2020. január 3. péntek

jan. 3
12:57
Mekkora lakáshitelt lehet felvenni minimálbérrel idén? (vg.hu)
Idén 8 százalékkal emelkedik a bruttó minimálbér, így nettó 107 065 forint fizetést lehet hazavinni havonta. Vajon mennyi lakáshitel igényelhető ekkora jövedelemmel?
jan. 3
13:00
10% feletti hozam sem elég a magyaroknak – Meddig büntetik még az abszolút hozamú alapokat? (Portfolio)
162 abszolút hozamú sorozatból 142 zárta pozitív hozammal a tavalyi évet, közülük 83 sorozat legalább 5%-ot hozott, 23-an közülük 10% felett teljesítettek. Az alacsony hozamkörnyezetben nagyot mentek tehát 2019-ben a világ tőkepiacai mellett a hazai szakemberek által kezelt abszolút hozamú alapok is, különösen a legnagyobb, az OTP Supra, amelynek h
jan. 3
13:00
Megvan, ki veszi át a meggyilkolt Szulejmáni helyét (ATV)
Eszmáíl Gáánit, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű különleges egységének parancsnokhelyettesét nevezte ki Ali Hamenei iráni legfelsőbb vezető a meggyilkolt Kászim Szulejmáni helyére pénteken - számolt be az iráni állami média.
jan. 3
13:00
Félmilliárd állat pusztulhatott el eddig csak Új-Dél-Walesben (444.hu)
Pedig Ausztrália két másik államában is hatalmas tüzek tombolnak. Felfoghatatlan a pusztítás.
jan. 3
13:00
Az amerikai kormány megkezdte az arizonai határnál lévő migránsok áttoloncolását Mexikóba (USAracing)
Az amerikai kormány megkezdte az arizonai határnál lévő migránsok áttoloncolását Mexikóba – jelentette csütörtök este internetes oldalán a The Wall Street Journal című amerikai lap.
jan. 3
13:03
Miláké az év úszása (Tiszta Jövő)
Ami Katinkának nem sikerült, Kristófnak igen.
jan. 3
13:06
Csökkenhet a forgalom a német repülőtereken (ProfitLine)
Trendforduló várható a németországi légi személyszállításban, az utóbbi évek növekedése után az idén az utasok is, a járatok száma is csökkenhet a repülőterek szövetségének (Arbeitsgemeinschaft Deutscher Verkehrsflughäfen - ADV) pénteken ismertetett előrejelzése szerint.
jan. 3
13:06
A fenyegető vetélés (WebBeteg)
Ahogyan egy korábbi cikkünkben is említettük, a vetélés egyik fő típusa a fenyegető vetélés, amikor hüvelyi vérzés és alhasi görcsök jelentkeznek, de a méhszáj nem nyílik ki, és a terhesség tovább fejlődik.
jan. 3
13:06
Két-három éven belül jöhetnek az első elektromotorral szerelt Daciák (Auto Pult)
A Dacia autói kiváló ár/érték arányukról híresek: nem ígérnek túl sokat, de amit tudnak, azt magabiztosan és kedvező áron hozzák, ez pedig sokak számára aranyat ér. Adott azonban a kérdés, hogy az elektromosság és a modern technológiák térhódításával vajon mi lesz a sorsa a Renault kezében lévő román márkának – erről beszélt nemrég egy interjúban P
jan. 3
13:06
Menekülnek a turisták a tűzvész elől (USAracing)
.
jan. 3
13:09
Letartóztatták a kőbányai gyilkosság gyanúsítottját (BorsOnline)
Letartóztatták a múlt heti kőbányai gyilkosság gyanúsítottját - tájékoztatta a
jan. 3
13:09
Mi történt? Új frizurára váltott Hien (Femcafe)
Új év, új külső.
jan. 3
13:09
Ők uralták a kifutókat: Fotókon az elmúlt évek legmeghatározóbb modelljei (Femcafe)
Ők a modern kor Naomi Campbelljei, Cindy Crawfordjai.
