Megszakította az interjút és durván kiosztott egy rádióriportert Mike Pompeo amerikai külügyminiszter, miután az rákérdezett a visszahívott ukrajnai nagykövet ügyére.
Gourmet-ház nyílt a Mecsek szívében, ahol igyekeznek megadni a módját az étkezéseknek. Autentikus környezet, családias hangulat, kellemes zene, valamint különleges fogások teszik egyedivé és utánozhatatlanná az éttermet. A Hosszú Tányér...
Megjósolhatatlan a munkaerőpiaci hatása a digitalizációnak, abban ugyanakkor egyetértenek a szakértők, hogy kevesebb munkásra vagy akár gépkocsivezetőre lesz szükség.
A száguldó cirkusz indulása előtt néhány héttel leplezik le a F1-es csapatok új autóikat. A Mercedes a bemutatót február 14-re, Valentin napra időzítette. Lewis Hamilton idén hetedik világbajnoki címének megszerzésére készül vele.
Robert Schumann négy kürtre és zenekarra írt versenyművét adják elő a pécsi Pannon Filharmonikusok (Pfz) Zempléni Szabolcs kürtművésszel kiegészülő muzsikusai január 30-án a baranyai megyeszékhelyen – tájékoztatta a zenekar az Mti-t.
Erős, 6,8-as fokozatú földrengés rázta meg pénteken helyi idő szerint 20 óra 55 perckor (közép-európai idő szerint 18 óra 55 perckor) Délkelet-Törökországot. A rengés hipocentruma Elazig tartomány Sivrice körzetében, 6,75 kilométeres mélységben volt – közölte a török katasztrófavédelem. Az első értesülések szerint, a természeti csapásban legkeveseb
Ferdinand Dudenhöffer, A Duisburg-Essen Egyetem autóipari kutatóintézetének, a CAR-Institutnak az igazgatója úgy véli, hogy a német autóipari vállalatok a jelenlegi munkahelyeiknek mintegy 10 százalékát fogják felszámolni 2030-ig. Csak a bmw, az audi, az opel, a daimler, a bosch és a continental menedzsmentjének létszámleépítési döntése mintegy 55
Melegszik az idő a jövő héten, a hétvégén helyenként 10 foknál is melegebb lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az Mti-nek.
„A nők utazhatnak, a nők dolgozhatnak.” Adel bin Ahmed Al-Jubeir, Szaúd-Arábia külügyminisztere a királyság jövőképét átformáló reformokról tartott előadást a budapesti Nemzeti Közszálgaláti Egyetemen. Irán, Eritrea, a nők helyzete, háborúk, vallás és technológia szaúdi szemmel. Tudósításunk.
Tíz éve rendszerint senkit sem zavart, ha valaki kipát visel az utcán, most viszont vannak, akik megengedhetőnek tartják az ilyen emberek szidalmazását és sértegetését – nyilatkozta Josef Schuster. A Németországi Zsidók Központi Tanácsának elnöke az AfD-t látja felelősnek a helyzet romlása miatt.
Zöldségtermesztésben a megbízható szaporítóanyagot, azaz az egészséges palántát csak steril, kórokozóktól, kártevőktől és gyommagvaktól mentes közegben lehet garantálni. Vagyis a minőség és a megbízhatóság feltétele a vetőmag mellett a jó minőségű palántanevelő közeg.
Vannak filmek, amelyek zseniálisak úgy, ahogy vannak, mindenféle folytatás nélkül. Vannak azok a filmek, amelyek zseniálisak, de a folytatásuk sem sikerült rosszul. De vannak azok a filmek is, amelyek...
Már mintegy száz borászat adatai találhatók meg a magyar bor decemberben indult bor.hu című hivatalos honlapján – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség bormarketingért felelős szakértője...
A magyar bankok is beszálltak a digitális versenybe. Egyre többüknél lehet online számlát nyitni, személyi hitel, áruhitel, autóhitel, sőt babaváró támogatás is elérhető már otthonról a fotelból.
Újabb csúcsra emelkedett és megközelítette a százmilliárd eurót az internetes és a csomagküldő kiskereskedelem forgalma Németországban tavaly a terület szakmai szövetségének (BEVH) kimutatása szerint. A németországi fogyasztók 94 milliárd euró értékben adtak le megrendeléseket árucikkekre és szolgáltatásokra az internetes áruházakban és a csomagkül
A koppenhágai utcákon barangoló embereknek hamarosan nem kell feltétlenül snacket vásárolniuk, mivel akár gyümölcsöt is szedhetnek majd a közösségi-fákról.
A Google szokásos éves fejlesztői konferenciája a I/O, májusban szokott lenni, ekkor ismerkedhetünk meg a keresőóriás legújabb fejlesztéseivel és az Android rendszer következő verziójáról is elárulnak néhány apróságot. A Google már teszteli az Android 11-et, erről árulkodik egy viszonylag friss Geekbench teszt, amit egy Pixel 4-en futtattak le. Dec
A DLA Piper fiss összeállításából kiderül, hogy melyik uniós országban hány bejelentés követte a GDPR közel két évvel ezelőtti élesedését, és a hatóságok mennyi bírságot szabtak ki ebben az időszakban.