A Halászbástya két elveszettnek hitt szobrát találták meg a budai Várban, az egykori Külügyminisztérium pincéjének feltárásakor a Nemzeti Hauszmann-programban végzett munkálatok során.
Magasba nyúló épületek hada áll jelenleg is kivitelezés alatt, és bár legtöbbször csak a kész épületek láttán képedünk el az eredménytől, az építési folyamathoz megannyi szakma folyamatos és összehangolt munkája szükséges, hogy éppen egy tízemeletes lakóház, egy 60, 90 vagy akár 120 méteres irodatorony, esetleg egy több kilométeres híd elkészülhess
Az államadósság finanszírozására külföldi helyett egyre inkább hazai forrásokat vesz igénybe, növelve ezzel a magyar gazdaság stabilitását – mondta a pénzügyminiszter.
Nem okozott komolyabb gondot az északi megyékben lehullott 5 centis hó, a közlekedés azonban lelassult. Nógrádban és Heves megyében az összes munkagép az utakat tisztítja, a szakemberek szerint járhatatlan út vagy elzárt település nincs.
Januárban 469 háziorvosi és 256 alapellátó fogorvosi praxis állt üresen, így 725 praxisban helyettesítéssel oldják meg a betegek ellátását., míg tavaly év elején 670 praxis állt üresen, vagyis egy év alatt 55-tel nőtt azon praxisok száma, ahol nincs orvos - írta a Világgazdaság szerdán a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) honlapján elérh
A kapitány felajánlotta a lemondását, amelyet az elnökség elfogadott, de a februári Eb-selejtezőkön ő irányítja a csapatot, sőt az sincs kizárva, hogy később is ő ül majd a kispadon.
Az új év beköszönte jelentős szerepet tölt be az emberek életében, megünneplése és az újévi fogadalmak is nagy hagyománnyal bírnak. Ez a misztikus nap a megújulás reményével tölt el bennünket. Magunk mögött hagyjuk az óév kellemetlenségeit és üdvözöljük az újévben rejlő lehetőségeket. Azért, hogy egészségesebbek és gazdagabbak legyünk ígéreteket t
Decemberben sokan jöttünk ki csalódottan a moziból, hiszen a Skywalker kora messze nem azt a befejezést hozta el számunkra, amely George Lucas munkásságához méltó lett volna.
Januárban 469 háziorvosi és 256 alapellátó fogorvosi praxis állt üresen, így 725 praxisban helyettesítéssel oldják meg a betegek ellátását., míg tavaly év elején 670 praxis állt üresen, vagyis egy év alatt 55-tel nőtt azon praxisok száma, ahol nincs orvos – írta a Világgazdaság szerdán a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (Neak) honlapján elérh
Egy hónappal azután, hogy a Szovjetunió embert küldött a világűrbe, John F. Kennedy amerikai elnök meghirdette az Apollo űrkutatási programot, 1961. május huszonötödikén. Mivel az USA jócskán lemaradt az oroszokhoz képest, ezért a vezetőség mintegy visszavágásképp eldöntötte, hogy az évtized végéig űrhajósokat juttat a Holdra. Hatalmas erőforrások
Szaúd-Arábia királya a palesztin ügy melletti elkötelezettségéről biztosította hétfőn éjjel a palesztin elnököt, a szaúdi külügyminisztérium ugyanakkor elismeréssel szólt Donald Trump amerikai elnök erőfeszítéséről, amellyel békét próbál teremteni Izrael és a palesztinok között.
Lewis Hamilton az elmúlt két évben tovább emelte a szintet a Forma-1-ben, ám továbbra is vannak gyenge pontjai, melyeket azonban a riválisok nem tudnak felfedni – ezt a kétszeres világbajnok Fernando Alonso nyilatkozta.
Heteken belül megállapíthatja az Európai Unió Bírósága, hogy nem sértett közösségi jogot a magyar kereskedelemben 2010 és 2012 között alkalmazott ágazati különadó.
Nemhogy nem javítják, de egyenesen rontják a hajózási szektor éghajlatra gyakorolt hatását azok, az év elejétől életbe lépett új üzemanyagszabályok, melyek célja éppen az ágazat légszennyezésének visszafogása volt. Az alacsony kéntartalmú hajóüzemanyagok használata ugyanis a koromrészecske-emisszió fokozódása révén a korábbiaknál is nagyobb üvegház
Az általános iskola első osztályától kötelezővé válik azt informatika, harmadiktól pedig a programozás – nyilatkozta Mladen Sarcevic Szerbia oktatási minisztere — számolt be az rtv.sr-re hivatkozva a szerbiai Szabad Magyar Szó. Sarcevic hozzátette, hogy a tervek szerint a kreatív ipar is külön gimnáziumi tagozatként jelenik majd meg a középiskolákb
A rendőrség és a mentőszolgálat sem adja ki azokat a hangfelvételeket, amelyeken hallható, ahogy csenyéteiek kérnek segítséget egy 49 éves férfinak - írja az Index.
Varga Miklóst hidegzuhanyként érte az orvosi diagnózis, miután nem szűnő csuklófájdalmai miatt felkereste az ügyeletet. A népszerű énekes a Ripostnak mesélte el, hogy focizás közben sérült meg, aki még a részletekről is beszélt lapunknak!
Felmenthetik a Rita doktornőként elhíresült R. Ákost az újabb csalási ügyében, ha bebizonyosodik: története, miszerint férfiként ikergyermekekkel várandós a párjától, annyira irracionális és elképesztő, hogy épelméjű ember nem hihetett benne. Végtére az sem csalás, ha valaki azt állítja: „lehozom a csillagot az égről”.
Sem Avramopulosz, sem Gyurcsányné, sem bármelyik, az Ep-ben ellenünk őrjöngő bevándorláspárti politikusnak nem rezdülhetett még az arcizma sem az újabb röszkei hírek hallatán.