jan. 3
13:09
Bernau Péter: Tisztességesen (Tiszta Jövő)
Ahol nincs atlétikai vb, ott magukra lehet hagyni a betegeket, az őket ellátó intézményeket.
jan. 3
13:09
A 23 legizgatóbb női erogén zóna (Spabook)
Gondoltad volna, hogy a női testen 23 erogén zóna található? Ha felfedezitek pároddal, hogy melyek ezek, máris izgalmasabbá tehetitek az együttléteket,...
jan. 3
13:11
Halálos baleset miatt lezárták a 6-os főutat (BorsOnline)
Halálos baleset miatt lezárták a 6-os főutat pénteken Ercsi közelében - tájékozta
jan. 3
13:12
Norvégiában megőrülnek az elektromos autókért (Portfolio)
Norvégiában rekordszintre emelkedett a tavaly eladott teljesen elektromos új járművek piaci részesedése. A 30,9 százalékos bővüléssel a piaci részesedés 42,4 százalékra nőtt, ami globálisan is rekordnak számít.
jan. 3
13:12
Kiderült, ez történt a válás után Vitray Tamással (ATV)
Néhány hónappal ezelőtt jelent meg a hír, hogy a 71 éves színésznő és a 87 éves Vitray Tamás közösen döntött úgy, hogy felbontják a házasságukat.
jan. 3
13:12
Bejelentette lemondását Észak-Macedónia baloldali miniszterelnöke (USAracing)
Az előrehozott választást a miniszterelnök javasolta még októberben, miután az Európai Unió ismét elhalasztotta az uniós csatlakozási tárgyalások megkezdését Szkopjéval.
jan. 3
13:15
A stadion mint mértékegység: gigantikus erőműfarm épülhet Szabadkánál (Privátbankár)
Hatalmas kiterjedésű területre telepíthetnek szélerőműveket a Szabadka közelében lévő Csantavér határában. A szabadkai városi tanács karácsony előtt fogadta el az ezzel kapcsolatos terveket, és ezzel elhárult az utolsó akadály is a beruházás előtt. Az erőműfarm 15 ezer focipálya területen létesül, és évi 600 MW áram előállítására lesz képes, ami a
jan. 3
13:15
Geszler Dorottya szerint a mai szépségversenyek teljesen másról szólnak, mint régen (Life)
Geszler Dorottya szerint a mai szépségversenyek teljesen másról szólnak, mint régen
jan. 3
13:18
Bagdadban a kormányellenes tüntetők örömujjongással fogadták az iráni tábornok halálhírét (USAracing)
Több tucat iraki tüntető énekkel, tánccal ünnepelte péntek reggel az amerikai légicsapásban megölt iráni tábornok halálhírét – jelentette az Afp francia hírügynökség fotósa a helyszínről.
jan. 3
13:20
Az iráni Kudsz egység parancsnokhelyettese vette át a likvidált katonai vezető helyét (USAracing)
A Kudsz egység eddigi vezetőjével, Szulejmánival péntekre virradóra végzett egy amerikai légicsapás a bagdadi nemzetközi repülőtér közelében.
jan. 3
13:21
Mégsem ingyenesek január elsejétől a meddőségkezelésben használt gyógyszerek (SzMo)
Novák Katalin korábbi bejelentései ellenére csak 2020 júliusától nem kell majd fizetni a készítményekért.
jan. 3
13:24
Milák Kristóf felkerült a trónra (Infostart)
Ő világrekordját választotta az elmúlt év úszásának swimswam.com szaklap.
jan. 3
13:27
Elinflálja a kormány a budapesti egészségügy pluszpénzét (Alternatív Energia)
Hiába alkudott ki 50 milliárd forintnyi pótlólagos forrást a főváros az Orbán-kabinetnél a járóbeteg-ellátás fejlesztésére, a támogatást elviheti a már korábban betervezett fejlesztések árának emelkedése. Szinte minden tételnél 30-40 százalékos drágulás várható.
