2020. január 7. kedd

jan. 7
11:01
Új ország születhet Óceániában (Bank360 blog)
Húsz évvel a véres kókuszforradalom után Bougainville lakosainak elsöprő többsége a függetlenségre szavazott
jan. 7
11:02
A vártnál nagyobb mértékben nőtt a kínai devizatartalék (vg.hu)
3108 milliárd dollárra bővült december végére.
jan. 7
11:03
Csaba László: tíz évvel ezelőtt mindenki sikoltozott volna, ha ilyeneket látunk (Infostart)
A közgazdász arról is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában, hogy szerinte sajátos együttállás segítette a magyar gazdaság 2019-es dinamikus növekedését.
jan. 7
11:03
Exatlon Hungary – Orvosok ejthetik ki Kótai Mihályt (BorsOnline)
Kótai Misi mindent megtett azért, hogy az Exatlon Hungary harmadik adásában nyerjen, d
jan. 7
11:04
Öthavi csúcsra erősödött a jüan árfolyama (vg.hu)
Elemzők szerint a jüan árfolyamában még nem alakult ki egyértelmű irány.
jan. 7
11:06
Ismét nőtt a foglalkoztatottak száma (ProfitLine)
A tavaly szeptember-novemberi három hónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma az egy évvel korábbinál 23 ezerrel, 0,5 százalékkal több, 4 millió 517 ezer volt, a 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 0,6 százalékponttal 70,2 százalékra emelkedett - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
jan. 7
11:06
Amerikai demokrata politikus lett az év antiszemitája (ATV)
Ilhan Omart demokrata párti képviselőnőt választották 2019 legnagyobb antiszemitájának.
jan. 7
11:06
A Sony autót épített, nem is egyszerűt! (Autónavigátor)
Évről-évre egyre meglepőbb dolgok történnek a Consumer Electronic Show-n. Teret nyertek az autók, és olyan gyártók is jelentkeznek, akiknek eddig sok közük nem volt hozzá.
jan. 7
11:06
Ilyen nincs, és mégis van: fogaskerék egy rovarban (Rakéta)
Az apró ugráló rovar, az Issus coleoptratus tisztességesen fogazott, lekerekített fogaskerekeket használ ízületeiben, hogy pontosan szinkronizálja hátsó lábainak ugrómozdulatait, miközben előre halad. És nem ő az egyetlen rovar, aki mechanikát fejlesztett magának - végül is érthető, hiszen gépeket nem használnak.
jan. 7
11:07
Willi Orbán nélkül kell kiharcolnia az Eb-szereplést a magyar válogatottnak (MMonline)
Az RB Leipzig védője várhatóan áprilisig nem futballozhat
jan. 7
11:09
Világszerte a karácsonyt ünneplik az ortodoxok (Képmás)
Oroszországban, Grúziában, Örményországban, Fehéroroszországban, Szerbiában, Egyiptomban, Etiópiában és Kazahsztánban csak január 6-án jött el a szenteste, az új évet pedig január 14-től számítják.
jan. 7
11:09
Mindenki 7-szer születik újra: derítsd ki, te épp melyik életedben jársz (Spabook)
Sokszor előfordul, hogy egyes emberek úgy érzik, egyszerűen nem a jó korszakba vagy nem a megfelelő helyre születtek. Megmagyarázhatatlan vonzalmat...
jan. 7
11:11
Belső vizsgálat a bíróságon (Magyar Hírlap)
Fegyelmi eljárás indult a Szeviép-per bíráit kijelölő büntetőkollégium-vezető-helyettessel szemben a Szegedi Törvényszéken, az ügy harmadfokon folytatódik a táblabíróságon
jan. 7
11:11
Teherán szerint terroristák az amerikai katonák (Bank360 blog)
Az iráni parlament törvénybe foglalta a minősítést - Több mint egy tucatnyi bosszúforgatókönyv az asztalon
jan. 7
11:12
A szakmai minimálbért idén sem fogja elérni a szociális dolgozók átlagbére (Menedzsment Fórum)
Hiába a kétszámjegyű bérnövekedési ütem, a különböző nemzetgazdasági ágak nem egyformán részesülnek a gazdaság jó teljesítményéből. Évek óta a legrosszabb helyzetben a szociális ágazat alkalmazottai vannak, helyzetükben idén sem várható drasztikus fordulat.
jan. 7
11:12
Mesterséges intelligencia és stroke (WebBeteg)
Mérhetően gyorsult az agyi érkatasztrófán átesett betegek ellátásának folyamata, és a betegek nagyobb hányada részesült kezelésben annak a mesterséges intelligenciára épülő szoftvernek köszönhetően, amit bő fél évig használtak ingyenesen a Neurológiai Klinikán.
