A generációváltás nehezen megy? Sok a sikertelen cégátadás, ha a céget átvevő történetesen a cégátadó gyermeke? A családi vállalkozások többsége természetesen arra törekszik, hogy a majdani örökösök vigyék tovább az apa (szülők) által létrehozott értéket. Miért tudnak és miért nem tudnak együtt dolgozni a cégátadók és a cégátvevők? A cégöröklés és
Újabb 25 beteg vesztette életét Kínában hétfő estig koronavírus okozta tüdőgyulladás miatt, így a ragály halottainak száma egy nap alatt 81-ről 106-ra emelkedett.
Rozsda Endre (1913–1999) nem sokkal első önálló kiállítása után, 1937-ben hallotta zenélni Bartók Bélát a Zeneakadémián. Olyan helyen ült, ahol jól láthatta Bartók kezét.
Bár az új év és az újrakezdés fogalma teljesen relatív, azért mégis csak felsejlik ilyenkor az érzés, hogy jó lenne kicsit letisztázni az elmúlt tizenkét hónap történéseit.
A BlueDot nevű járványtani, valamint ember- és állatorvosi adatbázisok alapján igyekszik előre jelezni a várható eseményeket. Ráadásul úgy tűnik, nem is a halpiac volt a kiindulópont.
Az élet már csak olyan, hogy bár a rövid pályás gyorskorcsolyázók debreceni Európa-bajnokságán négy aranyérmet nyertünk, a legtöbb szó mégiscsak arról az ötödikről esik.
Hogyan befolyásolja az álláskeresésünket és munkahelyválasztásunkat a lakhelyünk? A Profession.hu friss felmérésének válaszadóinak 69,4 százalékával előfordult már, hogy csak azért nem jelentkeztek egy állásra, mert hosszú időt vett volna igénybe az ingázás a munkahely és az otthonuk között. Az állásportál most egy szerencsés álláskereső rezsijét é
Négy év alatt összesen akár 4,8 milliárd forintot is kaphat a Mega-Logistic Beruházási és Üzemeltetési Zrt. tizenöt magyar külképviseleti épület karbantartásáért és műszaki üzemeltetéséért – derült ki egy lapunk birtokába jutott minisztériumi feljegyzésből.
Amikor a Volkswagen decemberben megosztotta az első skicceket a február vége felé bemutatkozó vadonatúj Caddyről, azt gondolhattuk, hogy ha csak a fele valósággá válik annak, amit a képeken láthatunk, akkor egy igazán vagány „dobozossal” lesz dolgunk. Nos, most megérkeztek az újabb digitális rajzok, amik már sokkal közelebb állnak a valósághoz, és
Ennek alapján gyakorlatilag a vizespalackoktól kezdve a játékokig, bármi súlyosan káros lehet az egészségünkre. Egy új tanulmány megállapította ugyanis, hogy az apró műanyag részecskék, amelyek néha kisebbek, mint a milliméter századrésze, súlyosan károsíthatják testünk immunrendszerét.
A teljes lejáró állománynál 50 milliárd forinttal kisebb összegben fogadott el ajánlatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a hétfői forintlikviditást nyújtó devizaswap-tenderen (devizacsere-tender), az MNB által biztosított bankrendszeri többletlikviditás így 50 milliárd forinttal, 2185 milliárd forintra csökken.
Idén, január 1-től bővül az Artisjus védjegyes címkék viselésére kötelezett termékek köre. Ettől az időponttól az asztali és hordozható személyi számítógépeket (pc-ket) is el kell látni Artisjus-védjegyes címkével. Ezért Artisjus-védjegyes hologramos címkével kell ellátni a korábbiakon kívül az az audio, illetve audiovizuális tartalom tárolására, i
2017-ben és 2018-ban is 35-35 ezer jegyzőkönyvet állítottak ki bliccelés vagy egyéb vasúti szabálysértés miatt, 2019-ben már csak 30 ezret, mégis tavaly fizették be a legtöbbet.
A főpolgármester kezdeményezi a kormánynál a Várhegy-alagút felújítására biztosított 6 milliárd forint átcsoportosítását a Lánchíd felújítására - írja a Népszava.
Tavaly a bliccelő utasok által befizetett követelésbehajtásból származó befolyt bevétel meghaladta a 103 millió forintot, amire az elmúlt öt évben nem volt példa – közölte kedden a Máv-Start.
A környéket lezárták, a röszkei közúti határátkelőhely nem üzemel, de az autópálya-határátkelőhelyen folyamatos a forgalom. Röszke és Szeged között a rendőrök több ellenőrzőpontot állítottak föl, minden járművet megállítanak és átvizsgálnak
Újabb 25 beteg vesztette életét Kínában hétfő estig koronavírus okozta tüdőgyulladás miatt, így a ragály halottainak száma egy nap alatt 81-ről 106-ra emelkedett.
Bővülhet az e-receptek funkciója - tudta meg a Világgazdaság. Így már nemcsak felírási igazolással, hanem a meghatalmazott vagy törvényes képviselő a saját személyi igazolványának és tajkártyájának együttes bemutatásával is átveheti a vényköteles terméket a patikában.
Az év első nyitásával, kétsávos autós étteremmel érkezett Gödöllőre a magyarországi McDonald’s. Nem csak a lokáció, de a megjelenés is új; az éttermet már a legkorszerűbb külső- és belsőépítészeti tervek alapján, a „Jövő Élménye” koncepció jegyében építette a hálózat magyar tulajdonosa, Scheer Sándor. Az üzletember alig tíz hónapja vette át a hazai
Egy hete a fagyhalál idei áldozatainak száma már a 100-at közelítette országszerte, közülük legtöbben a lakásukban hűltek ki. Az önkormányzatokra van bízva, milyen módon, mekkora összegekkel támogatják a lakásszegénységben élőket...