2020. február 12. szerda

febr. 12
17:57
Újabb nyolcezres hegy meghódítására indul Klein Dávid és Suhajda Szilárd (Azenpenzem)
Újabb nyolcezres hegy meghódításra indul április elején az Eseményhorizont elnevezésű mászócsapat két alpinistája, Klein Dávid és Suhajda Szilárd, akik ezúttal a Makalu 8463 méteres csúcsát tervezik megmászni oxigénpalack és teherhordók segítsége nélkül.
febr. 12
17:57
Kiderült, hogy a CIA közel 50 évig figyeltette saját szövetségeseit is (SzMo)
Egy roppant egyszerű trükkel tudták megvezetni a fél világot majd fél évszázadon át.
febr. 12
17:57
A NASA űrhotel-modult illeszt a nemzetközi űrállomáshoz (Rakéta)
Az igazi csoda nem a kereskedelmi űrutazás korszakának beköszöntése, hanem inkább az, hogy eddig még nem történt meg, hiszen minden rendelkezésre áll hozzá. Na, majd most, hogy már a NASA is szeretné.
febr. 12
18:03
Vérfürdő a moszkvai bíróságon (Infostart)
Rejtély, hogy kerülhetett be lőfegyver a tárgyalóterembe.
febr. 12
18:03
Ő itt Finley, a kutya, ami megdöntötte az egyszerre a szájban tartott legtöbb teniszlabda Guinness-rekordját (Index)
.
febr. 12
18:03
340 fölé ment az euróárfolyam: ez nagyon nem a forint napja (Pénzcentrum)
Átlépte a 340-es lélektani határt az euró-forint árfolyam. Hova tovább? Átlépte a lélektani határt a magyar fizetőeszköz: szerda délután már több mint 340 forintot kértek egy euróért. Amúgy sem a forint napja volt a szerdai:...
febr. 12
18:03
Nincs megállás: átléptük a lélektani határt, már 340 forint egy euró (ATV)
Még a négyhavi mélypontra bukó euróval szemben sem tud talpra állni a forint, hiszen szerda délelőtt is 339 körül ingadozott az árfolyam, aztán kora délután új történelmi mélypontra esett a magyar fizetőeszköz és 5 óra környékén meghaladta a kurzus a 340-es szintet.
febr. 12
18:03
Lipóton került kétgólos hátrányba a Zalaegerszeg (Sport365)
Tíz emberrel fejezték be a találkozót a zalaiak.
febr. 12
18:03
7 dolog, amitől sokkal intimebb lesz a szex (Glamour)
Így megőrizheted, vagy visszahozhatod az intimitást az életetekbe
febr. 12
18:03
Innen kapták a nevüket a Kádár-korban az utcák és sok minden más (SzMo)
Ki volt Lumumba, Dimitrov vagy éppen Osztapenkó, és miért viseli ma is egy kommunista vezető nevét egy magyar falu?
febr. 12
18:03
Koronavírus elleni maszkot árulnak csalók a WHO nevében (SzMo)
Ne dőlj be a hívásoknak! – figyelmeztet a rendőrség.
febr. 12
18:03
A föld ötödik legmagasabb csúcsára indul Klein Dávid és Suhajda Szilárd (SzMo)
Áprilisban kezdődik a Magyar Makalu Expedíció Nepálban, a cél a 8463 méteres csúcs megmászása.
febr. 12
18:09
Megvonta Matteo Salvini mentelmi jogát az olasz szenátus (Infostart)
A politikus bejelentette, készen áll bíróság elé állni az olaszországi határok védelméért.
febr. 12
18:09
Kínos: Margot Robbie filmje eddig akkora bukás, hogy a stúdió gyorsan megváltoztatta a címét, hátha... (BorsOnline)
Ha azt mondjuk, hogy a vártnál rosszabbul teljesít Margot Robbie új szuperhős-filmje,
febr. 12
18:09
Elindult a Tajgetosz Show: rendhagyó YouTube-csatornával jelentkezik egy mozgássérült művész (SzMo)
A Tiszta Szívvelből is ismert Fekete Ádám mindennapi kellemetlenségeinket nevetteti ki videóiban.
febr. 12
18:09
Nyolc meglepő dolog, ami hízást okoz (Spabook)
Nem változtak az étkezési szokásaid, ugyanannyit mozogsz, mint eddig, mégis gyarapszik az úszógumid? A látszólag indokolatlan hízásnak számos...
febr. 12
18:09
Ez a hat legerősebb érvünk a vonatozás mellett (Hamu és Gyémánt)
Nem csupán környezetvédelmi és fenntarthatósági okok miatt érdemes néha vonatra szállni.
febr. 12
18:15
Kiköthet Kambodzsában egy gyanúsnak vélt óceánjáró (HírTV)
Kikötési engedélyt kapott egy luxus óceánjáró, amelyet előzőleg öt ország visszautasított a koronavírustól való félelem miatt.