jan. 7
11:12
Pánik tört ki Szulejmani temetésén a tömegben, többen meghaltak (444.hu)
Az iráni állami tévé 35 áldozatról beszél.
jan. 7
11:12
Magyarországnál is nagyobb területen pusztított a bozóttűz Ausztráliában (USAracing)
.
jan. 7
11:12
Karácsony vagy Dobrev is lehet miniszterelnök-jelölt 2022-ben (HírTV)
Karácsony Gergely vagy Dobrev Klára lehet az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje a 2022-es országgyűlési választáson. - erre utalt az Mszp pártigazgatója a Népszavában adott interjújában.
jan. 7
11:17
Remek mesterhármassal kezdte az évet Cristiano Ronaldo (MMonline)
Ibrahimoviccsal sem nyert a Milan
jan. 7
11:18
Figyelem! Az egész országra kiterjeszti a civil autós ellenőrzést a rendőrség (ATV)
Az egész országra kiterjeszti a tavaly decemberben Budapesten elindított civil autós ellenőrzési rendszert a rendőrség - mondta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) balesetmegelőzési osztályának vezetője kedden az M1 aktuális csatornán.
jan. 7
11:21
Bezárja kapuit Budapest legendás szórakozóhelye (Femcafe)
Február 1-jétől már nem fogad vendégeket a népszerű szórakozóhely.
jan. 7
11:21
A Lukoil vagy a PGNiG szerezhet részesedést a fekete-tengeri Neptun Deep gázmezőben (NRGreport)
Az amerikai ExxonMobil vállalat az orosz Lukoil és a lengyel PGNiG vállalatokkal folytat tárgyalásokat a fekete-tengeri Neptun Deep elnevezésű gázmezőben birtokolt 50 százalékos részesedésének értékesítéséről - adta hírül hétfőn az Agerpres román állami hírügynökség energiapiaci forrásokra hivatkozva.
jan. 7
11:21
Ma ünneplik a karácsonyt a szomszédban (Travelo)
Zárva vannak a turisztikai látványosságok, de ünnepi hangulatból nincs hiány.
jan. 7
11:21
Megerősített védelem (Magyar Hírlap)
Tavaly 2018-hoz képest 2,6-szor több illegális migráns próbált bejutni Magyarország területére
jan. 7
11:21
Földrengés következtében leomlott a Punta Ventana „sziklaablak” (Bank360 blog)
A Puerto Ricóban, Guayanilla város közelében található természeti képződményt az elmúlt napokban kisebb rengések is rongálták már
jan. 7
11:24
Közelebb, közelebb - Valló Berta sajátosan fekete humorú képei a Werk Galériában (Spa Trend Online)
A világ száz legjelentősebb illusztrátora közé beválogatott Valló Berta sajátosan fekete humorú képeit ezúttal Budapesten is láthatjuk.
jan. 7
11:24
Az év befektetése lehet az Apple (Portfolio)
Igaz, hogy 90 százalékot száguldott tavaly az Apple árfolyama, ez azonban korántsem jelenti azt, hogy jön a korrekció– véli a neves technológiai elemző, Dan Ives. Sőt, a CNBC által idézett szakértő szerint bár az 5G-s szuperciklus még csak most kezdődik, az iPhone 11 iránti kereslet mégis a várakozásoknál erősebben alakul.
jan. 7
11:24
Hosszú idén utolérheti Egerszegit (Azenpenzem)
A 62. alkalommal kiírt Év sportolója szavazáson a férfiaknál a Milák Kristóf, Michelisz Norbert és Liu Shaolin Sándor hármasból kerülhet ki a győztes.
jan. 7
11:27
Új elnök a magyarországi Shell élén (Infostart)
Januártól Istenesné Solti Andreát nevezték ki a Shell Hungary Zrt., a Royal Dutch Shell nemzetközi energiavállalat magyarországi leányvállalata igazgatóságának elnökévé.
jan. 7
11:27
Súlyos vádak merültek fel az elnök ellen (MMonline)
Súlyemelés. Okirat-hamisítással, hűtlen kezeléssel és sikkasztással gyanúsítják Aján Tamást, a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség magyar vezetőjét – Tiszeker Ágnes tiltakozik
jan. 7
11:30
Lengyelországban megugrott az infláció (Portfolio)
Lengyelországban az elemzők által vártnál nagyobb volt a fogyasztói áremelkedés decemberben.
jan. 7
11:33
Visszavonult az AS Roma másik legendás játékosa (vg.hu)
Bejelentette visszavonulását Daniele De Rossi világbajnok olasz labdarúgó.
jan. 7
11:33
Pánik tört ki Szulejmáni temetésén Iránban, több tucatnyi ember halt meg (SzMo)
Több mint 40-en sérültek meg a több százezres tömegben Kermán városában.