jan. 3
13:27
Lemondott az észak-macedón miniszterelnök (Kripto Akadémia)
Zaev az eddig beváltatlan brüsszeli ígéretek miatt távozik, lemondása is kellett ahhoz, hogy tavasszal előrehozott választást írhassanak ki az országban.
jan. 3
13:27
Erkölcsön és jogon túl - Koldusopera Budaörsön (Spa Trend Online)
A kisebb döccenők ellenére markáns és hatásos Koldusoperát rendezett Fehér Balázs Benő Budaörsön. Az előadás több remek énekesi teljesítményt is magáénak mondhat.
jan. 3
13:27
Bőrszíne miatt ugrott a sztárfocista álomszerződése (Ripost)
Keserű szavakkal fakadt ki a mindenütt jelenlévő rasszizmus miatt az Ajax kameruni kapusa.
jan. 3
13:27
Megtorpant a kínai zöldforradalom, és ez az egész világnak fájni fog (NRGreport)
Kínában az utóbbi években rohamléptekben nőtt a szél- és a napenergia-termelés, miután az állam bőkezűen támogatta a megújulóenergia-beruházásokat. Azonban az állami támogatások növekvő költsége, illetve a romló kínai gazdasági adatok miatt az elmúlt bő egy évben háttérbe szorult a zöldenergia, és ismét előtérbe került a szén. 2019 első félévében
jan. 3
13:27
Tamás Pál: Ha egyszer véget ér a düh (Tiszta Jövő)
A mostani ellenzéki oldalon vannak, akik kihívóként még mindig Gyurcsányban hisznek.
jan. 3
13:27
Csodálatos és lélekemelő koncerttel köszöntötte a 2020-as évet Mága Zoltán! (BorsOnline)
Tizenháromezer fős közönséggel köszöntötte az új esztendőt Mága Zoltán Liszt Ferenc-díjas hegedűművész január elsején a Papp László Budapest Sportarénában rendezett koncerten.
jan. 3
13:29
A főváros szponzorok jelentkezését is várja a független színházak megmentésére (Alternatív Energia)
Továbbra is a túlélésért küzdenek a független színházak, a kormányzat ugyanis tudatosan bizonytalanságban tartja őket – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján a humán területekért felelős budapesti főpolgármester-helyettes.
jan. 3
13:30
A Liverpool csütörtökön szép csöndben történelmet írt (Infostart)
Miután a Liverpool FC a 2020-as esztendő második estéjén 2-0-ra legyőzte a Sheffield Unitedet, eldőlt, hogy Jürgen Klopp együttese egy teljes éven keresztül megőrizte veretlenségét - rekordpontátlaggal. Mindössze harmadik csapatként volt képes erre a bravúrra a Premier League történetében.
jan. 3
13:30
Jön a Kia Imagine szériaváltozata, hibrid hajtásláncokat kap az új Sorento (Auto Pult)
Nemrég számoltunk be róla, hogy a Kia nem hozza Európába a Seltos crossovert, de ennek ellenére azért így is kaptunk izgalmas híreket a koreai márkától. Egészen pontosan Emilio Herrera, a gyártó egyik magas rangú európai vezetője árult el néhány érdekességet a jövővel kapcsolatban, amikor arról kérdezték, hogy milyen módon szeretnék csökkenteni a k
jan. 3
13:30
Zokon vették egy olasz város lakói, hogy január elsejétől tényleg minden szempontból Olaszországhoz kell tartozniuk (444.hu)
Campione zárványként létezett a svájci Ticino kantonban. Papíron Olaszország része voltak eddig is, de svájci frankkal fizethették az olaszhoz képest nevetségesen alacsony áfát.
jan. 3
13:30
Korrekció előtt a légitársaságok (vg.hu)
Jól lehetett keresni az elmúlt hónapokban az európai légitársaságok részvényein.