febr. 12
18:15
Fidesz frakcióülés: tüntetők várják Orbán Viktort (ATV)
Balatonfüreden tartja kihelyezett frakcióülését a Fidesz. A tanácskozáson felszólal Orbán Viktor miniszterelnök is.
febr. 12
18:15
Megmutatja oroszlánkörmeit a tél, majd folytatódik a tavasz (Háziállat)
Péntekig marad a változékony idő, de gyengül az áramlás felettünk, ezért veszít erejéből a szél.
febr. 12
18:15
Tiszteletet a magyaroknak: 340 forint fölé ment az euró (444.hu)
Újabb történelmi mélypontot ért el a haza.
febr. 12
18:15
A Fidesz a nemzeti régiókról szóló aláírásgyűjtés támogatására biztat (USAracing)
A Székely Nemzeti Tanács polgári kezdeményezésének lényege, hogy a gazdasági lemaradás megszüntetését szolgáló Eu-s források elosztásánál a régiók nemzeti jellegzetességeire is legyenek tekintettel.
febr. 12
18:15
Sokan a saját lánya húgának nézik az anyukát, aki 43 évesen is brutálszexi (Femcafe)
Joleen Diazt sokan a saját lánya húgának képzelik.
febr. 12
18:17
Elárverezik a velencei Tessera-szigetet (USAracing)
.
febr. 12
18:21
Tömegközlekedési újdonság Budapesten (Infostart)
Tucatnyinál több városban tervezik, hogy egymás mellé telepítik a vasúti megállót és a buszpályaudvart. Hosszabb távon az egyetlen jeggyel vagy bérlettel igénybe vehető országos tömegközlekedés a cél.
febr. 12
18:21
Mit gondolnak ma egy kisgyerekes anyáról a munka világában? (Piac és Profit)
A magyar társadalom kettős elvárást támaszt a kisgyermekes édesanyák felé. Egyfelől fontos, hogy a közösség hasznos tagjaiként kamatoztassák képességeiket a munkaerőpiacon és hozzájáruljanak a család anyagi biztonságához, másfelől nem tartják őket teljes értékű munkaerőnek és nagy mértékben szükség van rájuk otthon is, hogy gondoskodjanak gyermekei
febr. 12
18:21
Egy évtizede mindenkit lehallgathat a Huawei (Portfolio)
A Huawei kínai távközlésiberendezés-gyártó óriáscég több mint egy évtizede titokban képes hozzáférni kényes és személyes információkhoz azokon a mobiltávközlési hálózatokon szerte a világon, amelyekhez ő szállítja a berendezéseket - jelentette amerikai titkosszolgálati forrásokra hivatkozva internetes oldalán a The Wall Street Journal (WSJ) című am
febr. 12
18:21
Hoppá, rajonganak a lányok Bódi Csabi kisfiáért (Ripost)
Rómeó arcképe egy születésnapi tortára került fel, amit a büszke édesapa a rajongóival is megosztott.
febr. 12
18:21
Marco Rossin múlhat Nikolics Nemanja visszatérése (Ripost)
Marco Rossi újabb kompromisszumot köthet a siker érdekében.
febr. 12
18:21
Egyre több az influenzás, a betegek többsége gyerek (Ripost)
Még nem késő beadatni a védőoltást!
febr. 12
18:21
Harrison Ford magasról tojik az Oscarra (Promotions)
Sőt, ennél jobban talán már nem is lehet letojni.
febr. 12
18:23
Az 54 éves sztáranyuka akár börtönt is kaphatott volna ezért a szexi ruháért (Ripost)
Elizabeth Hurley-nek sikerült a lehető legkevesebbet takaró ruháját felvennie.
febr. 12
18:24
Érik a sztrájk a BKV-nál (Alternatív Energia)
Felgyorsulnak és már pénteken folytatódnak a BKV-nál a bértárgyalások, mert a mai újabb sikertelen egyeztetés után a vállalat három legnagyobb szakszervezetének vezetői átadták a vezérigazgatónak a sztrájk előszobájának számító kollektív munkaügyi vitát kezdeményező felkérésüket.
febr. 12
18:24
Magyar politikus programjáról beszélget a legbefolyásosabb európai orvosszövetség (Kripto Akadémia)
A mindenkinek járó tisztességes ellátásról tárgyalt Ujhelyi István az Európai Orvosok Állandó Bizottságának vezetőivel.
febr. 12
18:26
Karácsony: Résnyire nyitva van az ajtó, hogy betegyük a lábunkat (Kripto Akadémia)
Több és közvetlenül felhasználható uniós forrásért lobbiznak Brüsszelben a Visegrádi Négyek főpolgármesterei. Karácsony Gergely szerint most jók a lehetőségeik.
febr. 12
18:27
21 ezer alatt már aligha megúszható egy családi nagybevásárlás (ATV)
Hajszál híján 21 ezer forint lett a családi nagybevásárlás végösszege – legalábbis ez derült ki a Privátbankár.hu Árkosár-felméréséből. Soha nem kellett ennyit a boltban hagyniuk a családoknak. Még a sertéspáriszi is 40%-kal kerül többe, mint egy évvel ezelőtt.
