Ártatlanságát hangoztatta szerdán Carlos Ghosn, a Nissan autóipari konszern sikkasztással vádolt korábbi vezetője, aki két hete szökött Libanonba tokiói házi őrizetéből, és azóta most először jelent meg a nyilvánosság előtt.
Mintha a Fidesz lemondott volna arról, hogy jó közellátási rendszert építsen ki. Több pénzre van szükség, de ez önmagában nem elég, az alapokhoz kell hozzányúlni – állítja Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász az Új Egyenlőség idei első podcast adásban.
Az OTP Bank lezárta a szlovén SKB Bank felvásárlását, ezzel a szlovén piacon is megjelent - közölte Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója sajtótájékoztatón Ljubljanában szerdán.
Mindegy, hogy a Huaweiről, az Északi Áramlatról, vagy Iránról van szó, Trump önjáró politikája elbizonytalanítja a gazdaságot. De Európa határozatlansága csak ront a helyzeten.
Az Egyesült Államok és Irán között kiéleződő konfliktus pusztító háborúval fenyeget, Irak pedig visszautasítja szuverenitásának megsértését és a területén elkövetett támadásokat - közölte Ádil Abdel Mahdi iraki kormányfő szóvivője bagdadi sajtótájékoztatóján szerdán.
Nem valósul meg ugyanis az a cél, nevezetesen a T-Systems megvásárlása, amelyre a a Jászai Gellért fő tulajdonában lévő és általa irányított informatikai cég fordította volna a kötvények értékesítéséből befolyó 30 milliárd forintot.
Az emberek nagy része általában nem elégedett sem a testtömegével, sem a testalkatával. Létezik azonban az ideális testsúly kiszámításának egy olyan, szakemberek által felállított képlete, amely valóban hozzásegít minket az egészségünk megőrzéséhez.
Egymilliárd jent (2,7 milliárd forintot) oszt szét Twitter-követői között egy "társadalmi kísérlet" keretében Maezava Juszaku japán milliárdos, hogy megnézze, boldogabbá teszi-e a felhasználókat a pénz.
Az új beruházásokkal létrehozott munkahelyeket 50 százalékkal magasabb fizetések jellemzik, mint a 2017-ben létrejötteket, ez pedig a magyar gazdaság dimenzióváltását tükrözi.
Furcsa, hogy a kapcsolati erőszak került előtérbe, míg a prevenció szóba sem került, miközben a miniszter csak egy esetre hivatkozott. Erről beszélt a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene közösség alapítója az ATV Start című műsorban azon videóval kapcsolatban, amelyben Varga Judit bejelentette, hogy szigorítják a feltételes szabadlábra bocsátás szabál
Január 1-jén startolt az Exatlon Hungary vadonatúj évada, amely az erős indulást követően a 18-49-es korcsoportot vizsgálva nyeri saját idősávját, ezzel átlagosan az elmúlt öt hétköznapon maga mögé utasítva az RTL Klub nagyszabású kosztümös sorozatát, a Bátrak földjét.
Az egész világ egy emberként aggódik Ausztrália miatt. A kontinensnyi országot hetek óta súlyos bozóttüzek sújtják, melyek emberek és több száz milliónyi állat életét is fenyegetik. A hatóságok hősiesen küzdenek a lángok ellen, de a helyzet elkeserítő. Ha szeretnél, te is segíthetsz nekik a távolból!
Szép csendben szinte az összes EU-pénzt sikerült lehívnia a magyar kormánynak Brüsszelből a 2007-2013-as fejlesztési ciklus terhére, azaz a korábban levegőben lógó akár 1-2 milliárd eurós pénzügyi bukást végül sikerült elkerülni – figyelt fel a Portfolio a közelmúlt érdekes sztorijára. A bravúros mentéshez persze minden magyar adófizetőnek a zsebéb
Egyre több pénzt költünk Magyarországon élelmiszerre a statisztikák szerint és a vásárlások még mindig központi témát jelentenek a fogyasztók körében, az online térben is.
Zalánki Gergő egy héttel a jövő kedden kezdődő Eb rajtja előtt arról beszélt, hogy a Figarival történt negyedik negyedbeli összezördülése akár szimbolikus eseményként is értékelhető.
2020 januárjától a vállalat Termékportfólió-menedzsment divíziójának élére Malicskó Gábor került, aki a Magyar Nemzeti Bank hatósági engedélyét követően, az Allianz Hungária Zrt. Igazgatóságának is a tagjává válik.
Összes kiadásukat tekintve, az európai háztartásoknak átlagosan a közlekedésre kell a második legnagyobb pénzösszeget fordítaniuk a lakhatási ráfordítások után. A magyar háztartások például az összes kiadásaik 13,7 százalékát...
Húsz év után óriási vállalást tett egy dán kisváros néhány gazdája: lecserélik a kontiens egyik legrégebbi szélturbináit. Ők is, a szállító Siemens is több mint bizakodó - írja a Napi.hu.
Tíz év fegyházra ítélte a Kaposvári Törvényszék szerdán, nem jogerősen, azt a hajléktalant, aki alvó haragosaira gyújtotta alkalmi szállásukat tavaly a somogyi megyeszékhelyen - tájékoztatta a bíróság sajtóosztálya az MTI-t.
Éjszaka melegfronti felhőzet húzódik fölénk, és elsősorban az északi, északkeleti megyékben kis mennyiségű ónos eső, fagyott eső valószínű, az északkeleti határvidéken esetleg gyenge havazás is lehet.
Az talán már nem újdonság, hogy a rendszeres mozgás nagyon fontos az egészség megőrzéséhez, és az sem, hogy a rák és a szívbetegségek kialakulásának...
Kilencvenkét új InterCity személykocsit állít forgalomba a MÁV-Start Zrt. 2021 nyaráig. Egy szerelvény 450 millió forintba kerül, és havonta legalább hármat gyártanak belőle Szolnokon – mondta az InfoRádiónak a vasúttársaság vezérigazgatója. Kerékgyártó József szerint az új vagonok európai színvonalúak lesznek, ugyanakkor elismerte, hogy csak akkor
Minden sízőtől tudása legjavát várja a Magyar Sí Szövetség elnöke a csütörtökön kezdődő lausanne-i téli ifjúsági olimpián. Miklós Edit szerint fiataljaink olyan tapasztalatokat szerezhetnek ezen a multisport eseményen, melyek a későbbi világversenyeiken sikeres szerepléshez segíthetik őket.
Az Egyesült Államok és Irán között kiéleződő konfliktus pusztító háborúval fenyeget, Irak pedig visszautasítja szuverenitásának megsértését és a területén elkövetett támadásokat - közölte Ádil Abdel Mahdi iraki kormányfő szóvivője bagdadi sajtótájékoztatóján szerdán.