jan. 7
11:33
Az MSZP továbbra is Karácsonyt akarja miniszterelnökjelölti posztra (Magyar Hírlap)
Molnár Zsoltot nem aggasztja Gyurcsány felvetése a közös szereplésről
jan. 7
11:36
Óriási fordulat Spanyolországban (Infostart)
Feléhez érkezett a spanyol labdarúgó-bajnokság, a La Liga 2019–2020-as idénye: azonos pontszámmal áll a Barcelona és a Real Madrid. Előbbi rontott, utóbbi javított az elmúlt két esztendőhöz képest.
jan. 7
11:36
Atp Kupa: Kanada negyeddöntős (Sport365)
Az oroszok veretlenül kerültek a nyolc közé.
jan. 7
11:36
Pattanásig feszült a helyzet: bosszúforgatókönyveket jelentett be az iráni nemzetbiztonsági tanács (ATV)
Tizenhárom "bosszúforgatókönyvet" jelentett be Ali Samháni admirális, az iráni legfelsőbb nemzetbiztonsági tanács titkára kedden, válaszul Kászim Szulejmáni tábornok halálára, akit a múlt héten Bagdadban az amerikaiak célzott dróntámadással likvidáltak.
jan. 7
11:39
5 tabu a hálószobában, amire inkább mondj nemet (Spabook)
Azt mondják, egy igazán jó kapcsolatban nincsenek tabuk, és ez igaz is lehet, abban az értelemben, hogy bármiről lehet, sőt sokszor kell is beszélni....
jan. 7
11:39
A károsító helyzet alakulása 2019-ben és várható következményei (Agrofórum)
11. Kalászos gabonák
jan. 7
11:39
Nagy-Britannia különleges kapcsolatra készül az Orbán-kormánnyal a Brexit után (Bank360 blog)
A brit miniszterelnök egyik legfőbb bizalmasa szerint Boris Johnson közeledni szeretne Magyarországhoz
jan. 7
11:42
Új vezető a Shell Magyarország élén (Portfolio)
Januártól Istenesné Solti Andreát nevezték ki a Shell Hungary Zrt. igazgatóságának elnökévé.
jan. 7
11:42
Iránban sokakat halálra tapostak Kászim Szulejmáni temetésén (USAracing)
A világhálóra felkerült videofelvételeken élettelen testek láthatók az út szélén, miközben többen segíteni próbálnak rajtuk.
jan. 7
11:42
A vártnál jobban nőttek tavaly a bérek (AQUA)
Ismét felülmúlta a várakozásokat a keresetek emelkedése: a bruttó átlagbér 11,6 százalékkal nőtt tavaly októberben az egy évvel korábbihoz képest, értékében pedig 8,5 százalékkal.
jan. 7
11:45
Johnson főembere Orbánt dicsérte, és rendkívüli brit-magyar viszonyt jósolt (Igényesférfi.hu)
A brit kormánfő egyik (volt?) főtanácsadója szerint az Egyesült Királyság speciális kapcsolatokat fog építeni Orbán Viktor kormányával a Brexit után – számolt be a Buzzfeed Tim Montgomerie decemberi kijelentésről. Az újságíróból lett tanácsadó a Danube Institute december 17-i konferenciáján megdicsérte Magyarországot azért is, mert előremutatóan go
jan. 7
11:48
Iránban sokakat halálra tapostak Kászim Szulejmáni temetésén (HírTV)
A világhálóra felkerült videofelvételeken élettelen testek láthatók az út szélén, miközben többen segíteni próbálnak rajtuk.
jan. 7
11:48
Fidesz 2020: G. Fodor vérfrissítésről ír (ATV)
Vért kell frissíteni. A hosszú kormányzás elégeti az energiákat, tíz év után még a legkreatívabb, „legszexibb” politikus is unalmassá tud válni - írja az Ez vár a Fideszre 2020-ban című ma megjelent cikkében G. Fodor Gábor, nagy menetelést jósolva a Fidesznek.
jan. 7
11:48
Terroristának minősítette az amerikai erőket a teheráni parlament (USAracing)
.
jan. 7
11:51
Mekkora a minimálbér és a garantált bérminimum 2020-ban? (Piac és Profit)
Hatályba lépett az idei kötelező legkisebb munkabért tartalmazó kormányrendelet, aminek értelmében 2020-ra is 8 százalékkal emelkedett a minimálbér és a garantált bérminimum összege - írja legfrissebb bejegyzésében az Írisz Office könyvelő- és adótanácsadó iroda.
jan. 7
11:51
Egy újabb turistalátványosság omlott össze (Travelo)
Földrengés végzett a híres sziklaablakkal.

Keresés