A hazai gyártás okán a szívünk egyik büszke csücskében csücsült, de valljuk be, az első generációs Mercedes-Benz CLA koránt sem volt hibátlan autó. A látványos, de nem feltétlenül szépen öregedő formák szűk belső teret rejtegettek, de az indokolatlanul feszes futómű és a nem éppen fényes ár-érték arány sem szólt az időközben annyira nem is szépen ö
Az élet legszomorúbb, legaggasztóbb pillanataiban, a próbatételek idején nem szabad félni, bátornak kell lenni – üzente arab nyelven elmondott beszédében a Közel-Keleten élőknek idei első vatikáni audienciáján szerdán Ferenc pápa.
Spanyolország politikai instabilitása fennmarad, hiszen rendkívül törékeny kormánya van az országnak, amely az első reformkísérlet során megbukhat – mondta Lénárt András Spanyolország-szakértő.
A sportért felelős államtitkár, a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár és a főpolgármester is bekerült a budapesti úszó Eb szervező bizottságának stratégiai döntéshozó testületébe.
Mivel a tudományos eredményeket igen nehéz (és felesleges is) összehasonlítani, így természetesen mind a lista mezőnye, mind annak sorrendje szubjektív.
Donald J. Trump amerikai alnök rendkívüli sajtótájékoztatót hívott össze, amelyen bejelentette az Iránnal szembeni következő lépéseket, többek között azt, hogy meg kell akadályozni az atomfegyver elkészítésében.
Nagyszámú érdeklődővel, pozitív hangvételben zajlott ma délután Brüsszelben a Fidesz-Kdnp és az Európai Néppárt (Epp) többi nemzeti delegációjának a jogállamisági vitával kapcsolatos tanácskozása.
A Trónok harca után is van élet, és ezt nem csupán a Disney+ műsorkínálatában elérhető Mandalori bizonyította be, hanem a Netflix legnagyobb sikerének örvendő szériája, a Vaják is. A sorozatot hatalm...
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának fiatalokért felelős helyettes államtitkárává nevezték ki szerdán Rácz Zsófiát - mondta a minisztérium család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.
A Bank of England kormányzója szerint a világgazdaság likviditási csapda kialakulása felé tart, ami azt jelenti, hogy a nagy jegybankok szinte üres monetáris eszköztárral lennének kénytelenek szembesülni egy esetleges recesszióval.
Úgy tűnik, hogy Irán visszavonulót fújt kevesebb mint egy nappal azután, hogy megtámadták az Irakban lévő amerikai bázisokat – mondta el Donald Trump mai nyilatkozatában. Hozzátette, hogy a támadásokban egyetlen amerikai sem sérült meg.
Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, Fürjes Balázs Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár és Karácsony Gergely főpolgármester is bekerült a májusi, budapesti úszó, műugró, műúszó és nyíltvízi úszó Európa-bajnokság szervező bizottságának stratégiai döntéshozó testületébe.
A brit kormánynak kompromisszumokat kell kötnie egy olyan kereskedelmi megállapodás megkötéséhez, amelynek keretében az Egyesült Királyság a kilépés után is megőrizheti nagy fokú hozzáférését az Európai Unió egységes piacához - erre figyelmeztetett az Európai Bizottság elnöke Londonban.
A jogszabálynak az a része váltott ki tiltakozást, mely szerint az államé lehet minden olyan, valamely egyházhoz tartozó épület, amelyet a kormányzat a montenegrói kulturális örökség részének tart.
Úgy tűnik, hogy Irán visszavonulót fújt kevesebb mint egy nappal azután, hogy megtámadták az Irakban lévő amerikai bázisokat – mondta el Donald Trump mai nyilatkozatában. Hozzátette, hogy a támadásokban egyetlen amerikai sem sérült meg.
Bár szinte futótűzként terjed, hogy az új e-208 a Peugeot első elektromos autója, messze nem az, de még csak nem is az útjainkon már több száz példányban futó iOn.
Becslések szerint a globális adatforgalom 2025-re eléri a 175 zettabájtot, ami óriási ugrás az 1,2 zettabájthoz képest, amelyet 2010-ben, a 4G globális indulásának évében regisztráltak. Mi várható idén? 2020-ra vonatkozó előrejelzések az 5G technológiával kapcsolatosan.
Ártatlanságát hangoztatta szerdán Carlos Ghosn, a Nissan autóipari konszern sikkasztással vádolt korábbi vezetője, aki decemberben szökött Libanonba tokiói házi őrizetéből, és azóta most először jelent meg a nyilvánosság előtt.
Az egész országban elkezdődött a rendőrségi civil autós ellenőrzés - mondta az InfoRádióban az ORFK illetékese. A megkülönböztető jelzés nélküli járművekből ellenőrző rendőrökre megyénként főleg a lakott területeken kívül...
Nem váratott sokat magára Irán válasza arra, hogy múlt pénteken egy amerikai dróncsapás végzett Kászem Szolejmani tábornokkal: tegnap hajnalban rakéták vettek célba két iraki bázist, amit az amerikai hadsereg használ.
Gyorsan megnyugodtak a tőkepiacok a hajnali iráni rakétatámadás után, olyannyira, hogy Amerikában, Németországban vagy Budapesten szépen emelkedtek az indexek ma. A kezdeti pánik leginkább az arany és ezüst árán látszott meg, de később ezek is visszacsúsztak, sőt mínuszba mentek át. A palládium viszont tovább ragyog.
2020. január 1-től nem lehet majd jogszerűen kibújni a tőkekivonás valós piaci értéke után fizetendő adó alól. Ha egy vállalkozás külföldre helyezi üzletvezetését, áttelepíti eszközeit, vagy üzletágát értékesíti külföldre, akkor ezentúl meg kell fizetnie a nemzetközi szaknyelvben exit taxnak nevezett adót. „Annak ellenére, hogy bizonyos vagyonáthel