Esetleges csapásmérések esetén az iráni műemlékeket védelem illeti – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban a Kiriákosz Micotákisz konzervatív görög kormányfővel közösen tartott sajtóbeszélgetésen.
Kína nem emeli a gabonára vonatkozó behozatali kvótáit, ami megnehezítheti az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktus lezárását célzó várhatóan jövő héten aláírandó részmegállapodásban foglaltak teljesítését – olvasható a South China Morning Post (Scmp) című hongkongi lap internetes oldalán.
A Facebook törölni fogja a digitális trükkökkel és mesterséges intelligencia segítségével hamisított, úgynevezett deepfake videókat, amelyek egyebek mellett az idei amerikai elnökválasztás befolyásolására is alkalmak lehetnek - jelentette be kedden a közösségi oldal.
Január 24-én útjára indítja a Netflix a The goop lab with Gwyneth Paltrow című műsort, amelyben Gwyneth Paltrow műsorvezetőként csillogtathatja meg a tehetségét.
Nagy sikerrel zárult a Máv Szimfonikus Zenekar ünnepi turnéja Kínában; az együttes hét koncertet adott öt városban – olvasható a zenekar Mti-hez kedden eljuttatott közleményében.
Összesen 17 darab új, klímával felszerelt Mercedes-Benz Conecto NG típusú városi autóbusszal erősíti Győr helyi közlekedését a Volánbusz Zrt., a korszerűsítés célja a szolgáltatási színvonal és az utasok elégedettségének növelése - közölte a győri önkormányzat kedden az MTI-vel.
A Joker kapta a legtöbb, 11 jelölést a brit filmakadémia díjaira kedden Londonban – írta meg a Bbc News, amely kiemelte ugyanakkor, hogy a színészi kategóriákban csak fehérek esélyesek a díjra, ami miatt máris bírálják a testületet.
Az előző év azonos időszakához képest 23 ezerrel több, mintegy 4,5 millió ember dolgozott Magyarországon a 2019. szeptember-novemberben, a vizsgált időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 163 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,5 százalék volt - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kedden az MTI-vel.
A Kardashian-Jenner testvérek szeretnek a figyelem középpontjában lenni. Ezúttal is sikerült nekik, egyenfrizurával jelentek meg egy partin, a hasonlóság pedig melepően nagy köztük így!
Az ország nagy részén túlnyomóan derült vagy gyengén felhős idő várható. Reggelig kissé több felhőre a Dunántúlon lehet számítani, majd szerda délutántól északnyugat felől megnövekszik a felhőzet, amely estétől az északi megyékben meg is vastagszik.
Megállapodást kötött a Diófa Alapkezelő Zrt. többségi tulajdonának megvásárlásáról az Indotek Group. Magyarország egyik vezető befektetéskezelő és ingatlanfejlesztő társaságaként az Indotek Group célja, hogy - hosszú távon gondolkodó szakmai befektetőként – biztosítsa a jövőben azt a tulajdonosi hátteret, amelyre támaszkodva a Diófa Alapkezelő tová
Egy vödör festék, egy ecset, meg egy szabad délután: csak ennyi kell ahhoz, hogy megváltoztasd valamelyik szoba, vagy akár csak egyetlen fal színét,...