény-kutatásból
Ismét teszteket végez 280 termék esetében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) annak érdekében, hogy kiderítse: silányabb minőségű termékeket készítenek-e a magyar piacra a nyugat-európai élelmiszergyártók. Osztrák, német és magyar termékeket hasonlítanak össze.
Rétvári: Az ellenzék szívesebben venné, ha a „modernség” egy nyugat-európai fővárosából átküldenék e-mailen, mit kell oktatni, akkor nem kellene gondolkodni semmin
Az agyi áttétek gyakori előfordulása miatt a melanomás betegek nagy részénél rutin vizsgálatként kell javasolni az agy területét is magába foglaló PET-CT, koponya-MR vagy CT-vizsgálatot.
Akár a világ lakosságának 60 százaléka is megfertőződhet az új koronavírussal, és milliók halhatnak meg, ha nem sikerül megállítani a járványt. Erre figyelmeztetett egy neves hongkongi tudós. Közben Hupej kínai tartományban, ahonnan a járvány kiindult, több vezetőt leváltottak, mert rosszul kezelték a helyzetet, illetve volt, aki az adományokat lop
A Human Telex Advertising & Event bővülő account osztályán a digitális és account directori tapasztalattal bíró Balogh Renáta vette át az irányítást. Az elmúlt években a Human Telex Advertising & Event mintegy háromszorosára növelte forgalmát, és ezzel párhuzamosan csapata is hasonló ütemben bővült. „Ügyfélkapcsolati osztályunk is már megközelítő
Láthattuk már színpadon számtalan szerepben, jó néhány koncertet töltött meg az elmúlt évek alatt, sőt, kiderült, hogy zsűritagként is szuperül működik. Most azonban nagyobb fába vágta a fejszéjét.
Február 16-ig tehetik próbára pénzügyi tudásukat a 14-24 éves fiatalok a nagy diák pénzügyes teszten - mondta Balogh László, a program megvalósulását támogató Pénzügyminisztérium (PM) pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.
Az előrejelzéseknek megfelelően tegnap rendesen fújta a havat Sabine/Ciara, így a saalbachi világkupa verseny lesikló edzését törölni is kellett. Remélhetőleg az orkán ereje mától gyengül és a további edzést és versenyeket már meg tudják rendezni.
Az azonnali fizetés az év minden napján elérhető lesz nem csak a munkanapokon, hanem folyamatosan, a rendszer március 2-i bevezetésétől — mondta az Erste Bank központi operációjának vezetője. Schreiber Réka elmondta: az azonnali fizetés márciusi bevezetésével a jelenlegi maximum négy óra helyett országon belül öt másodpercen belül jóváírják az átut
Irak fővárosában és környékén kedd reggel fehér tájra ébredtek a helyiek, amely a kisebbekkel valószínűleg most fordult elő először életükben. Ritka látvány a havazás errefelé: az elmúlt száz évben eddig kétszer havazott, a tegnapival együtt.
Egyre nagyobb teret hódítanak az online személyi kölcsönök. Átlagosan az mondható el, hogy a hiteligénylések 20-30 százaléka történik online csatornákon, némelyek pedig már teljesen online zajlanak. Ennek ellenére még mindig vannak...
Közös úton jár Németország és Magyarország, gazdaságuk nagyon szorosan összekapcsolódott - mondta Angela Merkel német kancellár hétfőn Berlinben, az Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott megbeszélése előtt -jelenti az MTI.
Puliszka nélkül Erdélyben elképzelhetetlen az élet. Nincs olyan háztartás, ahol ne készítenék rendszeresen a tápláló és laktató ősi eledelt. Azt tudjuk, hogy mennyire finom és sokoldalúan elkészíthető, de nézzük, milyen hatással van a szervezetünkre.
Február első hetében a gabonapiaci jegyzések elsőként még kedvezőbb képet mutattak, de a hét végére kifulladt a lendület és összességében inkább negatív volt a hangulat.
Sosem voltak annyira elégedetlenek az emberek a demokráciával, mint most – derül ki a Cambridge Egyetem alatt működő Bennett Institute jelentéséből. A világban a Brexit vagy a populista politikai irányzatok előretörése mind ennek jelei. Számunkra jó hír, hogy Kelet-Közép-Európában a kilencvenes években látott demokratikus csalódás után Magyarország
Igazságtalannak tartja az iparűzési adó jelenlegi rendszerét a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Parragh László versenyképesebb magyar adórendszert szorgalmaz. Az MKIK elnöke arra reagált, hogy a Nemzeti Versenyképességi Tanács azt javasolta, szűnjön meg az iparűzési adó feltöltési kötelezettsége.
Bernie Sanders a vártnál szorosabban, de legyőzte Pete Buttigiegt. Joe Biden messze lemaradva csak az ötödik lett, Andrew Yang pedig fel is adta a versenyt.
Brüsszelben mutatja be közös kezdeményezését Budapest, Pozsony, Prága és Varsó főpolgármestere február 12-én a következő hétéves uniós keretköltségvetésen belül a városok számára létrehozandó lehetőségekről és az európai zöld megállapodás helyi szintű végrehajtásáról. A kohéziós és strukturális alapok zömének elosztása ugyan 2021 után is a kormányo
Réz András filmesztéta volt Garami Gábor utasa a Potyautas legújabb részében. Hogyan lesz valakiből filmesztéta? Mit csinál mostanság Réz András? Tényleg egyetemista kori szerelme lett a felesége, akivel a mai napig együtt él? Mi köze a Werk Akadémiához? Megtudhatja következő videónkból:
„Mindannyiunkban létezik mindenféle dolog”, de senki nem születik gyilkosnak – mesélte a kriminológus az ATV Start című műsorban. Németh Zsolt szerint kiterjesztett öngyilkosságról sem beszélhetünk a tatabányai családirtás esetében.
Hagyomány az Egyesült Államokban, hogy Iowában és New Hampshire-ben, ebben a két, önmagában kevéssé jelentős szövetségi államban kezdődik az előválasztási sorozat, emiatt pedig kiemelt médiafigyelmet kapnak.
Csupán több nappal az iowai választások után tudták nyilvánosságra hozni a végeredményt az amerikai demokraták. A teljes kudarc mellett mindenki a 38 éves Pete Buttigieg előretöréséről beszél. De ki is az a Buttigieg, és hogyan kell egyáltalán kimondani a nevét?