jan. 3
13:31
Történetének legnagyszabásúbb metőakciója zajlik Ausztráliában - képek az evakuálásról (Alternatív Energia)
A hatóságok szükségállapotot hirdettek a kontinensnyi ország délkeleti, legsűrűbben lakott részében, majd megkezdte az ausztrál haditengerészet egy, a bozóttüzek által bekerített dél-ausztráliai tengerparti üdülőhely, Mallacoota lakosainak kimenekítését pénteken. A szeptemberben kezdődött bozóttüzek miatt legalább 20 ember halt meg, többtucatnyian
jan. 3
13:32
Érezhetően lassult a brit gazdaság (vg.hu)
Lassult a szigetország gazdasági növekedése 2019 végén, és idén még rosszabb lehet a helyzet.
jan. 3
13:33
Íme a legzseniálisabb trükk takarításhoz, amit mindenkinek tudnia kéne (Femcafe)
Így te is alaposabban végzed majd a házimunkát.
jan. 3
13:33
Hatalmas veszteséget termel Victoria Beckham divatcége (Life)
Hatalmas veszteséget termel Victoria Beckham divatcége
jan. 3
13:36
Itt a friss előrejelzés: ennyi házat, lakást adhatnak el a magyarok 2020-ban (Pénzcentrum)
Az ingatlanpiaci tendenciáknak megfelelően, tavaly is decemberben volt a legalacsonyabb forgalom, a 12. hónapban 10 127 ingatlan cserélt gazdát, ami 4 százalékkal több a 2018-asnál - közölte a Duna House a tőzsde honlapján. Lakásvásárláshoz...
jan. 3
13:39
Viszlát műanyag szívószálak - Az Ikea kivonja az egyszer használatos műanyagokat (Glamour)
Az IKEA kivonja választékából az egyszer használatos műanyag termékeket
jan. 3
13:39
Hány vonalat látsz a csuklódon? Mutatjuk, mit árul el rólad (Spabook)
A tenyérelemzés szakértői szerint a csuklódon lévő vízszintes vonalak (Rascette vonalak) rengeteg információt elárulhatnak rólad. Olyannyira,...
jan. 3
13:42
Nagyot nőtt a bírók és az ügyészek bére (Portfolio)
Háromezer bíró és kétezer ügyész bére emelkedett januártól, a bírák átlagosan 32, míg az ügyészek 21 százalékos illetményemelésben részesültek - mondta pénteki sajtótájékoztatóján az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára.
jan. 3
13:42
Deutsch: egész Európában meg kell állítani a bevándorlást (ATV)
A Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) képviselői 2020-ban azt tartják a legfontosabb feladatuknak, hogy egész Európában megállítsák a bevándorlást - mondta Deutsch Tamás, a kormánypártok brüsszeli delegációvezetője pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
jan. 3
13:42
Az arany volt az egyik legjobb befektetés tavaly (AQUA)
Jelentősen emelkedett tavaly az arany ára, a folyamat már 2018 végén elkezdődött, és az idei év első kereskedési napja is emelkedéssel indult. A kereslet részben a jegybankok tevékenységének eredménye.
jan. 3
13:42
Velence nem az a hely, ahol csak úgy emuval szabad sétálgatni (Infostart)
Emuval sétáló külföldi turistákat bírságoltak meg az olaszországi Velencében a közlekedési és az állathigiéniai szabályok megsértése címén.
jan. 3
13:45
Horvát dilemma: Grabar-Kitarovic másodszor, vagy Milanovic először? (Képmás)
Az elnökjelöltek stábjai attól tartanak, hogy a síszünet miatt horvátok tízezrei hagyják el az országot, ez pedig a választási részvételt érintheti negatívan.
jan. 3
13:45
Szakított az X-Faktor szerelmespárja, Manuel és Edina (SzMo)
A fiatalok az Instagramjukon osztották meg a hírt a rajongóikkal.

Keresés