febr. 12
18:27
Balázs Fecó harmincállomásos életműturnéra indul (autopro)
Harmincállomásos életműturnét kezd pénteken a debreceni Kölcsey Központban Balázs Fecó. A Kossuth-díjas énekes, billentyűs, dalszerző tizenhat tagú együttessel és a vendég Szűcs Antal Gábor gitárossal lép fel.
febr. 12
18:28
Számháború Brüsszelben (Kripto Akadémia)
"Elvárom, hogy a tagállamok legalább olyan vehemenciával védelmezzék a költségvetés új prioritásait, például a klímasemlegesség megteremtését, a digitalizációt, a védelempolitikát, a migrációra szánt kiadásokat, mint a régieket: a kohéziós alapokat és a közös mezőgazdasági politikát" - mondta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az EU
febr. 12
18:30
Bíróság elé állítják Orbán egyik legelkötelezettebb szövetségesét (Kripto Akadémia)
A vád szerint egy egész hajónyi menekültet túszul ejtett, és a nemzetközi konvenciókat megsértve semmibe vette jogaikat.
febr. 12
18:33
Öntik haza a pénzt a magyarok, tízszeresére nőtt az összeg (Infostart)
Tíz év alatt triplájára nőtt az EU-ból érkező hazautalt pénz mennyisége, elérve a 113 milliárd forintot.
febr. 12
18:33
OTP Ingatlanpont: konszolidáció zajlik az ingatlanpiacon (ProfitLine)
– „Az áremelkedés üteme ugyan csökkent tavaly, de még mindig Európa középmezőnyében vagyunk az ingatlanok drágulását tekintve. Az árak stagnálását, majd lassú csökkenését a tranzakciószám huzamosabb ideje tartó visszaesése indíthatja el, ami Budapesten és a nagyvárosokban már most tapasztalható, elsősorban a befektetési célú vásárlók elmaradása mia
febr. 12
18:33
Évente 400 ezren halnak meg előbb Európában a légszennyezettség miatt (Portfolio)
Világszerte 4,5 millió idő előtti halálesetet okoz évente a légszennyezettség, amely ráadásul évente 2900 milliárd dolláros terhet ró a gazdaságokra.
febr. 12
18:33
Magyar csalók árulnak koronavírus elleni maszkokat: nehogy bedőlj, lehúznak (Pénzcentrum)
Csalók jelentek meg Magyarországon, akik az Egészségügyi Világszervezet, a WHO nevében telefonon próbálnak pénzt kicsalni jóhiszemű emberektől - közölte a rendőrség. A hívások során egy gépinek tűnő hang a WHO nevében...
febr. 12
18:33
Kínai Nagydíj: halasztás (Sport365)
A koronavírus miatt nem tartják meg az április 19-re tervezett futamot.
febr. 12
18:33
Király Linda maszkkal harcol az influenza ellen (Glamour)
Egészségben, betegségben: KARRIER - egészségtudatosságról és a betegségmegelőzésről osztottak meg tippeket a GLAMOUR Women of the Year jelöltjei
febr. 12
18:39
Háziorvosváltás - Mit kell tudni róla? (WebBeteg)
A betegnek az egészségügyi törvény (1997 évi CLIV törvény) értelmében bizonyos korlátok között joga van a kezelőorvosát megválasztani. Mit kell tudni a háziorvosváltásról?
febr. 12
18:39
Több mint 100 állatfaj szorul azonnali segítségre a szakértők szerint (USAracing)
Több mint száz állatfaj szorul azonnali segítségre Ausztráliában a természetes élőhelyeik jelentős részét elpusztító bozóttüzek miatt – közölte egy szakértői bizottság, amelynek jelentéséből az is kiderült, hogy a jelek szerint egyetlen állatfaj sem pusztult ki a természeti katasztrófa miatt.
febr. 12
18:39
Ez az új takarítási módszer veszélyesebb, mint hinnéd - Jobb, ha nem próbálod ki! (Femcafe)
A szakértők szerint veszélyes és környezetszennyező az a házi praktika, mely futótűzként terjed a világhálón.
febr. 12
18:39
Pontosan hogyan károsítják a műanyagzacskók a környezetet? (NRGreport)
Mindenki tudja, hogy a műanyagból készült zacskók használata nem éppen környezetbarát, nem véletlen, hogy lassan a fejlettebb országokban mindenhol betiltják, vagy nagyon megdrágítják a használatukat. De pontosan mi a baj azzal, ha a bolygót ellepik az ilyen zacskók? Milyen károkat okoznak a környezetben? Csak az a baj, hogy nagyon hosszú időre van
febr. 12
18:39
Szorong a gyerek? Nyugtasd meg ezzel a 10 mondattal (Spabook)
A szorongás az egyik leggyakoribb mentális betegség, ami napjainkban a fiatalokat, sőt, már a gyerekeket is érinti. A szülők gyakran fel sem fogják,...

Keresés